2014. május 28., szerda

Romba dőlt hídjaink



Tartalom: Loki elmegyógyintézetbe kerül, Thor rendszeresen látogatja, mert azt hiszi, hogy a szeretete és a támogatása segíthet neki.
Páros: Frostiron
Fandom: Avangers + mitológia
Műfaj: angst
Korhatár: 16+
Figyelmeztetés: slash, vér, szereplő halála, durva beszéd, AU, dőlt betűs visszaemlékezős részek, saját karakterek, és enyhe OOC
Megjegyzés: Inkább nem nyilatkoznék erről. Lassan született, hosszú, teljeséggel önkényesen bántam a film történéseivel, és szereplőivel, ráadásul komplett zenelistám van hozzá, ami már elérhető. Mikroszkóppal talán találtok benne valami értékelhetőt.



Az erdőnek friss esőillata volt, madárdal vegyült a fából lehulló kövér esőcseppek dobolásába, a fű átáztatta a sárban cuppogó cipőjét. Nem érdekelte, hogy az alig negyedórás viharban bőrig ázott és hogy máris sorozatosan tüsszögött, az erdészházat messzire elkerülte. Clint Bartonnal, a Sólyomszemnek csúfolt vadőrrel nem igazán számított felhőtlenek a viszonya, és Loki inkább a fák alatt húzta meg magát a zivatar elültéig, mintsem, hogy bekéredzkedett volna az erdész házába. Tisztában volt vele, hogy alaposan megfázott ám legalább azt a két undok hollót, amik az apja parancsára figyelték, sikerült leráznia. Thor szerint nem is léteznek, de Thor néha nagyon vak és nagyon buta tudott lenni. Attól, hogy egyszer sem látta a napfényt kitakaró alakjukat, vagy nem hallotta szárnyaik suhogását, mikor leereszkedtek arra a fára, ami alatt Loki játszott, és nem látta a sötétben izzó szemüket, az még nem jelentette azt, hogy csak ő találta ki őket. Sok minden mást persze kitalált, de a hollók valóban léteztek, bár most nyomát vesztették a szakadó esőben. Thor különben is csak ahhoz ért, hogy a játékkardjával rohangásszon és megküzdjön mindenféle szörnnyel, de mit is várjon az ember a testvérétől?
Eredetileg csak egy kicsit távol akart lenni, hogy gyakorolja a varázslást, ami sokkal, de sokkal izgalmasabbnak tűnt a mesékben, mint a fegyverrel való hadonászás, észrevette a hollókat, ezért beljebb sétált az erdőbe. Legalább a szülei veszekedését sem kellett hallgatnia, amik mindig miatta robbantak ki, hiába állítottak mást a szülei. Az erdőben legalább senki nem bántja, és bár örökké nem kószálhat a rengetegben, de addig odázza a hazatérés pillanatát, ameddig csak lehet.
A náthától szipogva gondolt arra, hogy mit fog kapni a szüleitől, különösen az apjától, ha meglátják a koszos, vizes ruháját. Borús gondolatai közepette megpillantott egy kígyót, pikkelyei megcsillantak a fű között, ahogy sebesen siklott a dolga után. Loki a felfedezők kíváncsiságával a szívében követte. Tetszett neki az elegáns mozgása, a hang, amit kiadott és a gyorsasága. Nem sokáig járhatott a nyomában, mert az állat egy bokor alá kúszott, ahová nem mehetett utána. Kicsit csalódott volt, hogy nem vehette kézbe és ímmel-ámmal porolta le magát, mikor ismerős hangot hallott.
Thor! Hogy találta meg? Mégiscsak tudna a hollókról, csak titkolja? Talán még beszél is velük! Lehet, hogy az apjuk megtanította Thornak, neki pedig nem, mert nem szereti annyira, mint Thort?
- Végre megvagy! – bukkant elő a szöszke, holdvilágkerek arcú fiú a fák közül. – Már mindenhol kerestelek! Mi történt veled?
- Semmi -  felelte és szívott egyet az orrán. – Hogy találtál meg?
Thor feleletképpen csak vállat vont.
- Szerencsém volt.
- Hazudsz! A hollók mutatták meg az utat?
- Loki nem láttam semmiféle hollót, becsszó.
- Apánk mondta, hogy tagadd le előttem igaz? Hogy bolondnak nézz, de én nem vagyok bolond. Láttam őket, te is, és beszélsz is velük!
Thor erre nem tudott mit mondani. Közelebb lépett Lokihoz, óvatosan kinyújtotta a kezét és megérintette testvére vállát. Loki megrezzent, de nem mozdult.
- Eláztál. Gyere haza!
- Nem akarok.
- Lehet, hogy lázad van.
- Nem baj.
Thor ezen elgondolkozott. Loki kezdett megnyugodni és türelmesen várta az eredményt. Lehet, hogy beszél a hollókkal, de attól még a bátyja, aki bármit megtenne érte.
- És ha mondjuk, egy hétig lehetnél a csapataim kapitánya?
Ennél nagyobb ajánlatot Thor nem tudott tenni így Loki készségesen rábólintott, és együtt indultak hazafelé.
- Le fognak szidni – motyogta egy idő után Loki gyámoltalanul. Thor ezen ismét eltöprengett, majd lendületből nekifutott egy vastag törzsű fának. Jókora mennyiségű víz zúdult a nyakába, de diadalmasan vigyorgott a meghökkent Lokira.
- Így már engem is le fognak szidni és nem leszel egyedül büntetésben.
Loki nem szólt semmit, csak nézte és halványan elmosolyodott. Lehet, hogy Thor néha buta és hazudik neki, de mégis jó, hogy ő a bátyja.

A színek lassan foltokká olvadtak, majd beleolvadtak a plafon repedéseibe, de beletelt még pár pillanatba, míg Loki szeme elől végleg eltűnt az emlék. A fejét nehéznek érezte és tompa álmosság dübörgött a homloka mögött, de mindez elhanyagolható probléma volt ahhoz képest, hogy hol volt.
Mereven feküdt az ágyon a keretbe kapaszkodva, a környezetére épp, hogy csak odafigyelve. A hely fehér volt, világos, az ágy kényelmes, minden azt sugallta biztonságban van. A csend lágy, női hangon suttogott hozzá, szavaiban órák tikk-takkoltak, de Loki hallotta a mechanikus rendjükön túl zúgó káoszt.
A Valóságot.
Azt a valóságot ahonnan kiszakadt és ahova nem akart visszatérni.
Ám a nő állhatatos kitartása legyűrte Loki ellenkezését és a férfi kénytelen volt odahagyni ködszürke világát és az érzékszerveire támaszkodva visszalépni a testébe.
- Gratulálok, nagyon ügyes volt – mondta a nő.
- Felesleges megerőltetnie magát, én nem akarom ezt – fintorgott Loki. óvatosan felült az ágyon, még mindig szédült egy kicsit.
- Most még nem ismeri el, de a kezelés segítségével nemcsak a távoli gyermekkorára fog emlékezni, de a közelmúltjára is.
- Bőven elég azt tudnom, hogy bezártak egy diliházba.
- Elmegyógyintézet – igazította ki kedves mosollyal a nő. – A Tiszta Forrás Menedékház és Elmegyógyintézet, ahová okkal kerülnek be az emberek.
- Tartsa meg a prospektusi szöveget én nem veszem be.
- Nem is akarja tudni, hogy mire és miért nem emlékszik? Nem akar meggyógyulni?
- Nem. Épp elég az, amit most tudok. Visszamehetek a cellámba, vagy kíváncsi még valamire?
- Természetesen visszamehet a szobájába, mára végeztünk a kezelésével.
Loki megvetően pillantott rá, de a nő már az iratait rendezgette. Úgy tűnt cseppet sem tartott Lokitól, sőt mikor az ápolók beléptek, még kedvesen rá is mosolygott, és búcsúzólag integetett.
Loki tudta, hogy csak azért ilyen magabiztos, mert az épület és a védelmi rendszer kialakítása szinte lehetetlenné tette, hogy a betegek bántsák az orvosokat, látogatókat vagy saját magukat. Nem tudta honnan szedi ezeket az információkat, de a szavak Thor hangján bukkantak fel benne. Sietős, kapkodó hangsúly és a nyitott ablakon besüvítő szél kapcsolódott hozzá. Talán akkor mondta, mikor idehozta. De miért? Hogy megnyugtassa? Vagy, hogy eszébe se jusson a szökés? Nem emlékezett másra az útból, csak Thor szemének viharárnyára, arra, ahogy a gond függőleges ráncokat vésett a homlokára és a csend kellemetlen bizsergésére.
A folyosón a fehérre meszelt falakon át is érezte a többiek kíváncsi, elitélő tekintetét, ellenséges gondolataik kisiklottak az ajtók kémlelőnyílásán, tintafekete csápjaik végigsimítottak Loki tarkóján. Összerezzent fantom érintésükre, de nem nézett vissza. Nem fogja megadni nekik a lehetőséget, egyiküknek sem, hogy ilyen állapotban lássák, kissé kábán a hipnózistól, mikor nem ura teljesen az arcvonásainak. Az ápolók elég gyorsan vezették végig az érdeklődő mormogástól terhes folyosókon, így Loki nem tudta kivenni a beszélgetésüket, de nagyon is jól tudta miről társalognak, és kihúzta magát. Nem mutathat gyengeséget, nem fog mutatni gyengeséget. Bár a helyszín más, a játék ugyanaz, és a szabályok is, amelyeket mesterfokon állít a saját érdeke szolgálatába.
Odin azt hiszi, hogy csak azért, mert bedugta egy ilyen helyre, már meg is szabadult tőle. Ám ez korántsem egyenlő azzal, hogy ő engedni fogja, hogy valóban elfelejtsék. Legyen bármilyen jól őrzött területen, legyen bármilyen elzárt a külvilágtól, akkor is van kiskapuja. Egyszer még a legélesebb őr is elfárad és Loki ki fogja használni, még ha csak egy pislantás is lesz majd. Aztán Odin megtanulja majd, hogy tévedett mikor egy csontvázakkal teli szekrénybe zárta, mikor az összes az ő szőnyegén landol majd.
- Lám, lám ilyen jól sikerült az első kezelés? – kérdezte Mr. Fury. Loki gondolatban lehordta magát, amiért engedte, hogy az öröme kiüljön az arcára. Amatőr hiba.
Válasz nélkül nézett a semmiből előtűnt igazgatóra. Mr. Fury drága öltönyt, névtáblát, egyik szemére szemkötőt és egy jóllakott krokodil mimikáját viselte. –Vagy csak megelőzött a hír, hogy látogatója van?
-  Látogatóm? – visszhangozta Loki.
- A szobájában várja. Örülni fog neki, hiszen a testvére – intett Mr. Fury és az örök újra mozgásra bírták Lokit, mielőtt az bármit is felelhetett volna.
Loki nem törődhetett azzal, hogy az igazgató spontán kegyetlenkedésből vagy valami más okból közölte vele Thor ittlétét, mert már csak pár, rohamosan csökkenő méter választotta el a szobájától. Rendezte az érzelmeit, felhúzta a maszkját és felvett egy másik szerepet. Mikor az egyik ápoló kinyitotta az ajtót, már nyoma sem volt a ravasz és számító Lokinak, helyét a szerencsétlen áldozat vette át.
- Szia! – köszönt Thor.
- Az ajtó előtt leszünk – mondta az egyik ápoló. Loki beljebb lépett, hagyta hadd csukják be mögötte az ajtót, majd végigmérte Thort.
Jóval nagyobb és izmosabb volt nála, de a testbeszéde, a mimikája és az egész lénye bánatot árasztott, ami megtörte erejét, mázsás súlyként nehezedett vállára. Úgy festett, mint egy medve, akivel alaposan elbánt az egyik fajtársa, akiről azt hitte, hogy gyengébb nála.
Kockás inget, farmert, bakancsot viselt, mint mindig, de a haját ezúttal hátranyalta. Bizonyára nem tudta eldönteni, hogy mégis milyen találkozóra jött: testvéri vagy üzleti.
Loki a szemkontaktust gondosan mellőzve megkerülte és leült az ágyra. A rugók halkan felnyüszítettek, ahogy elhelyezkedett, lábait összezárta, kezeit az ölébe ejtette és elnézett Thor válla felett.
- Ne csináld ezt kérlek – Thort frusztrálta, hogy sehogy nem tudja elkapni Loki tekintetét. – Nem vagyok az ellenséged.
- Óh! – csak ennyit fűzött hozzá. A szó bizonytalanul lebegett közöttük, majd sértetten kipukkant.
- Tudom, hogy dühös vagy és erre lehet is okod, de lásd be, hogy nem te vagy az igazi áldozat.
- Bizonyára igazad van.
- Én beszélgetni jöttem.
- Én pedig hallgatlak.
- De egyáltalán nem figyelsz! Belehalnál, ha egyszer egyenrangú félként kezelnél és feladnád a gyerekes nézőpontodat! Épp elég bajt okozott már az önzésed.
- Te már csak tudod igaz?
- Képzeld, tudom! – üvöltötte Thor. Loki távolságtartása mindig felidegesítette. Megdörzsölte az orrnyergét, hogy visszanyerje a higgadtságát, mert mindketten tudták, hogyha Thor elveszti a türelmét, Loki nyer.
Néhány percig kínos csend honolt az apró szobában. Loki kényelmesen elnyújtózkodott az ágyon, kezeit maga mellett pihentette és figyelte, ahogy Thor gondolatai egyre szélesebbre tágítják a plafon repedését. Örvénylő viharfelhőket látott, Thor hajában cikázó villámokat, az ínyén érezte az elektromosság ízét, a bőre bizsergett, ahogy az elméje kis részét megnyitotta Thor felé. Maga előtt látta a gondolatait, a hozzájuk kapcsolódó drótokat, csak egy kis mozdulatra lett volna szüksége, hogy átrendezze őket a saját szájíze szerint, hogy megtörje Thor maradék büszkeségét is, de hagyta, hogy a lehetőség Thor fáradt sóhaján elússzon a semmibe.
- Kérlek Loki, ez neked is fontos. Mint a testvéred…
Loki szélsebesen pattant fel az ágyról és állt Thor elé, úgy sziszegte az arcába:
- Nem vagy a testvérem.
- Én annak tartalak téged.
- Erre nem én kértelek meg! Te és az ostoba szentimentalizmusod! Miért nem bírod felfogni, hogy semmi közünk egymáshoz?
Loki őrjöngött, nem bírt egy helyben állni, és figyelmen kívül hagyva Thort fel-alá rohangált, egész testében remegve, torkából összefüggéstelen szavak törtek fel, melyeket Thor nem tudott kivenni. Megfogta Loki vállát, de Loki elütötte a kezét, egészen a falig hátrált, onnan meredt Thorra, mint egy sarokba szorított kígyó, aki az utolsó, talán az ő számára is halálos marásra készül.
Az akciójából végül nem lett semmi, mert az ápolók berontottak, egyikőjük Thort terelte ki gyorsan, míg a másikuk szakértői rutinnal nyomta bele a nyugtatóval teli tűt Lokiba. Loki lépett párat, megpróbált egyensúlyozni a labilissá vált padlón, majd elájult. Az ápoló elkapta, az ágyra fektette aztán magara hagyta és rázárta az ajtót. Úgy hatórányi öntudatlanság várt rá, amikor pedig felébred dr. Darcy már mellette lesz.

            Loki nem akart hazamenni, de nem volt más választása. A szülei csak a kollégiumot engedélyezték számára, azt nem, hogy folyamatosan ott lakjon, mondván még nem elég idős hozzá. Bezzeg Thor, aki annyi időt tölthetett volna távol, amennyit csak akar ott ugrándozott körülöttük, mint egy jól idomított golden retriever.
Loki megpróbálta a lehető legtöbb közös programból kihúzni magát, de akadtak események, ami alól nem bújhatott ki. Ilyennek mutatkozott ez a közös ebéd is
, ami Damoklész kardjaként függött egész nap a feje felett, és aminek eredményeképp bezárkózott a szobájába, és az elviselhetőség határain épp, hogy csak belül hallgatta a zenét. Valami goth rock lehetett, nem igazán érdekelte a stílusa, csak a többieket akarta bosszantani vele. Ez tökéletesen sikerült, de ahhoz nem volt elég, hogy az apja eltekintsen a részvételétől az ebédnél. Loki kénytelen-kelletlen belátta, hogy ezt a csatát elvesztette. Magára kapta a legfeketébb gönceit, a körmeit is éjszínűre festette, szintén polgárpukkasztásból, meg ha már ő kényelmetlenül érzi magát, másnak se legyen könnyebb alapon.  Talán ha eléggé felbosszantja Odint, az elzavarja és végre nyugodt szívvel mehet a dolgára.
Ki nem állhatta ezt a képmutatást, azt sugallta, hogy ők egy nagy, boldog család, pedig itt az egyetlen gyermek Thor volt. Loki mindig csak koloncnak számított, és nem értékelte, hogyha úgy akartak tenni, mintha őt is szeretnék. Odin nyilvánvalóan csalódott benne, mert Lokit nem érdekelték a vadászatok, amikre Thor önként és dalolva jelentkezett, sem a családi üzem a szeszgyár, ráadásul rendszeresen vitába szállt Odin fellengzős atyai prédikációival. Thor, és persze az édesanyja, mindent elkövettek, hogy valahogy megtörjék a kettőjük között húzódó jeget, de sosem jártak sikerrel. Loki inkább kilovagolt és úttalan utakon, ki tudja merre járt, de nem sok olyan eset volt, hogy sértetlenül tért volna vissza ezekről az útjairól.
Tizenkilenc éves volt, így Odin nem rendelkezett felette semmilyen hatalommal, de az anyja kedvéért, és a bátyjáért is, amit a világért be nem vallott volna, nem szökött ki az ablakon, ahogy azt megtette már jópárszor, hanem csatlakozott hozzájuk az ebédlőben.
Helyet foglalt Thorral szemben és az anyja mellett. Az asztalfőn, ahogy mindig, Odin ült. Éltes férfi volt, közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez, de még így is erő áradt minden mozdulatából. Az a fajta ember volt, aki maga is beállt dolgozni az emberei közé, ha ezen múlt a gazdaság jövője, nem nézte el a hibákat, de a jutalommal se fukarkodott. Ezzel a vaskézzel nevelte a fiait is és nem értette miért mondott csődöt Lokival. Tényleg csalódott benne, de nem úgy, ahogy Loki hitte, ám ezt soha nem tudták megbeszélni, és már nem is fogják soha. Frigga, Odin felesége, pont ezért akarta, hogy mindenki egy asztalnál legyen, mert még bízott benne, hogy nem túl késő.
Fakuló aranyszín haját szoros kontyba fogta, szép arcára ráncokat vésett a múló idő, de még mindig olyan erős volt, mint fiatal korában. Ereje nem testi erő volt, hanem lelki, egy anyafarkasé, aki a kicsinyei védelmében bármire képes. Türelmes, megértő és nyitott asszony, tökéletesen kiegészítették egymást Odinnal, és általában ő volt az, aki a vitákban, mint villámhárító, elvezette az indulatokat.
Most is élesen figyelt, készen arra, hogy bármikor beleavatkozzon a vacsora menetébe. Loki öltözékét csak egy rosszalló pillantással helytelenítette, de nem tette szóvá. Megtette helyette Odin:
- Loki! Mégis mi ez a maskara rajtad?
- Ez nem maskara – válaszolt Loki gúnyos udvariassággal. – Ez is pont ugyanolyan ruha, mint az összes többi.
- Akkor miért ezt választottad?
- Kényelmes és szeretem. De ha problémád van vele szívesen átöltözöm.
- Semmi szükség rá.
Loki megvonta a vállát. Nem érzett csalódottságot, hogy nem sikerült elszöknie, Odin ezt a trükkjét már rég kifigyelte és nem dőlt be neki, de rengeteg más módszere van még.
Behozták az első fogást, és ezzel átmenetileg csend honolt az asztalnál, csak az evőeszközök csilingelése hallatszott. Miután végeztek és eléjük került a következő fogás is, Odin kiküldte a személyzetet, és mikor maguk maradtak az ebédlőben jelentőségteljesen Lokira nézett.
- Ma betörtek az üzembe és kevés híján elvitték a recepteket, meg a pénzt.
- A konkurencia már csak ilyen – válaszolt Loki. Egy izom se rezdült az arcán, ugyanolyan higgadtan viselkedett, mint máskor. Thor helyette is kényelmetlenül feszengett a széken. Ő is ott volt, látta a támadókat, nem sokkal lehettek idősebbek Lokinál.
- Nem hiszem, hogy ők lehettek volna – csóválta meg a fejét Odin.  – Egy rakás suhanc, akik azt hitték, hogy a betörés és a rablás jó muri. A rendőrség már biztos meggyőzte őket az ellenkezőjéről.
Loki Thorra nézett, testvére tekintetéből világosan kiolvasta, hogy az átnevelésüket már Odin és még néhány munkás elkezdte.
- Akkor nem is kell nekünk foglalkozni velük.
Magában azért még hozzátette, hogy minek bántotta őket, mikor úgyis javítóintézetbe vagy hasonló helyre kerülnek.
- Senki nem örülne nálam jobban, ha elfelejthetnénk ezt az incidenst. Csakhogy van valami, ami nem hagy nyugodni. Azok a huligánok ismerték a riasztó kódját.
- Van egy áruló a munkásaid között. Hallgasd ki őket, előtted úgyse mernek titkolózni.
- Már megtettem. Mind hűségesek hozzám, és az egyikük említette, hogy pár napja minden ok nélkül megjelentél a gyárban, pedig nem szokásod.
- Hagyjuk már ezt a darutáncot! Miért nem mondod ki nyíltan, hogy én adtam meg nekik a kódot?
- Reméltem, hogy nem kerül sor rá.
Loki felkaccantott, eltolta maga elől a tányért, hátradőlt a széken és összefonta maga előtt a karjait.
- Loki tudod jól, hogy mennyit jelent az a gyár – szólt közbe békítőleg Frigga.
- Mindent jelent neki. Pont azért csináltam! – nézett dühösen az apjára. – Én árultam el, hogy hogyan juthatnak be. Itt a vallomásod! Most boldog vagy?
- A legkevésbé sem! – kiabált Odin az asztalra csapva.
- Nem érdekel – folytatta Loki. – Jobban bánsz azzal a hellyel, mint velem!
- Mert azt teszi, amit mondok!
- Ahogy Thor is! De én nem vagyok Thor, ahogy azt ezerszer elmondtam, de te egyszer sem gondolkodtál el rajta! Egyszer sem! Talán nem is vagyok a fiad?!
- Nem, tényleg nem vagy a fiam.
Loki kiesett a szerepéből. Még a vita elején felállt, de most meg kellett kapaszkodnia az asztalban, hogy ne rogyjon vissza a székre. Rémült tanácstalansággal meredt a bátyjára, aztán az anyjára, de Thor a terítő szélét bámulta kitartóan, míg Frigga Odin lelkére próbált beszélni.
- Ne így, ne most Odin. ebből csak még nagyobb baj lesz.
- Valamikor meg kell tudnia.
- El fogod üldözni, de ezúttal végleg. Ne csináld. Hallgass rám, kérlek!
- Mondjátok el! – üvöltött közbe Loki. Arca egészen elsápadt, csak az orcája piroslott lázasan, zöld írisze csapdába esett madárként szökkent ide-oda üregében.
- Örökbe fogadtunk Loki – mondta Odin vagy ezer decibellel halkabban. – Egy templom küszöbén akadtunk rád. Tél volt, hideg és sötét éjszaka, hazafelé igyekeztünk anyáddal, mikor sírást hallottunk a templom bejárata felől. Egy csecsemő volt, te voltál, lila szájjal és jéghideg bőrrel. Kész csodának tartottuk, hogy még éltél. Frigga tétovázás nélkül felvett és beburkolt a kabátjába. Másnap elintéztük a papírokat és hivatalosan is a gyermekünk lettél.
- Csak… egy lelenc vagyok? – kérdezte Loki. Haragja önmagába omlott és sűrű keserűséget hagyott maga után. Úgy érezte elhányja magát, de a torkában gombóccá álltak össze a könnyek.
- Életben maradtál, csak ez számít. Mindig is úgy gondoltam rád, mint a saját gyermekemre, ez sose volt és sose lesz másként – nyugtatta Frigga. Ő látta, hogyan törik össze Lokiban az egész világ és hallotta a halál harangjainak zúgását a romok felett, de remélte, hogy valahogy még helyrehozhatja. Hiszen anya, hogyan is tehetne másképpen?
- Becsaptatok – lehelte Loki. Maga elé meredt, aztán hátratolta a székét és még mielőtt bármelyikük is megmozdulhatott volna, elrohant.
Thor ugrott, hogy utánamenjen, hiszen származás ide vagy oda, mégis testvérek voltak, de Frigga a vállára tette a kezét.
- Hagyd, hadd dolgozza fel magában. Később majd beszélek vele.
- Ettől majd észhez tér és megtanulja becsülni azt, amit eddig puszta komiszságból le akart rombolni – jelentette ki Odin nyugodtan és újra hozzálátott az ebédhez. Frigga elkeseredetten felsóhajtott, de egyelőre tényleg nem tehetett semmit.
Loki zaklatottan rohant végig a kúrián, lendületből tépve fel, majd vágva be az ajtókat, fejében összeakadt gondolatokkal és üresen sajgó szívvel. A szobájába érve megnézte magát a tükörben. Keserű könnyek gördültek ki a szeméből, ajka idegesen rángott, nyoma sem maradt a magabiztosságának, csak egy elárult fiú nézett vissza rá, válaszér könyörgő tekintettel. Loki ökölbe szorított kézzel húzott be képmásának, a tükör vércsíkot karcolt a bőrébe, de nem foglalkozott a fájdalommal. Ütött és ütött, egészen addig, amíg szilánkokra nem tőrt, lihegve szétrugdalta a maradványait, majd kinyitotta az ablakot és kimászott. A vére ott maradt a párkányon, szökéséről árulkodva, de nem számított.
Az erdő felé rohant, a vad része felé, átmászott a kerítésen és egyre rohant a sűrű felé, ahol már az ösvények vadcsapásokká fakultak és állítólag egy magányos farkas ritkította a vadállományt. Lokinak soha nem engedték meg, hogy erre kószáljon, így hát csak azért is itt keresett menedéket.
Szíve hevesen dobogott, egyre gyorsulva vette a levegőt, az oldala nyilallt, ahogy átugrott egy bokrot. Kezével odakapott, a vére sötét, bordó sávokat festett a szövetre, de csak a megerőltetéstől fájt. Kelletlenül lassított, lihegve sétált tovább, felszisszent, ahogy a sebéhez hozzáértek a növények. A vízcsobogást követve rábukkant egy vékony csermelyre, mohás hátú kövek között futott, tiszta vizében apró halak úszkáltak. Loki lehajolt, kimosta a sebeit és már megfordult volna, hogy tovább folytassa a menekülést, - mert annak érezte attól a pillanattól kezdve, hogy letette a lábát a földre a kerítés innenső oldalán -, mikor egy farkas sétált ki vele szemben a fák közül.
Loki megdermedt, lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy a fenevad a víz felé hajol és iszik. Loncsos, szürke bundája izmos testet takart, mancsai n éles karmok sorakoztak, rózsaszín nyelve sárga agyarak között siklott. Loki észrevette, hogy a jobb mellső lábára sántít egy kicsit, talán eltörte és rosszul forrt össze. Loki remélte, hogy nincs oka bántania, de a gyomra ideges szaltót vetett, mikor a farkas ránézett barna arany pöttyökkel díszített szemével. Úgy érezte magányt lát benne, kitaszítottságot, talán őt is a falkája űzte el, pont, mint Lokit és tudta, hogy nem fogja bántani. A farkas, akit magában Fenrírnek nevezett el, ott állt még egy pillanatig, majd felmordult és eltűnt a vadonban.
Lokinak kellett még néhány perc, hogy elhiggye nem álmodott, valóban találkozott a farkassal és nem csak álmodta az egészet. Mintha csak Fenrír valója tette volna, a benne tomboló üresség kezdett visszavonulni. Nem tűnt el és teljesen soha nem is fog, de az öntudata kitisztult. Tényleg nem tartozott hozzájuk, de nem viselkedhet ostobán. Terveket kell szőnie és okosabbnak, ravaszabbnak lennie.
Hirtelen kitört rajta a fáradság, a túl sok érzelmi vihar eléggé megviselte. Kábán, ásítozva tántorgott egy világosabb rész felé. Pár méternyi tisztásra jutott, amit teljes egészében egy fenséges kőris uralt, törzsét talán még tíz ember sem tudta volna átölelni. Lombkoronája lágyan zúgott, a gyökerei között kényelmesnek látszó gödör hívogatta. Loki nem habozott, belefeküdt és miután kidobálta belőle a köveket egész kellemesen érezte magát benne, a föld illata pedig megnyugtatta. Helyezkedés közben feltűnt neki, hogy kilenc vastag főágból ágazik szét a koronája, aztán az oldalára fordult, a lehető legkisebbre húzta össze magát és már aludt is. Utolsó éber gondolatával remélte, hogy Fenrír és a fa majd vigyáznak rá.

            A Tiszta Forrás egy kósza ötletből vált jó hírű vállalkozássá, ahová a vagyonos családok gond nélkül beutalhatták problémás, bajkeverő gyerekeiket vagy más családtagjaikat. Se rendőrség, se média, se kényelmetlen helyzetek, ezt ígérte Mr. Fury és soha nem kérdezte meg, hogy pontosan miért kerülnek hozzá az emberek. A komolyabb esetek kedvéért átalakította az épület egyik felét, hogy megfeleljen a szigorú előírásoknak, míg a másik fele kényelmes kalitkaként szolgált, néhány pszichológussal és természetesen, ápolókkal együtt. A módszer működött, és míg a család rendesen fizetett Mr. Fury garantálta, hogy a nem kívánt rokon semmilyen módon nem jelent fenyegetést többé. A pénzből luxuskörülményeket teremtett, amiket mind ő, mind az eltussolt rokonság maradéktalanul ki is élvezett. A társalgóban például, ahol mindig folyt az élet, és az ember hajlamos volt szúnyoghálónak nézni a hajszálvékony, ámde erős dróthálót.
Loki lustán terpeszkedett az egyik almazöld fotelban és csak fél füllel figyelt oda a beszélgetésre. Csaknem egy teljes hónapja volt itt és kezdte úgy érezni, hogy kissé előre ivott a medve bőrére. Nem szívesen látta be a hibáját, mert nem sokszor fordult elő vele, hogy rosszul mérte fel a helyzetét, de feladni sem állt szándékában. A legrosszabb az egészben a szabadság illúziója volt. Szinte bárhová mehetett, sok mindent megkaphatott, de a bezárt részekre csak egy profi betörőcsapat juthatott volna be. Természetesen nem a valódi betegekre volt kíváncsi, hanem az igazgató irodájára, ahol biztos lehetett valami utalás arra, hogy miért zárták be ide. Ám még hozzá sem érhetett a zárhoz, mikor feltűntek a biztonsági őrként is funkcionáló ápolók, akik visszakísérték a szobájába és egy teljes hétig bezárták oda. Se villany, se könyv, se semmi, ételt is napjában csak kétszer kapott, és még a WC-re is csak egyszer mehetett ki egy nap. Loki savanyú elismeréssel adózott az igazgató eszközének, amivel engedelmessé faragta az embereket.
Más módszerekhez kellett folyamodnia. 
Ez a más módszer lassan kezdett kibontakozni előtte egy reszketeg szavú, a szemüvegét bizonytalanul babráló férfi képében. A férfit Bruce Bannernek hívták, egykori tudós és az átlagosságához képest túlságosan kerülték.
Valami könyvet olvasott, mint mindig, Loki pedig úgy döntött ideje felkavarni az állóvizet.
Felállt és Bruce mellé lépett. A válla felett beleolvasott a könyvébe, de igazság szerint nem sokat értett belőle.
- Nem nehéz olvasmány ez egy kicsit? – kérdezte. Ha akart nagyon elbűvölő tudott lenni, és most minden érdeke ehhez fűződött. Bruce becsapta a könyvet, a fedőlapja sértetten csattant.
- Nekem nem – mormogta maga elé. Feszélyezte Loki közelsége, aki csak lágyan mosolygott és egyáltalán nem zavartatta magát.
- Készülsz a világba való visszatérésre?
- Nem megyek én innen sehova. Egyikünk se fog, mind rabok vagyunk ebben az aranykalitkában.
- Te nem tűnsz idevalónak.
- Mind okkal vagyunk itt.
Loki hitetlenül megcsóválta a fejét, ám Bruce nem várta meg míg reagál, elillant mellőle, csak a könyve maradt ott a széken. Loki figyelte, ahogy eltűnik a folyosón és csüggedten felsóhajtott. Határozottan kiesett a gyakorlatból, ám ez mégse volt teljesen haszontalan eszmecsere a rövidsége ellenére sem. Brucenak határozottan titka van és ez máris sokkal ígéretesebbé tette a szemében, mint bármelyik másik ficsúrt, akivel az elmúlt hetekben beszélt. Túlságosan nagy reményeket fűzött hozzájuk, a legtöbbjük csak elkényeztetett ficsúrnak bizonyult, akiknek a sekélyes ostobaságait megunták a hozzátartozók. Házasságtörés, részeg vandálkodás és más bulvárcimplapot érdemlő dolgok, semmi súlyos, semmi, amit felhasználhatna.
Töprengését Constantin szakította félbe. Loki őt ítélte B-tervnek, mert bár a múltja nem tartogatott semmi izgalmasat, de látott benne fantáziát.
- Fogadj meg egy tanácsot Laufeyson: ne beszélj Bannerrel.
- Lokinak hívnak.
- Jobban tetszik a Laufeyson.
- Általában nincs ellenemre, ha körbeudvarolnak, de mi olyan veszélyes Bruceban, hogy így féltesz tőle? Még egy legyet is csak szörnyű lelkiismeret furdalás után tudna csak leütni.
- Egy legyet lehet.
Loki érdeklődéssel vegyes hitetlenkedése mögött nagyon is éberen figyelt. Constantin alapvetően odavolt a veszekedésekért, Loki már három szép kis cirkuszt végigélvezhetett a jóvoltából, és nem az a fajta volt, aki megfosztaná magát egy újabbtól. Ha mégis távol akarja tartani, akkor annak csak egy oka lehet: a félelem. Bár a tűzzel játszott, mindig eloltotta azelőtt, hogy komolyan lángra kaphatott volna. Loki azonban nem félt elmenni a végletekig és végre lehetőséget látott arra, hogy ismét megtegye.
- Kerüld el, jobban jársz – kérte Constantin önkéntelenül is suttogva. Loki már biztosra vette, hogy Bruce az embere.
- Még mindig nem tudom mitől olyan veszélyes, de ha ez ennyire felzaklat, akkor nem keresem a bajt. Még a végén megszakad értem a szíved! – vigyorgott pimaszul Loki. Constantin sértetten felhorkantott, mint a kém, akinek nem hitték el, hogy a titkos akció lelepleződött és távozott.
Loki úgy döntött, hogy mára már eleget hallott és a szobájába indult.
Az elkövetkező napokban egyre közelebb került Brucehoz. Nem volt könnyű, mert legalább annyi falat húzott fel maga köré, mint Loki, és épp ezért Loki egyszer sem kezdeményezett vele beszélgetést, tudta, hogy úgyis Bruce elrohanásával végződne. Így hát csak előre köszönt neki és igyekezett a lehető legtöbb időt a környezetében tölteni, anélkül, hogy ez követésnek tűnne. Végül mikor kettesben maradtak a kötelező beszélgetés után és Bruce nem lépett le, Loki egy könyvet nyújtott át.
 Tessék. Azt hiszem ez érdekelni fog.
Bruce gyanakodva pislantott fel, majd elvette a könyvet, elolvasta a címét és elmosolyodott. Loki most először látta mosolyogni és már tudta, hogy nyert ügye van.
- Honnan szerezted? – kérdezte izgatottan Bruce.
- Egy ismerősömé volt. Thor behozta.
- Neki már biztos, hogy nem kell?
- Biztos.
- Köszönöm… Loki.
Ez volt az első lépés.
A második az, hogy megverette Constantinnal.
Constantinnak feltűnt, hogy Loki nem fogadta meg a tanácsát, sőt pont az ellenkezőjét művelte. Dühítette, hogy nem hallgatott rá, és végül tele lett a pohara. Azt még elfogadta, hogy a környezete csupa elködösült agyú idióta, de hogy Laufeyson is beálljon a sorba, akit mindig kivételnek tartott, maga után persze, felbosszantotta. Mindegy, hogy hova ment, mindenhol a kettősükbe ütközött, mintha hirtelen elválaszthatatlanokká váltak volna. Az ebédlőben, a beszélgetésekkor, a szabadidejükben, de az már nem jutott eszébe, hogy Loki direkt rendezi így a dolgokat.
Loki óvatosan fejtette le Bruce falait, téglánként rombolva le őket, miközben támaszként állt mellette a kirekesztéssel és magánnyal szemben. Bár nem sokat értett a tudományhoz, de a szavakhoz annál többet és mindig a megfelelő kérdéseket tette fel a megfelelő időben. Hallgatása figyelmes türelem volt vele szemben, míg nyílt kihívás Constantinnak.
Megtudta, hogy Brucenak több testvére is volt, hogy a szülei csúnyán elváltak és a tudomány, aminek az életét szentelte, legalább olyan keményen elbánt vele, mint egy háború. Ám a lényeg, az igazi ok, még mindig rejtve maradt Loki előtt, és ennek az előbányászásához volt szüksége Constantin dühére, aki nem is hagyta cserben.
A társalgóban ültek, Loki valami gyerekkori, és teljességgel kitalált történetet mesélt, ami Bruce a maga visszahúzódó módján jól szórakozott, mikor Constantin alakja kitakarta előlük a világosságot.
- Mit akarsz? – kérdezte tőle hűvösen Loki.
- Nem megmondtam, hogy ne állj szóba ezzel az emberrel? – mutatott vádlón Brucera. Loki ránézett, mintha most látná először, aztán megvonta a vállát.
- Pont ugyanolyan, mint bárki más. Talán a visszahúzódó természete nem tetszik? Sérti a szemed, hogy ő nem hajlandó odafigyelni rád? Vagy az dühít, hogy nem veled töltöm az időmet?
Constantin keze ökölbe rándult, elernyedt, Loki figyelmét azonban nem kerülte el.
- Csak egy jó tanácsot adtam, amit ostoba módon nem fogadtál meg – mondta Constantin. A hangja enyhén megremegett, korántsem uralta úgy az érzelmeit, mint azt hitte.
- Nincs szükségem tanácsokra – jelentette ki Loki. Fél szemét Brucen tartotta, aki állhatatosan ámde sikertelenül próbált beleolvadni a falikárpitba, a szemüvege szárát hajtogatta, és talán imádkozott is azért, hogy megnyíljon alatta a föld.
- Pedig jobban tennéd Laufeyson, hogyha végre figyelnél másokra is és nemcsak magadra! – Constantin határozottan kezdett kiakadni.
- Nem akarok bajt – mondta Bruce. Loki, Thortól ellesett mozdulattal, a vállára tette a kezét, és gyengéden megszorította.
- Nem lesz semmi baj. Igaz? – nézett élesen Constantinra.  – Most szépen elmész és békén hagysz minket. Bruce nem tett ellened semmi rosszat.
- Semmi rosszat? Még hogy semmi rosszat! - élesen felkacagott – Ez egy szörnyeteg!
- Mégis mit tett? Meghúzta a kocsidat? Elvette a hajbalzsamod?
- Majdnem megölte Lisát!
- Baleset volt! – szólt közbe Bruce. Loki gondolatban megtapsolta magát, hogy ilyen hamar kiugrasztotta a szöget a zsákból, és végre nem tévedett. Felállt, Constantin elé lépett és kihívó félmosollyal nézett rá.
- Ez súlyos és megalapozatlan vád Constantin, de ez egyszer elnézem neked. Most pedig állj félre, mert nem szeretem, ha az utamba állnak.
- Nem, amíg meg nem érted, hogy mekkora veszélyt jelent rád.
- Igaza van. Tényleg veszélyt jelentek rád és mindenki másra is – mondta Bruce. Lassan felállt, megpróbálta kikerülni a két férfit, de nem járt sikerrel, mert Constantin, akiben dolgozott pár pohár, illegálisan beszerzett, alkohol is durván visszalökte. Bruce nem tudta visszaszerezni az egyensúlyát, a szék kifordult az utána kapkodó ujjak közül és Bruce a falnak esett.
- Rohadt gyilkos – köpte le Constantin. Bruce nem reagált csak nézett, az arcán könny csorgott végig, de vicsorgott hozzá.
Loki úgy döntött ad még egy kis lökést a szépen fejlődő eseményeknek.
- Hagyd abba Constantin. Ha mindenképp gyanúsítgatni akarsz, találja ki valami kevésbé abszurd dolgot. Rengeteget beszélgettem Bruceval, és biztosíthatlak róla, hogy egyáltalán nem gyilkos.
- Az nem jelent semmit. Kis híján megölte Lisát!
- Baleset volt! – úgy tűnt Bruce feladta a védekező álláspontját. Loki tett egy fél lépést, mintha meg akarná védeni, de csak a széket rúgta félre, hogy még könnyebben egymásnak ronthassanak, ám ezt egyikőjük se vette észre.
- Alig tudták újraéleszteni!
- Önként vállalta a kísérletet!
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Constantin felhördült, vérben forgó szemekkel előre vetődött, egyenesen Bruce torkának, amiben Loki ott felejtett lába is segítette, majd fojtogatni kezdte.
- Segítség! – rikkantotta el magát Loki. Constantint a vállánál fogva próbálta elhúzni, de inkább csak megjátszotta, mintsem tényleges segítséget nyújtott volna. Az ápolók is befutottak, fél perc alatt leszedték Bruceról, az addigra már vérző orrú és zilált Constantint, Brucenak beadtak egy nyugtatót, mert belerúgott az egyikükbe, azt remélve, hogyha elengedik, befejezheti azt, amit elkezdtek, aztán mind Brucet, mind Constantint elvitték gyengélkedő iránt.
Loki utoljára látta Brucet, összetörten, nyakán vöröslő foltokkal, bizonytalanul botladozva, ahogy könnyeivel küszködve vánszorog az ápolók között. Loki illendőségből szánalommal telt tekintettel nézett utána, de belül csak megkönnyebbülést érzett.
- Az igazgatóhoz kell kísérnem – mondta az ottmaradt ápoló.
- Hát akkor… Steve, ne várassuk meg! – mondta Loki. A nevét a kitűzőjéről olvasta le, mert nem fecsérelte arra a memóriáját, hogy mindegyikükét megjegyezze, de mert jó napja volt, így kivételt tett.
Nick Fury a székében ült, előtte néhány papír, de nem foglalkozott velük, csak díszként pihentek az asztalán. A kezét összekulcsolta és rezzenetlen tekintettel nézett Lokira. Loki leült, átvetette a bal lábát a jobb térdén, egyik kezét leengedte, mintha nem is kihallgatáson lenne. Furyt nem zavarta, mind így kezdték és mind meg is törtek, most sem lesz másképp.
- Ma részt vett egy verekedésben – kezdte Fury. Hangja szigorúan csengett, és ez volt az egyetlen érzelem, amit valaha is kimutatott.
- Igen. Constantin minden ok nélkül…
- Hazudik – jelentette ki Steve.
- Igen, én is tudom – intette le Fury, de későn. Lokinak már felkeltette az érdeklődését.
- Milyen segítőkész kis ölebe van! Vajon csak be akar nyalni, vagy tényleg ennyire hűséges?
Steve megmozdult, Fury az asztalra csapott, ezzel elérte, hogy Loki újra rá figyeljen.
- Verekedést szított két ápoltam között, de ne higgye, hogy hagyom, hogy az egyik emberemet is behúzza a csőbe.
- Maga nagyon okosnak hiszi magát igaz?
Fury nem vette fel a kesztyűt, másikat dobott helyette.
- Miért csinálta?
- Óh, ez egyszerű! Rémesen unatkoztam. Kis híján beleörültem az unalomba.
- A testvére mondta, hogy nagy bajkeverő, de biztosíthatom róla, ez volt az első és utolsó kis magánakciója.
- Mostohatestvérem, ha már mindenképpen így akarja nevezni. Mondott valami mást is esetleg?
- Az átmeneti amnéziája szakszerű kezelésben részesül.
- Szeretek magamról hallani. Nos?
- Felesleges erőlködnie, az aktáját nem az irodámban őrzöm.
- Ki mondta magának, hogy azt akarom?
- Mi más érné meg magának annyira az újabb és sokkal hosszabb büntetést?
Loki felhagyott a játékkal, lábait összezárta, rátámaszkodott a térdére és előre hajolt. Haja a homlokába hullott, szemei villogtak és úgy tűnt, mintha sziszegne. Steve készenlétbe helyezte a nyugtatót, hogyha szükség lenne rá, azonnal beadhassa.
- Jogom van tudni. hogy miért kerültem ide!
- Téved. Az egyetlen, amihez joga van az emlékezés, vagy ha az nem megy, akkor az együttélés a hiányukkal. Most pedig kap tőlem egy utolsó esélyt, mert csak bezáratom. Steve, kísérje vissza a szobájába!
Loki nem ellenkezett, de úgy nézett Furyra, hogy attól egy kevésbé higgadt ember szívrohamot kapott volna, de Fury már megszokta. És a szemkötése úgyis felfogta legalább a felét.

            Egyedül sétált a néptelen utcákon. Talán már éjfél felé jár is járhatott, de nem vette elő az óráját, hogy ellenőrizze. Az apjától kapta, a legmárkásabb darab, de látni se akarta. Kötelező ajándék, semmi több és a legrosszabb az egészben, hogy azt hiszi, ezzel tényleg jóváteheti azokat az órákat, napokat, heteket, mikor hiába kereste. Hát most visszavág, és nem érdekli még az sem, ha kirabolják. Mondjuk az óráját örömmel átadta volna.
Nem igazán tudta merre jár, az egymással párhuzamos utcák zegzugos mellékutcákká változta, azok pedig keskeny sikátorokká. Egyre kevesebb és rosszabb minőségű lett a világítás, a levegő kellemetlen szagokkal telt meg, nyomorúságról, szegénységről árulkodtak. Sejtette, hogy a lábai valamiféle kifacsart önutálat és lelkiismeret furdalás miatt hozták a rossz hírű környék felé, de nem akart visszafordulni, ha egyszer már idáig eljutott, akkor nem fog szégyenszemre megpucolni. A józan esze egyre hangosabban követelte, hogy hagyja abba ezt az ostoba bátorságpróbát, de még mielőtt a felelősség túlságosan hangossá változhatott volna, benyitott az első kocsmába, ami az útjába akadt.
A lendülettől kis híján lebucskázott a lépcsőn, de még idejében meg tudott kapaszkodni a korlátban. Hangosan zihált a rémülettől és egyetlen pillanatig azt hitte, hogy barlangba került, de ekkor csattant valami és éles fény támadt.
- Helló! Én… izé… őőő… - zaklatottan kereste a szavakat. Még mindig két kézzel kapaszkodott a korlátba, de legalább a lábai nem remegtek. Remélte, hogy kevésbé látszik hülyének a másik srác szemében, mint amilyennek érezte magát.
- Megbotlottál. Új vagy itt. Lejössz vagy ölben hozzalak le?
Bár a szeme előtt még mindig táncolt néhány színes karika, de tisztán ki tudta venni a másik pimasz, féloldalas vigyorát.
- Ölben hozz le – csúszott ki a száján. Úgy gondolta, hogy a pincér, mert a kötényéből és a ruhájából erre következtetett, nem veszi komolyan, ráhagyja és visszamegy kiszolgálni a vendégeket. Csakhogy legmélyebb döbbenetére nem ez történt. A pincérfiú bólintott, kecsesen fellépdelt a lépcsőn és diszkréten meghajolt.
- Loki Laufeyson szolgálatára.
- Tony Stark – mutatkozott be ő is. – Figyelj…
Loki nem figyelt. Jobb kezével a vállát ölelte át, bal kezével a csípőjét, lejjebb helyezte a súlypontját, rogyasztotta a térdeit és kicsit rugózott, hogy lendületet szerezzen.
- Kapaszkodj belém! – kérte. Tony teljesítette, másra sem gondolva, hogy mindketten totálkárosra törnek, mert Loki nem lehet józan, hogy ezt csinálja.
Nem lett igaza.
Loki a fogait összeszorítva, Tony súlyától nyögve, fokonként haladt egyre lejjebb. először egyik lábát tette le, hogy megbizonyosodjon biztonságos-e, majd a másikat. Fújt egyet, a negyedik lépcsőfoknál igazított a fogásán és megkérte Tonyt, hogy lehetőleg ne fojtogassa, aztán túlestek az utolsó kettőn és Loki ugyanezzel az óvatossággal tette le a földre, Tony pedig csak bámult döbbenten, mint a hal hülye Billy pórázán. Nem igazán dolgozta fel a történteket.
Loki még mindig szélesen vigyorgott, barátilag megpaskolta a vállát, aztán belökte a bárba, míg ő a személyzeti ajtón távozott a konyhába.
Tony belépője egy pillanatnyi fennakadást sem okozott a vendégek szórakozásában, továbbra is dartsoztak, kártyáztak, vitáztak, ittak, mint addig, és az a pár sem hagyta abba az előjátékba sikló csókolózást. Zsivajjá olvadó beszélgetés és ezerszer ismételt sláger dallamai töltötték meg a szesz – verejték - cigarettaszagtól terhes levegőt. Ennek ellenére Tony úgy érezte minden szempár rámered, hallani vélte a bicskák csattanását, ahogy kinyílnak a zsebekben, és amikor leült a bárszékre, szinte várta, hogy valami tarfejű, tetovált vizibivaly visszadobja az utcára. Természetesen semmi ilyesmi nem történt, sőt a csapos is csak akkor vette észre mikor összeszedte annyira a bátorságát, hogy odakurjantson.
- Mit akarsz?
- Whiskyt.
- Drága lesz.
- Van pénzem.
- Hiszem, ha látom.
Tony már nyúlt volna a tárcája felé, mikor Loki bukkant fel, érzéklete szerint, a semmiből, valójában persze a „Konyha” feliratú ajtó mögül.
- Írd csak a számlámhoz. Az úr a vendégem.
- Úr, mi? – fintorgott a csapos, de azért kitöltötte az italt és Tony elé vágta. - Ha sokáig játszod a gazdagot Natasha kirúg.
- Majd felvesz a konkurencia – vonta meg a vállát Loki. A csapos felé legyintett a rongyával, mindegy a dolgára hessegetve a férfit, aki inkább a többi vendégnek szentelte a figyelmét.
- Natasha? – kérdezett rá Tony. – Egy nő vezeti ezt a kuplerájt?
- Natasha Romanoff, Oroszország hófedte erdőiből. Ez meg nem a kuplerája, az két utcával arrébb van. Ha gondolod, lerajzolom az oda vezető utat – mondta Loki a pultra könyökölve.
- Kösz, nem kell – hárította el a szívességet Tony és lehúzta a whiskyt. Az olcsó, vízzel hígított és bűnrossz volt. Fintorgott hozzá, majd észbekapott, hogy egy smaragdszempár figyeli az indokoltnál jóval közelebbről és összeszedte magát. Loki azonban ezen is csak vigyorgott, Tony pedig úgy döntött, hogy még nem sértődik meg, elvégre a másik van hazai terepen.
- Látom nem ehhez vagy szokva. Mit keres egy gazdag fiú éjnek évadján egy rossz hírű késdobálóban?
- Ahhoz semmi közöd?
- Szóval megszöktél. Ne nézz így, én is ezt csináltam. Tudod mit? Pár perc és végzek, te várj meg a bejáratnál.
- Te leszel a hős lovagom?
- A mélységtől már megmentettelek.
Tony erre nem tudott mit felelni, így csak bólintott, lekászálódott a bárszékből és felsétált az utcára. Sötétebb volt, mint emlékezett, de a vérében cirkuláló alkoholnak hála, nem fázott. A maradék józan esze azt súgta, hogy Lokinak semmi oka nincs rá, hogy tartsa a szavát, és kő gördült le a szívéről, mikor a vékony, de izmos test kontúrjai kirajzolódtak mellette.
- Szabad a karját hölgyem?
Tony reflexszerűen engedelmeskedett és félig már kinyújtotta, mikor észbe kapott és visszarántotta. A sötétség eltakarta piruló arcát, de legalább Loki kaján vigyorát is.
- Messze laksz?
- Nem lesz bajunk?
- Eddig eljöttél és csak most tetted fel magadnak ezt a kérdést?
- Természetesen nem.
- Megértem, túl dühös voltál, hogy érdekeljen. De ne aggódj, Natasha neve egyenlő a biztonsággal errefelé.
Tony valamelyest megnyugodott, a kommunikációját pedig megpróbálta irányokra leredukálni, de azon kapta magát, hogy a helyzetéről beszélget Lokival.
- Kétlem, hogy tudná, hogy megszöktem. Egyfolytában előadásokra, fogadásokra, meg díjkiosztókra jár, soha nincs otthon. Ma is megígérte, hogy félbehagyja az egész projektet, és eljön velem arra a kiállításra, de persze közbejött valami! Ami sürgősebb és halaszthatatlanabb a fiánál is. Biztos, hogy azt hiszi, hogy ott vagyok, és úgy teszek, mintha a világon minden rendben lenne.
- De legalább tudod, honnan származol – mondta Loki. Tony inkább látta árnyéknak, mint embernek, a szavait pedig először a szemerkélő k9d csepegésének hitte.
- Ezt hogy érted?
- Örökbe fogadtak – káromkodásnak hatott, több haraggal, mint bármelyik káromkodásba.
- Sajnálom.
- Nem neked kell – vetette oda dühösen. Tony először érezte, hogy ez a különös srác mellette jóval veszélyesebb, mint hitte, de ez csak még érdekesebbé tette a szemében. Egy darabig némán sétáltak egymás mellett, majd Loki megenyhülve szólalt meg:
- Kösz. Messze laksz még?
- Itt balra, aztán az a kétemeletes ott az utca közepén.
- Az elit környék – Loki halkan füttyentett. – Úgy tűnik tényleg kifogtam egy gazdag pasit.
- Hozományvadász – lökte oldalba Tony, afféle semleges megoldásként. Szerette volna tudni, hogy a másik komolyan gondolja-e vagy csak az agyát húzza, de Loki arcáról semmit nem tudott leolvasni, hiába támaszkodott a lámpaoszlopnak. Csak a szemei villogtak, mint a macskáknak és a szájzugában bujkált valami talán gúny, talán kihívás. Fekete haját lófarokba kötve viselte, inge kibújt a nadrágjából, nyakkendője félrecsúszott és egészen szürreálisan festett így, de Tony, ha beleszakad se tudta volna megmondani, hogy miért.
- Ideje lefeküdnöd felfedezőkém, már rég fellőtték a pizsamát.
- Veled mi lesz?
- Csak nem akarsz felhívni magadhoz?
- Az érdekel, hogy van-e hol aludnod?
- A híd alatt mindig van hely. Lazíts, csak vicceltem, van lakásom. Jó éjt!
Loki apró csókot lehelt Tony szájának szélére, majd elnyelte az éjszaka. Tony óvatosan megérintette a bőrét, ahol még érezte a másik fűszeres parfümjét és a lehelete melegét, aztán, csak hogy csináljon valamit, leellenőrizte a zsebeit.
Hiányzott a tárcája és az órája.
De ezt nem is bánta.
Másnap motorra pattant úgy indult felfedezőútra, hiszen csodás napra virradt, enyhe szélre és stabil húsz fokra, amit kiválóan alkalmasnak ítélt arra, hogy megismerje a várost. Az igazi indokot, abbéli reményét, hogy hátha összefut Lokival, még magának se vallotta be. Hiszen nincs abban semmiféle hátsó gondolat, hogy szeszélyes vonalú köröket rótt a külvárosban és lelassított valahányszor meglátott egy karcsú, fekete hajú férfit. Akikről mindig kiderült, hogy egyikük sem az, akit keres.
Végül győzött a józan esze és feladta a hajtóvadászatot. Ebben ösztönzőleg hatott rá egy kisebb csoport, akik meglehetően agresszívan méregették. Lehet, hogy csak a nap sütött a szemükbe, de Tony, nem mert kockáztatni.
Hazamenni se akart még, úgysem volt semmilyen projektje, amin dolgozhatott volna. Mind befejezte, hogy megmutathassa az apjának, de úgyis tudta, hogy nem lesz belőle semmi. Soha nem lesz.
Tonyban felvetődött az a gondolat, hogy talán vele van valami baja, hogy talán nem akarja látni, de gyorsan elhessegette.
Úgy döntött, hogy odahagyja a város poros, meleg, zsúfolt útjait és inkább az erdőben keres menedéket.
Az összes piros lámpát bekapta miközben kifelé igyekezett, és megtanult néhány új, a maga módján egész kreatív káromkodásokat, aztán csak eljutott az erdőig. A földút jóval rázósabbnak bizonyult a betonnál, ha nem figyelt oda az alacsony ágak fejbe kólintották, így kénytelen volt lassítani is. A lombokon átszűrődő fény korántsem terítette be egyenletesen az avart, sötét és világosabb foltok váltogatták egymást, mintha egy réges-rég elfeledett sakktáblán járna. A madárdalt is tisztábban hallotta és a bogarakból is sokkal több jutott a sisakjára. Összességében véve azonban tetszett neki a táj.
Az út elágazott és ő az elvadultabbat választotta, már csak kíváncsiságból is, ám hamarosan megbánta, mikor az vadcsapássá keskenyült és le kellett szállnia ahhoz, hogy kényelmesen haladhasson.
Valahonnan vízcsobogást hallott, arra vette az irányt, de a mögüle jövő morgás megállította. Nem kellett ahhoz a zseniségére támaszkodnia, hogy felfedezze: iszonyú nagy bajba került. A hang mély volt és folyamatosan, így Tony csak remélte, hogy nem fog belekóstolni, végtelenül lassú mozdulatokkal letámasztotta a motort. A támasztó kattanására a fenevad dühösebb lett, Tony azonban megfordult, hogy legalább szemtől-szembe láthassa a halálát.
Egy farkas volt.
Vén jószág lehetett, bundája teljesen szürke, jobb mellső lábát kicsit eltartotta a földtől, mintha fájna neki, pofáján varasodó seb húzódott, ám a karmai és az agyarai még mindig veszélyesen voltak, a tekintete, az a barna, arany pöttyökkel telehintett írisz pedig izzott a dühtől. Tony teste teljesen ledermedt, a szíve gőzkalapácsként zubogott mellkasában, a vérébe került adrenalin futásra ösztökélte, ám az üzenet elakadt valahol az agy és az izmok között. A farkas pedig csak ott állt, vicsorgott, mintha arra várt volna, hogy Tony megmoccanjon végre.
- Fenrír! Kushadj! – Loki futott felé. Tony úgy vélte, hogy ez a nap már nem lehet bizarrabb, ám elhamarkodottan ítélkezet.
- Fenrír! – harsant az utasítás, mire a farkas felhagyott a vicsorral. Loki gyengéden megpaskolta az oldalát, majd a pofájába dugta a magával cipelt véres húst.
- Ő barát. Ne bántsd! – kérte. Ügyelt rá, hogy amíg el nem fogyott a hús, végig Tonyt figyelje. Aztán végigsimította a bundáját, majd útjára engedte. Fenrír morgott még egyet búcsúzóul és elrohant az erőbe.
- Mázlid van Tony Stark. Már megint – nevetett rá Loki.
- Mi volt ez? – kérdezte nagy nehezen Tony. Nagy nehezen szakította el a tekintetét arról a helyről, ahol a farkas eltűnt előle.
- Csak nem megijedtél ettől a vén jószágtól?  - dobta vissza a labdát Loki. Félredöntötte a fejét és pislogás nélkül, ravasz félmosollyal figyelte a még mindig rémült Tonyt. Tony nagyot nyelt, a szája teljesen kiszáradt és valahogy nem érezte úgy, hogy biztonságban van. Loki smaragdzöld tekintete, hűvös figyelme, kétélű szavai gúzsba kötötték az elméjét.
Mégsem akart menekülni.
Lenyűgözte Lokit körbelengő rejtély, veszélyt idéző fűszeres illata, ráadásul kétszer is megmentette az életét, ebből egyszer szó szerint.
- Fenrír… a tied?
- Ő a magáé. De te az enyém vagy.
- Csak szeretnéd. Háziállat? Kísérlet?
- Inkább afféle társ, bár néha olyan, mintha a fiam lenne. Tényleg erről akarsz most beszélni velem?
- Minden érdekel, ami veled függ össze – suttogta Tony. Loki már egész közel volt, írisze zöld tűzben égett a szenvedélytől. Tony maradék ellenállása is felszívódott, előrehajolt és mohón, birtoklón megcsókolta Loki jéghideg ajkait.

            A csók íze elkísérte a valóságba is, hiába mosott fogat újra és újra, nem tudta eltüntetni. Az álmai, emlékei, kezdtek egyre intenzívebbekké válni, amivel nem tudott mit kezdeni. Hiába húzott fel falakat, hiába zárta le lakatokkal, átszivárogtak a réseken, körbefonták a gondolatait, kényszerrel forgatták a hiányzó napok üressége felé. Ahogy egyre több kép tört át az ellenük emelt gáton, Loki kezdte úgy érezni, hogy a semmi korántsem teljesen üres. Valami mozog benne, valami, ami ki akar törni, valami, ami az ő része, de aminek csak az árnyékszilánkjai maradtak meg. Loki tudni akarta, hogy mit keres egy luxus elmegyógyintézetben, de csak most kezdte felmérni ennek a tudásnak az árát. Mindenképen időre volt szüksége, hogy eldöntse, helyesebben, hogy tudatosítsa magában, tényleg el fog menni a határig, várja ott bármilyen sötétség. Ennyivel tartozik magának, de a másik énje még le akarta állítani. Nem a tudástól rettegett, hanem a következményektől, ezért igyekezett olyan kétségbeesetten elűzni Tony csókjának még az írmagját is, nehogy a legkisebb emlékmorzsa is végzetes láncreakciót indítson el.
Végigsimított a haján, hogy lenyugtassa háborgó gondolatait, szigorú sorba rendezte őket és felöltötte a legérzéketlenebb maszkját. Thor jön hozzá, megint, és nem fog kiszolgáltatottnak tűnni. Tudta, hogy szereti, és ez volt a legbosszantóbb tulajdonsága, mert szeretete rabláncként vágott a húsába, amit Loki nem bírt elviselni. Főleg az után, hogy kiderült a származása, képtelen volt megérteni, hogy mégis miért nevezi a testvérének, mire Thor csak annyit felelt, hogy mindig is a testvére lesz és szorosan átölelte. Loki pedig úgy érezte megfullad az ölelésében.
Itt végre nyugta volt tőle, ám zavarta, hogy alig látogatja. A hirtelen személyiségváltozás Thornál csak egy valamit jelenthetett: bajt. A mértékét és azt, hogy szinte bizonyosan vele függ össze: nagyon nagy bajt.
Ám a szeretet nemcsak lánc, de fegyver is és ha Furyval nem járt szerencsével, talán Thorral igen.
A keskeny ablak elé állt és mereven nézett a távolba. Nem fókuszált, hagyta hadd mossa át teljesen az üressé, amire a legnagyobb szüksége volt.
Hallotta nyílni az ajtót, Thor nehéz lépteit, de csak félig fordult hátra.
- Azt hittem már teljesen elfelejtettél.
- Szervusz Loki! Jól nézel ki.
- Ahhoz képest, hogy börtönben vagyok?
- És, hogy majdnem kirobbantottál egy lázadást.
Loki röviden felkuncogott, megfordult, de Thor nem nevetett. Ő teljesen komolyan gondolta, így Loki is stratégiát váltott.
- Tudni akarom, miért vagyok itt – vallotta be az igazságot. Dacosan nézett Thorra, aki csak fáradtan felsóhajtott és megcsóválta a fejét.
- Nem Loki. Az túl veszélyes lenne.
- Úgy érted, hogy rád meg arra a lőrére. Odin már reád testálta az én részemet is?
- Igen – felelte Thor azonnal. Nem habozott, nem akart hárítani a témát, vagyis ez volt az, amivel el akart fedni egy másikat. Loki jó színészként reagált rá, hátha ez a kis kerülőút is segít a megpuhításában.
- Az engem illetne, a jogos örökségem. Vagy netán Odin felelősségvállalása addig terjedt, hogy eljátszatta velem a szerencsés árvát? A többi pedig mit se számít?
- Megpróbáltam lebeszélni, de nem sikerült. Ismered, tudod, hogy milyen makacs bír lenni.
- Remélem boldogan ül a pénzén, míg én itt senyvedek.
- Egyáltalán nem, ez a helyzet őt is megviseli. Amit tettél… - időben kettéharapta a mondatot. Loki egész testében megfeszült, ám hiába, nem tudott meg semmi lényegeset. Thor, hogy elterelje valamivel a figyelmét, a táskájában kotorászott, majd előhúzott egy könyvet.
- Anyánk küldi – nyújtotta Loki felé. – Úgy vélte örülsz majd neki.
Loki elmarta, lecsapta az éjjeliszekrényre és visszatért a problémához.
- Ki fogom deríteni – jegyezte meg. – És bármit is találok az a te sarad is lesz.
- A változatosság kedvéért hallgathatnál rám.
Loki megdermedt a hangtól, mert az nem Thoré volt, sokkal fiatalosabb, pimaszabb annál.
Tonyé.
Mint a lecsapó kígyó perdült meg, de a zsenipalánta természetesen volt a szobában. Pedig még a dezodorjának az illatát is érezni vélte, a szavait követő halk kuncogást.
Thor aggódva figyelte testvére másodpercnyire lefoszló álarcát és az alóla kivillanó zavart kétségbeesést. Egy cseppet sem örült ennek, így gyorsan döntött, most kell lépnie. Könnyen meglehet, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom, de az meg talán sose jön el.
- Loki! – szólította meg. Loki ugyanolyan gyorsan váltott vissza, mint ahogy levetette, és megnyugodott, hogy legalább Thor nem vett észre semmit. Ha rájön, hogy képzelődik, ami már önmagában is lehetetlen kéne, hogy legyen, fogja magát és egyszerűen lelép, amit semmiképp sem szabad hagynia.
- Nem akarsz kimozdulni egy kicsit?
- Miért is? Hiszen eddig még úgy volt, hogy fogoly vagyok.
- Soha nem voltál fogoly, csak éppen kívül kerültél a megszokott világodtól.
- Ilyen szépen megfogalmazni, hogy az isten háta mögé küldtetek! De miért is akarsz ilyen váratlanul újra a normális emberek közé vinni?
- Gondoltam szeretnél egy kis friss levegőt szívni Csaknem három hónapja itt vagy és még ne is mozdultál ki.
- Próbálkoztam.
- Szökéssel.
- Azok a kutyák kis híján darabokra szedtek!
- Engedélyt kellett volna kérned.
- És szerinted megadták volna? Úgy bánnak velem, mint az első számú közellenséggel.
- Ne panaszkodj Loki, személyesen intéztem el mindent, mikor behoztalak. Ez az egész a te igényeidre van szabva.
- Ez igazán hízelgő.
- Az igazgatóval már megbeszéltem, hogy velem tarthatsz, ha akarsz.
- Na és hova vinnél?
- Nem tudom, hová mennél?
Újra Tony hangja és Loki majdnem rávágta, hogy „hozzád”. A helyzet kezdte aggasztani. A mentális gátjai súlyosan megsérülhettek, hogyha már hallucinál is, és ki tudja, hogy egyáltalán rendbe lehet-e hozni még őket. A másik, a veszélyesebb énje, azonban megörült ennek, mert ez azt jelentette, hogy közeledik a megfejtéshez, ami Tonyval is összefügg.
- Nem félsz attól, hogy megszököm?
- Mindig visszatértél. Most sem tennél másként.
- Néha irigylem a naivságodat Thor, és szinte sajnálom összetörni. De ma kivételt teszek. Te elmondod, hogy mit keresek itt, én pedig nem csinálok zűrzavart.
Loki várakozó álláspontra helyezkedve, szendén mosolyogva nézett a csalódott Thorra. Akkor rántotta ki alóla az egészet, mikor már nyeregben érezte magát. Loki a tőle telhető legnagyobb ajánlatott tette a serpenyő másik végébe, ám ez sem volt elég. Thor kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta magát és egy szó nélkül távozott. Loki nem mozdult, ugyanúgy állt az ajtóval szemben, háta mögött összekulcsolt kézzel, enyhén félrebillentett fejjel, higgadtan várta vissza.
Thor tényleg visszajött, csakhogy nem egyedül jött.
Egy nővel.
Loki máris haragudott rá. A nevét sem tudta, hangját sem hallotta, még a külsejét sem fogta fel teljesen, de gyűlölte teljes szívéből, őszintén.
- Nem így akartam bemutatni, de nem hagytál más választást. Loki ő itt Jane Foster a menyasszonyom.
Loki nem találta a szavakat, pedig ez nem sokszor fordult elő vele.
Ott állt előtte egy sötétszőke, csupa mosoly, értelmes barna szemű, átlagos lány, felé nyújtott kézzel, amit zavartan visszahúzott, miután Loki nem viszonozta a köszöntést. Epeízű gyűlölet kúszott fel a torkán, nyers düh forrt az ereiben, az összes énje pedig háromfejű sárkányként üvöltött átkokat a nőre.
- Asztrofizikus, z egyik kutatási programja közben találkoztunk – magyarázta Thor.
- Igazából csak kalapoztunk, és ő mentett meg minket - mondta Jane. Feszélyezte Loki tekintete, de hát mit is várjon az ember lánya egy bolondtól? Thor ugyan úgy mesélte, hogy roppant intelligens, de nyilván csak erősen túlzott.
Loki végre összeszedte magát annyira, hogy ne káromkodások tömkelege áradjon ki a száján, de az ellenszenvet nem tudta kigyomlálni a hangjából.
- Semmit nem hallottam magáról.
- Én viszont magáról annál többet.
- Thor mindig is szeretett túlozni. Magát elnézve bizonyára ugyanez történhetett. Összekeverte a valóságot a tündérmesével és lejjebb tette a mércét.
- Loki! – csattant fel dühösen Thor. Hitetlenkedve nézett testvérér, de az egy szemvillanással se akarta megmagyarázni a dolgot.
Jane elvörösödött, képtelen volt riposztozni, mindegyik variáció túlságosan együgyűnek hatott. Loki azonnal megérezte a visszavonulást és tovább támadott. Meg akarta alázni, sárba tiporni, megszégyeníteni ezt a nőt, aki elvette tőle Thort.
Tonyt.
Már nem Jane Fostert látta, hanem egy másik nőt, aztán ez utóbbi újra Jane lett és vissza. Az arca állandóan hullámzott, mintha a tudata nem tudna különbséget tenni múlt és jelen között. A falak a fejében sorba zuhantak össze, a sötétség szürkévé halványult és egy tragédia alakját öltötte magára.
- Azt hiszi magáról, hogy tudós? Ostoba kis pénzhajhász, semmi több, aki a diplomájába takarózva fedi el az igazi szándékait. Hozományvadász.
- Most már elég! – Thor Jane elé lépett. Maga mögött tartotta és villámló tekintettel meredt az érzelemmentes álcájából az őrület csupaszságára vetkőző Lokira.
- Fontosabb nálam, igaz? Pedig azt mondtad, hogy mindig itt leszel, de most már neki leszel ott. Gyűlöllek! Téged is és a rohadt szajhádat is!
Thor ökle lendült, Loki előtt pedig elsötétült a világ.

            Sosem találkoztak ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen háromnál többször, Loki ugyanis kényesen ügyelt rá, hogy senki se rakhassa össze a darabkákat, aminek Tony kifejezetten örült. Nagyon is jól tudta, hogy mit kapna az apjától, ha az megtudná, hogy egy férfival, ráadásul egy alvilági taggal tölt el hosszú, szenvedélyes órákat.
Tony először kis híján szívrohamot kapott, mikor Loki megcsókolta. Nem a ténytől, mert piszok jól csinálta, hanem attól, hogy nyitott szemmel műveli. Még egy nő sem nézte őt a heves nyelvcsata közben, de aztán megszokta, hogy a zöld szempár fürkészi az arca minden kis rezdülését, sőt kifejezetten izgató volt, mikor közvetlen közelről csodálhatta a vágytól fűtött tekintetet.
Az együttléteik azonban nemcsak a szexről szóltak, megesett, hogy le sem feküdtek, csak ültek egymás mellett és beszélgettek. Loki ösztönösen felismerte, hogy Tony úgy nyílik meg neki, mint senki másnak, és ezt a világért tönkre nem tette volna. Csendesen figyelt, óvatos, lényeglátó kérdéseket tett fel és ha szükségesnek ítélte, a saját múltjából is fedett fel kicsike igazságokat.
Kulcsokat.
Tony ajtóihoz.
Lassan haladt, de nem zavarta. Csókokkal tapogatta ki a falait, simításokkal, karmolásokkal, heves mozdulatokkal lazította meg a tégláit, forró vággyal és gyönyörrel döntötte porba mindegyiket, mindezt úgy állítva be, mintha Tony nyílt volna meg. Valamelyest így is volt, de Loki jól értett hozzá, hogyan osonjon be kis réseken az ember gondolataiba, akár egy épületbe. Persze vonzotta Tony, hiszen jóképű volt, intelligens és nem kérdezgette egyfolytában honnan jött.
Most egy motelben találkoztak az Isten háta mögött. Tony motorja már ott állt a parkolóban, mikor Loki megérkezett. Kicsit késett, mert akadt némi gondja az egyik vendéggel. egyetlenegy találkozót sem akart elszalasztani, főleg most, hogy már csak nagyon kevés választotta el attól, hogy teljesen behálózza a milliárdos fiát. Beleszédült már a számtalan lehetőség puszta gondolatába is. Farkasvigyor terült szét az arcán, ahogy belépett a szobába, üdvözlésképpen pedig megcsókolta Tonyt.
- neked is szia! – köszönt Tony, mikor elszakadt Lokitól. – Azt hittem már nem is jössz.
- Nem szeretek csalódást okozni. Nem mintha tudnék.
- Rémesen nagyképű vagy Loki Laufeyson.
Loki erre nem felelt, csak tetett sértődöttséggel felvetette a fejét és fél kézzel meglökte Tony vállát. Tony elkapta a csuklóját és esés közben magára rántotta, majd a tarkójánál fogva magához húzta egy újabb csókra. Loki hagyta, hadd vezesse, lágyan kóstolgatták egymás ajkait, lélegzetet csempészve a másik tüdejéből, míg tényleg nem bírták tovább. Loki ár kigombolta Tony ingjét, finoman masszírozta a mellbimbóját, Tony halkan felsóhajtott, de a hangjában valami más is jelen volt a vágyon kívül. Loki rögtön abbahagyta a kényeztetését, a feje mellé tette a kezét, rátámaszkodott, úgy mondta:
- Halljam.
- Mégis mi a csudát? – csodálkozott el Tony, majd megadóan felsóhajtott. – Akarlak, kívánlak, folytatnád végre?
Loki megcsóválta a fejét, legördült Tonyról, aki frusztráltan kapott utána, majd csalódottan átkozta el Loki kígyófürgeségét.
- Nem szeretem, ha titkolóznak előttem – jelentette ki Loki. Az ágy előtt állt, karba font kezekkel, kiismerhetetlenül
- Bagoly mondja verébnek – dörmögte Tony és felült az ágyon.
- Nem szeretek a múltamról beszélni, mert feszélyez. Ezt, azt hiszem, világosan a tudomásodra hoztam.
- Akkor miért nem fogadod el tőlem is a nemleges választ?
- Mert az nem veled, vagy velem kapcsolatos, hanem kettőnkkel függ össze.
- Fárasztó napom volt, oké? Ne játszd a lélekbelátót, nem ál jól. Mi lenne, ha inkább ahhoz a részhez ugornánk, amikor vadul megduglak?
Loki nézte, majd lassan bólintott. Tony nagyon makacs tudott lenni, meg aztán neki sem volt ellenére a javaslat. Beleült Tony ölébe, a nyakába csókolt és élvezte, ahogy a másik jólesően megborzongott. Végigkarcolta a bőrt a fogaival, lila kört szívott rá, majd visszatért az ajkaihoz, és vadul csókolta, harapta miközben letépte róla az ingét és a magáét is lehúzkodta valahogy. Átkarolta a meztelen vállát, még szorosabban magához húzta, mellkasuk egymásnak préselődött, szívük együtt zakatolt és mikor a nadrágjuk is kezdett kényelmetlenül szűkössé válni, Loki attól is megszabadította mindkettőjüket. Mohón birtokló csókok, elharapott gyönyörteljes nyögések, kéjtől égő bőr heve gyújtotta fel a szoba levegőjét. Együtt mozdultak, lüktető férfiasságuk a másikénak feszült, sürgető, szenvedély irányította minden mozdulatukat, míg a kielégülés végig nem söpört rajtuk.
- Ezt gyakrabban kéne csinálnunk! – sóhajtott Tony tíz perccel később és tisztábban, de még mindig meztelenül.
- Úgy érted ennél is?  kérdezte Loki mellette feküdve. 
- Minden egyes alkalmat ki kell használnunk – mondta Tony. Loki csalhatatlanul megérezte, hogy most már ki tudja szedni Tonyból a baját.
- Miféle ember járhatna túl az eszemen? - kérdezte kajánul vigyorogva. Belül íjhúrként feszült meg, olyan közel járt ahhoz, hogy Tonyt kisajátítsa, hogy aztán a segítségével álljon bosszút Odinon!
- Amelyiknek barna haja van, éles nyelve, talpraesett természete van. Ja és nő.

Loki lelkében elpattant valami.
Rádöbbent, hogy fontos neki Tony.
Annyira el volt foglalva azzal, hogy minden egyes gondolatát kiismerje, hogy a céljainak megfelelő eszközzé formálja, hogy elfelejtkezett arról, hogy minden kapcsolat kétirányú. Magáévá tette Tonyt a szó összes értelmében, de közben ő maga is a függője lett. Kedvelte a laza, nemtörődöm természetét, a lelkesedését a tudomány iránt és együtt érzett vele a családja miatt. Az, ami játéknak indult komollyá változott. Ezzel pedig nem fért össze az, hogy Tony másvalakivel van.
- Erre is találunk megoldást – préselte ki összeszorított fogai közül Loki.
- Csak ha elég gazdag vagy ahhoz, hogy le tudd fizetni apámat.
Loki beharapta a száját és nem szólt semmit. Ostobának, tehetetlennek érezte magát és átkozta szentimentális hajlamait, hogy hagyta idáig fajulni a dolgokat.
- Ki ez a nő?
- Honnan tudjam? Egyszer, vagy kétszer találkoztunk valami estélyen, amit mindketten végigunatkoztunk. Pepper a neve.
Loki azonnal tudta kiről beszél, látta már néhányszor, szintén elismert elektronikai cég örökösének számított, nem csoda hát, ha őt választották ki Tonynak, de ez nem jelentette azt, hogy el is fogadta volna a helyzetet. Egész életében futott, mindent felgyújtva, odahagyva, de Tony más volt. Már akkor tudta, mikor a karjaiban vitte le a lépcsőn. Mit is hitt tulajdonképpen? Hogy tényleg boldog lehet vele? Hogy új életet kezdhetnek együtt?
A fenébe is, igen.
- Akár le is léphetnél velem.
- Mi lett azzal, hogy sose maradsz sokáig eggyel?
- Talán te lehetnél a kivétel.
- Jézus, még csak azt se tudom, hogy hol laksz! Hogy miért dolgozol egy bűnbarlangban, vagy azt, hogy honnan jöttél! Nem is ismerlek Loki! Fenrírnek hívsz egy farkast és mindig zűrösebbé tudod tenni a dolgokat. Peperről legalább mindent ki tudok deríteni, csak csettintenem kell és minden lépését előre ki fogom tudni számolni.
Loki valami olyasmit akart mondani, hogy ő izgalmasabb, veszélyesebb, de Tony szavai kivétel nélkül találtak, fájdalmas fénnyel fedve fel terve gyöngeségeit.
Ezt pedig nem tudta elviselni.
- Figyelj Loki, ne haragudj, de nekem tényleg őt kell választanom.
Tony hangja elcsuklott, dühösen beleöklözött a levegőbe és Loki végképp meggyűlölte azt a nőt. Cas egy ostoba, gazdag liba, Tony pedig nem elég bátor ahhoz, hogy tiltakozotton. Nem mer ellépni az alól a szikla alól, amit az üzlet jelent és nem meri végignézni, ahogy ezzel darabokra hullik, de Loki majd megtanítja, hogyan kell.
Tony szitkozódva húzta magára a ruháit, nem is figyelt Lokira, aki lenyúlt az ágy mellé és kitapogatta a nadrágjába rejtett kést, amit mindig magánál hordott.
- Tényleg ezt akarod? Családot, gyereket, korai idegösszeroppanást?Sokkal jobb életet mutathatnék neked, élvezetesebbet és izgalmasabbat.
Tony befejezte az öltözködést és csak nézte Lokit, szomorú lemondással, néma bocsánatkéréssel
- Viszlát Loki! – búcsúzott halkan.  –Annyira sajnálom.
- Én is Anthony.
Lendült, a kés fémhangon sziszegett, könnyedén beleállt Tony mellkasába. Tony értetlenül, tágra nyílt szemekkel meredt az előtte térdelő, könnyes arcú, a markolatot tartó Lokira, aztán összecsuklott. Loki elkapta, de a súlyát nem tudta megtartani, és mindketten visszazuhantak az ágyra. Tony vére átáztatta a ruháját, a bőrét, a keze zsibbadt, ahogy közéjük került, Tony szája pont a füléhez ért, így bele tudta súgni:
- Szeretlek – pusztán azért, mert ez tűnt helyénvalónak. Egy kis része remélte, hogy hallotta. Tony utolsó lélegzete összekócolta a fürtjeit, aztán az éjsötét tekintetben kihunyt a fény, és Anthony Starkból nem maradt már csak élettelen, üres hús.

            Loki zihálva ébredt fel a rémálomból, aztán rájött, hogy nem is álmodott.
Emlékezett.
Most már minden tiszta volt.
A falak, amiket ez ellen emelt fel végleg leomlottak, és a romjain ocsmány dicsőséggel trónolt a gyilkos. Loki megrettenve nézett a saját tükörképére, aki mindenttudóan, kihívóan nézett vissza rá.
- Tony- formálta a szavakat. A név felsebezte az ajkát, kicsorduló vére összekeveredett Tony vérével, amit soha nem mosott le magáról. Kétségbeesetten meredt saját magára, a felismerés borzalma karcolta végig a gerincét, és kacagott azon, ahogy a zuhanytálcába gömbölyödött össze. elcsukló hangon sírt, zokogva nevetett, az őrület torz táncot lejtett körülötte, hol Tonyként, hol Pepperként, hol Jane Fosterként. Tehetetlenül felüvöltött, kirohant a szobájából, egyenesen a tető felé. Bár az is a tiltott területek közé tartozott, Loki azonban könnyűszerrel megtalálta a módját, hogy kijusson. Az őrök nem okoztak problémát, sebesen siklott el mellettük, néhány mozdulat az álkulccsal és már száguldott is felfelé a lépcsőn. Kettesével szedte a fokokat, a vállával lökte be a felső ajtót, egy kicsit lehiggadt, mikor a hűvös huzat végigsöpört rajta.
A tető egyik sarkába sétált, ahol senki nem láthatta, átkarolta a felhúzott térdét és előre-hátra ringatva magát igyekezett megnyugodni.
A háta mögül szárnycsapkodást hallott, de nem fordult meg, anélkül is tudta, hogy a két holló az. Jöttek a halál szagára, kicsipkedték Tony szemét, a bőrét tépkedték, húsát cincálták. Az egyik a csőrével kocogtatta a koponyát a leggyengébb pontját keresve, míg a másik a nyílt seb körüli húst tépkedte.
- Tűnjetek onnan! – kiáltott rájuk. A madarak felrebbentek, szárnyaik porvihart kavartak, a test fokozatosan elhalványult és nem maradt más utána, mint néhány madártoll. Aztán azokat is elfújta a szél, Loki pedig dermedten bámult, felismerve, hogy megőrült.
Ugyan már.
Ez a saját hangja volt, kegyetlen, pusztító éjszaka, ami a hátad mögé lopakodik, kirabol, majd leszúr, holott semmit nem jelentettél neki. Ezen a hangján tagadta meg Thort, ezen szított viszályokat a bandákon belül és a bandák között, és ezen vallotta be, hogy ő tett tönkre mindent.  Ő nézett vissza rá a tükörből, ő kényszerítette, hogy emlékezzen, most pedig élvezettel figyelte, hogyan fordul saját maga ellen.
Lett volna másik választásod, hiszen szeretted.
Ez is a saját hangja volt, szomorúan szép, csillagpettyes alkonyat, aki a végtelenről és magányról mesél és az elérhetetlen felé csábít. Ezen a hangján vett búcsút Thortól, Friggától, beszélt Tonyval, vallott be neki olyan dolgokat, amit magának se mert, és ő mondta neki, hogy szereti. Ő emelt falakat, ő akarta távol tartani, most pedig egyre gyengülve próbálta menteni a menthetőt.
Kettejük párharca között pedig ott vergődött maga Loki és csak szenvedett.
Nem engedhette, hogy másé legyen.
Ha bevallotta volna.
Csak megvetette volna. Örökbe fogadták, aztán kitagadták.
Tony megértette volna.
Ugyanolyan ostoba volt, mint bárki más.
Mindenét megosztotta volna, ha hagyja.
Azért mégse mindent. A végén már a testén is osztozott azzal a Pepperrel. Így csak az övé maradt.
Halott. Megölted.
Pontosan ezért vagy itt! Az a drága bátyád elintézte, hogy ne börtönbe, hanem ide kerülj, az amnéziád pedig kitűnő ürügyet szolgáltatott a döntéséhez. Hogy ezzel végleg eltávolítson az útból és ő kapjon minden pénzt.
A te érdekedben cselekedett.
Csak rá ne kezdj, hogy mégsem-olyan-rossz-mint-hittem szövegre! Az akaratod ellenére hozott ide, meg sem kérdezte mit akarsz! Aztán az a Jane. Elveszi, lesz egy tucat kölykük, téged pedig szépen elfelejt. Csakhogy még mindig nem leszel rab, nem mész börtönbe, szabad maradsz és Thor se fog elfelejteni.
Loki másik hangja megszűnt, végleg elenyészett és vele együtt Tony szerelmének emléke is.
Felállt, a teste már nem remegett, szemében élénken lobogott a pusztító tűz, ajka kegyetlen mosolyra húzódott. Könnyedén felugorott a tető szélén húzódó alacsony falra, kitárta a karját, felvonyított, Fenrír üvöltése csatlakozott hozzá, aztán lépett.
Repült.
Zuhant.



13 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy azt mondtam, holnap, de nem holnap, MOST.
    Teremtőm a mennyekben, most itt ülök könnyes szemekkel, megsemmisülve, összetörve, felgyújtva és jéggé fagyasztva, a szívem kitépve, végem van, nuku, az írós könyvemet büszkén kivágtam a harmadikról, és vadul ölelgetem a monitort, mert nincs még egy ilyen zseni, mint te.
    Loki őrült, a legcsodásabb őrült ezen a földön, tökéletesen együtt tudtam gondolkodni vele. A fantasztikus kimunkáltság, ahogy a múltját felfestetted, a mitológiai utalások, egy olyan tökéletesen összehangolt egyveleget alkottak, amire nincsenek szavak. Odint utálom, mint általában, Thorral kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak, lényegében nem nagyon tehetett volna mást. Loki önző volt, a tette kegyetlen és önmagát is összezúzta a gyilkossággal.
    Tony felbukkanása üdítő volt és pincér!Loki, kellemes nosztalgiás érzésem lett tőle az előző írásomra gondolva. Annyira csodás volt a szerelmük, de Tony behódolása feldühített, és aztán Loki... Loki elvágott mindent. Önző és elvakult és szerelmes és miééért..
    Hogy mondhattad, hogy nem jó? Hogy? Ez egy csoda volt, a legjobb fic, amit mostanság olvastam, és ha megbocsátasz, most félrevonulok pityeregni egy kicsit amíg anyám be nem csukat Loki mellé. Aztán a végén kikötök a tetőn.
    Köszönöm ezt a leírhatatlan élményt!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. " Az ablak felé sprintel, futás közben magához hívja a seprűjét, ráül, kisuhan és egy csukafejessel elkapja az írós könyvedet, majd visszaadja."
      Értékelem a gesztust, hát hogy a viharba ne, de ha te is kiszedted azu enyém a kukából, akkor az a legkevesebb, hogy én is megmentem a tiédet.
      Bevallom, csak a szívedre pályáztam, az összes többi járulékos veszteség, de azok felett is dagadoz a mellem a büszkeségtől, hogy igen. Sikerült. A monitorról leszedegetem a könnyeidet, az égett húsodat, meg a megfagyottad is és konzultálok Hannibállal, hogy mi legyen vele,
      Rengeteget szenvedtem vele, hogy nem túl sok-e, nem túl nyilvánvaló-e, nem néztem-e túlzottan hülyének az olvasót, innen az a nagyfokú bizonytalanság. A dölt betű a fétisem, a mitológiával meg úgy voltam, hogy legyen benne valami értékelhető. De összeállt! Hahahaha! " démoni vihogással körbeszárnyalja a szobádat"
      Loki őrült, igen, egy fanatikus bajkeverő és annak ellenére, hogy a hajamat tépem tőle, imádok dolgozni vele, összhang a köbön :) Odin utálom, mindenki utálaj, de per pillanat az első helyén osztoznia kell Fosterrel. Thor, ő megpróbál helyesen dönteni, plusz pirosponyt, hogy ezt is kiszúrtad.
      A pincéreskedés komolyan véletlen volt, vagy a tudatalattimnak annyia tetszett, hogy viszont akarta látni.
      A szerelem már csak ilyen, és a címen kívül ez volt a másik kiindulási alapom, hogy itt bizony nem lesz boldog szerelem, és nem kifejezetten erre gondoltam, de a történet csak ezt hagyta nekem. Hát ezért. Bár tudom ez édeskevés. Loki önzősége mellett, főleg.
      Igazából elég könnyen, mert ne tudd meg hova rugdalt le ez a fic, és még mindig nem hiszem el, hogy ennyire tetszett.
      Egy kincs vagy. Kincseláda. Drágaszág. És nem, nem engedlek arra a tetőre. A tető rossz. Gyere inkább sírjunk együtt a szekrényben.
      Én is köszönöm ezt a csudiszépséges véleményt.

      Törlés
  2. Ha tehettem volna, tegnap elolvasom, csak sajnos koncerten voltam (nem sajnos, mert nagyon élveztem, de ezt olvashattam volna hamarabb is). SOHA többet nem ölöm meg Tonyt. Most megértettem az érzést, amiért más elküld a pokolba, hogy én megöltem Tonyt a legutóbbi ficemben, kitépted vele a szívemet és kifacsartad, majd agyon is tapostad. Imádlak és egyáltalán ne legyél bizonytalan, fantasztikus lett! Azért nem magasztallak az egekbe, mert nem tudom, hogyan tegyem. Nincsenek erre szavaim, amit most kaptam tőled, csak hogy a laptopom tisztelettel követi Gwen íróskönyvét és én soha többet nem írok frostiront és főleg, soha többet nem ölöm meg Tonyt (dehogynem, de ez még a jövő zenéje, haha). Hihetetlenek vagytok, hogy elárasztotok engem ilyen csodákkal, amiktől szinte szárnyalok, hogy jaj, gyönyörű volt és fantasztikus volt, míg valójában a sárban fetrengek ordítva, hogy miért, miért, miért?!
    Az első fic, amiben utálom Peppert, gratulálok, ezt is elérted, pedig sok megvilágításban olvastam már róla, de mindig ő maradt a kedvenc női karakterem. Hát, most szépen összetörted, de a Loki-képemet is, gyepálom a tükröt és méghogy én tudok jól őrült-Lokit írni. Szívem, koronám, szerelmem a tiéd, vidd, vidd innen messzire! Komolyan kezdek miattatok elgondolkodni azon, hogy Davy Jones-módra kitépem a szívem és beleteszem egy dobozba, hogy ne fájjon ennyire, amit tesztek velem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laptop, laptop, lapto, LAPTOP! "üvölti és szintén megkaparintja a gravitáció gonosz karmai közül" Az a piszok nagy mázlitok, hogy ilyen rendes vagyok, hogy visszaadom, pedig meg is tarthatnám azokat a kincseket, amiket itten kidobáltok :)
      Ugye, hogy milyen kínkeserves szívkitépős érzés? Aminek én, mint író kimondhatatlanul örülök és nem lehet lelőni az égről, ahol szivárványszín fecskeként süvítgetetk ide-oda.
      Pepperrel semmi bajom nem volt, engem Jane akaszt ki, és rengeteg foglalkoztam azzal, hogy megölöm, csak nem illet a ficbe. Na majd legközelebb :) Persze sikerként könyveltem el, hogy utáltad Peppert.
      Szíved, koronád, szerelmedet köszönö, holdvilágos éjszakákon velük fogok álmodni :)
      Kitépjük mi helyetted a szíved, ezen ne aggódj!
      És hogy miért? Mert jólesett "mondta a pszichopata"

      Törlés
  3. tudod, hogy imádom az au-kat, az elmebetegeket, és erre merészelsz egy ilyet hozni? hát hogy? miért akarod, hogy a lábaid elé borulva nyüszögjek könnyektől elcsukló hangon?
    minden betűjét imádtam. mindet. nem fogom kiemelni a kedvenc részeimet, mert felesleges lenne. Loki őrületének bemutatását gyönyörűen oldottad meg, az egészen átívelnek a szebbnél szebb szóképek, az egész felépítse kerek és logikus, modern és mitologikus, csodás. Peppert sikerült nem szeretnem, Thor tökéletesen Thor maradt, Loki pedig a legtökéletesebb Loki, amit valaha is olvastam.
    Köszönöm, hogy olvashattam. Őszintén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. TUDOM, hogy imádod, és pont ezért is gyüjtögettem össze a maradék merszemet, hogy feltegyem. Amúgy meg szeretem, ha a lábaim előtt nyüsszögnek, pláne ha a könnyektől elcsukló hangon teszik ezt. Befigyel a Loki-feeling.
      Ezek szerint megérte szenvedni vele. Új szintet léptem "játékhang a háttérben".
      Majd egyszer kifejtem mennyire boldog vagyok attól, hogy átjött, hogy kereknek és egésznek tituláltad, és a mitológia! A mitológiába csúnyán belezúgtam és mindenhova bele akarom gyömöszölni. Mert mitológia.
      De Peppert miért? Mármint őt nem akartam kifejezetten gonosznak, ott inkább azon volt a hangsúly, hogy Loki gondjai akkor érték el a csúcspontjukat. Persze örülök, hogy mindenki Lokival együtt gyűlöli, de ott van Jane. Értitek. Jane. Asszem kiderült, hogy nem bírom.
      A karakterhűségem ott lehetett ezek szerint a toppon, pedig, hogy paráztam. De megugrottam. Szeretlek.
      Őszintén: szivesen. Bármikor. Bármennyit.

      Törlés
  4. Azt.A.Büdös.Mindenit.
    Kész, meghaltam. Olyan fantasztikusan gyönyörű és keserű és szívszorító volt... El se tudom mondani, mennyire tetszett. Hugint és Munint is beleírtad, istenem. Az utolsó részben az őrületét annyira szépen alakítottad, hogy azt hittem, sírva fakadok...
    (Kicsit Gollam drágára hajaz, az ő párbeszédei magával zseniálisak)
    A többi bosszúálló és persze Nick és Jane felbukkanása is nagyon tetszett, minden szereplőnek jól megtaláltad az alternatíváját.
    És most megyek, és összekapargatom a padlóról magamat.
    Méég Lokit, Lokilokiloki <3 (A Lokid zseniális)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Innen nézve azért egész koherensen megfogalmaztad :)
      Oké, most már legalább tudom hogyan hívják a madarakat, mert ezt mindig elfelejtem és a gugli nem a barátom. Köszi az infót.
      Cserébe kapsz zsepit, azt hiszem ez a minimum ezek után, talán még az összekapargatásodban is segítek, bár az az igazság, hogy rettenesetesn élvezem az összetört látványodat, az öszeszorult szívedet. Ez a legszebb dícséret.
      Senkit nem akartam kihagyni a buliból, és most tűnt fel, hogy Natasháról egy az egyben elfeledkeztem. No mindegy, van helyette ápoló Stevünk. (És elkezdtem shippelni a saját karakteremet Lokival. Nem vagyok normális)
      Van pár Lokim még, meg most majd érkezik néhány, szóval nem maradtok hiányban.
      A Lokim közölte, hogy tudja amgáról, hogy zseniális, de neheztel rád, azért, mert egy mondattal említetted Gollammal (aki mellesleg az egyik kedvenc karakterem a trilógiából), de a többi miatt megkíméli az életed.

      Törlés
    2. Esedezve kérem a Lokid bocsánatát, és csak zárójelben említeném, hogy Gollamot is csak zárójelben említettem és remélem, nem veszi neveletlenségnek a szájalásom. *elsunnyog*

      Törlés
    3. Loki megbocsátott, nem is igazán haragudott, csak a miheztartás kedvéért mondta, mert amúgy meg szégyelli bevallani, hogy milyen boldog a dícséretektől. Jólesik ám neki! :D
      Ahogy nekem is, de ezt tudjátok.

      Törlés
  5. Nagyon régen megígértem, hogy kritikázom ezt a történetedet. Végre, ez a nap is eljött.
    Fantasztikus volt, fájdalmas, keserű és karakterhű. Minden szereplő pont itt van, ahol a ficedben lennie kell. Loki őrülete és kínlódása szívet tépő, a vége meg síróssá teszi az embert. Csodás élmény volt, annak ellenére, hogy szétszaggatod mindenkinek a lelkét vele. A mitológiának azokat az elemeit behoztad, amiket én szeretek, szóval pluszba egy ölelés jár érte.
    Köszönöm, hogy olvashattam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy vélemény se jöhet későn, vagy rossz időpontben.
      De neked sikerült egy olyan időpontod választanod, amikor sirok a képernyő előtt, hogy igen, ezt soha az életben nem tudom megugrani. Mert most küldtem el a pályázatot, amiről inkább nem nyilatkozom és nézem, hogy mit irtál, és ehhez irtál, amiért persze nagyon szeretlek és összenyunyorgatlak, és minyokkal fogom kirakni a házad elé, hogy I love you, és eszebe jutott, hogy ment volna ilyen szinvolan, de nem.
      Uhh... örülök, hogy te is mentél bőgni a sarokba, ilyennek szántam és akartam, és rovátkákat húzok minden egyes összetört olvasó után a falba. A mitológia meg nem hiányozhatott.
      Köszönöm, hogy itt voltált!

      Törlés
  6. Sérültem és megtörtént, amikor hét hónapja a házasságomban nagy probléma merült fel, köztem és a férjem között. olyan szörnyű, hogy a házasság felbontására bírósághoz fordult. Azt mondta, soha többé nem akart velem maradni, és már nem szeretett. Tehát kiszállt a házból, és komoly fájdalmakon ment át engem és a gyerekeimet. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy sok könyörgés után visszahozzam, de minden haszontalan volt, és megerősítette, hogy döntését meghozta, és soha nem akart újra látni. Tehát egy este, amikor visszatértem a munkából, találkoztam egy régi barátommal, aki megkérdezte a férjemről. Tehát mindent elmagyaráztam neki, így azt mondta nekem, hogy a férjem egyetlen módja, hogy meglátogassam a DrIgbinovia nevű helyesírást, mert ő is neki dolgozott. Tehát soha nem hittem a helyesírásban, de nem volt más választásom, mint követni a tanácsát. Aztán adta meg az e-mail címet, amit a docigbinovia93@gmail.com a meglátogatott helyesírásról. Így másnap reggel küldtem egy e-mailt a címére, amit adott nekem, és a helyesírási követelmények biztosítják, hogy visszaszállom a férjem a két napot. Micsoda fantasztikus kijelentés! Soha nem gondoltam, hogy beszélt velem, és elmondott mindent, amit tennem kell. Aztán másnap reggel, így meglepő módon, a férjem, aki nem hívott meg az elmúlt 7 hónapban, felhívott, hogy közölje, hogy jön vissza. Milyen csodálatos!! Tehát így jött vissza ugyanazon a napon, sok szeretettel és örömmel, és bocsánatot kért a tévedésért és a fájdalomért, amit ő és gyermekeink okoztak. Ettől a naptól kezdve a kapcsolataink erősebbek voltak, mint korábban, a DrIgbinovia segítségével Szóval ott konzultálok veled, ha bármilyen problémája van vele kapcsolatban, 100% -os garanciát adok neked, hogy segíteni fog neked, hívja, vagy adja hozzá őt a Whats-app-hez: +2348144480786 A BIG THANKS TO Drigbinovia ..!

    VálaszTörlés