2015. június 20., szombat

Meghalt a király, éljen a király!


Szóval, inkább ne menjünk bele abba, hogy miket csináltam azok helyett, amiket csinálnom kellett volna. Láttam a díjakat, igen, meg is rémültem tőlük, mert igy is annyi behoznivaló van a listámon! És mivel nagyon felhalmozódtam, ezért rászántam magam egy drasztikus, ám szükségszerű lépésre.
Bezárom ezt a blogod.
És kezdek egy másikat.
Rájöttem, hogy nem fogok nekiállni, lefújni róla azt a töménytelen port, ami rárakódott, meg aztán nem is haladok úgy semmivel, mint ahogy szeretném, bár a punk!AU Deanley huszonkilenc oldalnál jár, amit még én se értek, szóval úgy döntöttem, hogy ettől most búcsút intünk. Candy csinál nekem egy szép, új dizit, átmentem oda, ami átmentésre érdemes, sajnos a kommenteket nem tudom hogyan lehetne megcsinálni, de majd megoldom.
Valahogy.
Meg a blogolást sem akarom abbahagyni, csak kicsit másképpen tálalni, mert be kell látni, azért a hétköznapokból mindenkinek kijut, én meg úgy éreztem, hogy nem tudom elég izgalmasan tálalni. Úgyhogy kitaláltam valamit, amire fel fogom húzni az egész blogolást, ami a személyesebb része, és nem érdekel, hogy mekkora közhely, Mary Sue, idiótaság, nekem tetszik és punktum. De inkább elmondom, aztán megmagyarázom. Ha tudom.
Crowley lánya.
Ja. Ez leszek. Menő, mi? És rakja fel a kezét, aki meglepődött. Oké, senki, Helyes.
Egy ideje már gondolkoztam azon, hogy bezárom ezt a helyet és átköltözöm, de egyszerűen nem volt semmi ötletem, mert azért jó lett volna egy szisztéma, valami rendszer, valami, kicsit testhezállóbb, de semmi nem jutott eszembe. Aztán megvilágosodtam, bár kissé bizonytalan voltam, hogy jó e ez, meg nem túl közhelyes, de némi körbeinterjú után arra jutottam, hogy a jól csinálom, akkor nem. Hát, hogy jól fogom e csinálni, ez több, mint kérdéses, de most ez érdekel, meg hát legalább úgy alaposan ki tudnám élni a mániámat. Úgyhogy a hétköznapi dolgaimat bevonnám ezzel a cuccal, amitől talán fogyaszthatóbb maradna, én pedig nem esnék ki az irásból annyira. Természetesen továbbra is irok, tényleg, szóval attól nem kell tartani, hogy végleg eltünök a süllyesztőben, tudom én, hogy kellek ám! Meg újra véleményezni is fogok, de először kell egy dizi, néhány kezdő bejegyzés, nagytakaritás és ilyenek. Az új cimemet még nem tudom, de mindenképp jelezni fogom, hátha lesznek páran, akiket érdekel a személyes elmeroggyantságom.
Nem is tudom, mit akartam még mondani. Asszem mást semmit.
Ja, de, igen: RAPTOR!
Na viszlát ribik, még látjuk egymást!

2 megjegyzés:

  1. Üdv, Crowley leánya,
    lelkes (bár nagyon elfoglalt) látogatód leszek továbbra is. Kellesz, nagyon is, szeretek tőled olvasni, szóval én majd kérnék egy címet, ha lehet. :)
    A raptorok királyak.
    Star Lordnak lesznek. Lokinak is lesz. Készül velük a fic. (Ha esetleg érdekel.)

    Puszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heloo neked is!
      Ennek igazán örülök, jössz, amikor tudsz és akarsz :D
      Majd kiteszem valami rohadt látható helyre, de még nincs semmi :D
      Raptorraptorraptorrapto, Loki raptorokkal a kúlság határait átléptük és letaroltuk az univerzumot. ASDFGHJKL RAPTOR :3 :3 :3

      Törlés