2015. február 10., kedd

222 évesek lettünk


Mármint én és blogom.
Én 22, míg a blog 2, értelemszerűen.
Nem is tudom mit kéne mondanom, vagy, hogy hol is kezdjem, mert rengeteg mindent lehetne és illene közölnöm veletek, de hát az olyan csak általános blabla.
Szóval nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok velem, olvastok, még akkor is ha mostanában jobban el vagyok tűnve, mint szürke szamár a ködben, és kommenteket se hagyok magam után, de azért változatlan lelkesedéssel olvaslak titeket, és a láng nem hunyt ki.
A fejemben átvette az uralmat Crowley, mármint nagyon átvette, szóval most Supernatural fandom van, nyakra-főre, meg steampunk. A dizi is steampunkositva lesz egyszer csak hirtelen, mihelyt Candy végez, mert én ilyet nem tudok, ő viszont igen.
Amit még ki kéne silabizálnom, hogy hogyan lehet a blogot, bocsánat blogokat, áthelyezni a gmailos e-mailcimemre, meg hogy ne úgy irja ki a kommentnél, hogy Reyklani Eva, hanem forditva. Szóval nem akarom törölni meg semmi, főleg miután két éves lett(!), csak tényleg nem használom a citromailt és ha valaki meg tudja ezt nekem mondani, hogy hogy lehet ilyen megcsinálni, akkor megtapsolnom. Nem irok, mert sose készülök el a megrendelt holmikkal.
Oké, tényleg nem tudom mit mondhatnék. Rengeteg szép ajándékot kaptam, irgalmatlan sok felköszöntést, viszont agyilag egy zokni vagyok, mert vasárnap-hétfőn lejött hozzám Lugia és alaposan kiörömködtük magunkat, meg fanoltunk, meg minden ilyen, és kicsit le vagyok fáradva. Jó, kicsit nagyon, mert nem tudtam éjjel aludni.
Nah de szülinapunk van, úgyhogy ünnepeljünk! Mindenki igyon valami finomat, amit szeret, meg ilyenek.
Huh tényleg le vagyok merülve.
Szóval remélem, hogy azért a blogom meg fogja érni a harmadik szülinapját, és az olvasóim se hagynak nagyon el.
Oké, igértem én Sherlock ficet, de azóta se jutottam oda, se a GO angsthoz GwenPagenek, trehány egy alak vagyok, de a szülinap jó kifogás. Viszont van új telóm, még nézek rá hátlapot, meg tokot, de előreláthatólag már most jobban szeretem, mint a régit, amit mi sem mutat jobban, hogy elneveztem. Lucy lett, Lucifer után szabadon. Még sok tennivaló van vele, de szerintem meglesz az összhang :3
Nah egyelőre ennyi, ünnepeljünk, igyunk, együnk és fel a fejjel srácok! Lesz ez még így se!

4 megjegyzés:

  1. Júj, hát nagyon boldog szülinapot kívánok mindkettőtöknek, és remélem, hogy még dupla ilyen sokáig olvashatlak titeket! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen hát nagyon késve, nagyon utólag, de köszönöm szépen, és én is remélem, hogy mindig visszatérsz hozzánk, bármennyire is pangás van per pillanat.
      de hamarosan már érkezik poszt, ahol bocsánatot kérek és egy rakatot fecsegek. Aztán talán lesz időm visszaszokni a véleményezéshez is. megérdemlitek.
      Köszönöm, még egyszer!

      Törlés
  2. Basszus, BASSZUS!! ÉN ehhez neked anno miért nem gratuláltam????
    És annyira rohadtul próbálok sietni a dizivel!!!!! ne haragudj, h csak ülök rajta!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Hiya :3 Csak jöttem közölni, hogy a kérdéseidre a válaszokat a blogomon találod. ;)

    VálaszTörlés