Novellasorozat - 2.
történet
/Első történet/Második
történet/
Tartalom: Réka felgyógyul átmeneti rosszullétéből,
aminek Ella jobban örül, mint a Doktor. A Doktor úgy dönt, hogy a kéretlen
útitársak is útitársak és ebből kifolyólag elviszi őket egy bolygóra. Az elkerülhetetlen bekövetkezik és jó nagy bajba kerülnek.
Műfaj: sci-fi,de inkább „fi”, mint „sci”
Műfaj: sci-fi,
Páros: Whoc
Fandom: Doctor Who?
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: nyomokban mogyorót tartalmazhat. Meg az előzőhöz hasonló színvonalat és hosszúságot.
Fandom: Doctor Who?
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: nyomokban mogyorót tartalmazhat. Meg az előzőhöz hasonló színvonalat és hosszúságot.
Megjegyzés: Nem, még mindig nem úsztátok meg!
Rettegjetek, mert lesz még belőle, viszont lincselni nem ér és csak puha
kaviccsal engedélyezem a kövezést. Amúgy Tatiennek ajánlva, mert még mindig nem
ásott el három méterrel a föld alá Ella meg az egész miatt. Hálából
belecsempésztem neki egy kis ajándékot, remélem, észreveszi. Vedd észre! Jah és
feltűnik az átívelő szál is, ami talán hasznára válik ennek az egésznek.
Nem tudta igazán, hogy hol van.
Mióta öntudatra ébredt és elkezdte feldolgozni a belé táplált információkat, vagyis két napja, egy zárt üveghengerben lebegett, valami nyúlós, fehéres árnyalatú folyadékban. Elemezte, só, cukor, fehérjék, nyomelemek, vitaminok alkották, mindaz, ami egy test egészséges működéséhez elengedhetetlen.
Napi tizenkét órában egyenletes dózisban UV fényt sugároztak a burok tetejéből, hogy serkentség a bőr növekedőképességét és védekezőképességének kialakulását. Aztán újabb tizenkét órára lekapcsolták és a rendszereit takarékos üzemmódra állították.
A fehér köpenyes férfi, aki most is a henger előtt álldogált, azt mondta, hogy olyankor alszik és álmodik.
Ezt nem igazán értette.
Az adatbázisát rendszeresen frissítették, beleprogramozták az elsődleges és másodlagos feladatait, beállították, hogy milyen ütemben fejlessze ki az akaratlagos funkcióit és rendszeresen megfigyelés alatt tartották, hogy lássák, minden rendben van vele.
- Még egy napig itt maradsz, de aztán jöhet a gyakorlati kiképzés – mondta a tudós. Fehér köpenyének hajtókájára a dr. Smith nevet hímezték, de ő sose szólította így.
Még nem tudott beszélni.
A hangképző szerveit, a tüdőt kivéve, nem helyezték még üzem alá, pedig negyvenhárom nyelvi szoftvert tápláltak a processzorába. Nem tudta, hogy ez mire jó, de engedelmeskedett. Nem is tehetett volna mást, pedig ha akar, öklének néhány csapásával összezúzta volna a hengert.
Ami megakadályozta az önmaga volt. Illetve a legfőbb parancsainak egyike az engedelmeskedés.
Így hát engedelmeskedett és csendben, veszélytelenül figyelte saját testének kialakulását. Évekbe telt, de hamarosan kiengedik.
- Biztos izgatott vagy – bugyborékolta dr. Smith.
Ezen elcsodálkozott, bár processzorainak nagy részét lefoglalta ez a tény és igyekezett megtalálni az érzelmi reakciókra vonatkozó parancsfájlt. A maradék pedig arra kereste a választ, hogy miért jönnek ki szivárványszínben csillogó buborékok dr. Smith szájából.
- Én az lennék a helyedben. De ne aggódj, élvezni fogod – mosolyodott el a doktor. A buborékok ezúttal nem pukkantak szét a levegőben, hanem megültek a fülén és a szája sarkában. Majd beburkolták és húzni kezdték őket, míg a mosolya felért egészen a rettentően hegyessé változott fülei széléhez. A szemei keskeny vonallá szűkültek, orra csak két lyuk lett az arcának nevezhető masszában.
Töprengve nézte a jelenséget, mert nem talált kielégítő választ, a férfi arcstruktúrájának ilyen mértékű mutációjára.
Dr. Smithet ez egyáltalán nem zavarta, így úgy döntött, hogy nem érdemes tovább foglalkoznia a dologgal.
Úgyis van teendője elég, míg megszokja és használni is tudja a testét.
Számba vette a humanoid testforma minden porcikáját, gondosan ellenőrizve, hogy megfelelően működnek-e. Minden funkció probléma nélkül futott, bár a fizikai tulajdonságai, mint erő, regenerálódási sebesség, csontszilárdság, aggasztották. Túlságosan törékenynek tűnt, a feladat nehézségéhez képest. A kiképzése minden bizonnyal segíteni fog, de még így is lesz elég.
- Legalább fél tucat harcművész és mester fog veled foglalkozni, nem is beszélve az egyéb tanítókról és az önfejlesztői képességedről. Csak aztán váltsd is be a hozzád fűzött reményeket! – sóhajtotta dr. Smith és egy pukkanással medúzává változott. Pár percig egy helyben lebegett, majd mélán elúszott a vízzel telt folyosón. Bámulta egy ideig, majd úgy vélte, hogy ilyennek kell lennie egy álomnak a definíció alapján. A valóságot ötvözte a képtelennel, de nem igazán értette a hasznát, és hogy miért kell ilyen ostobaságokkal lefoglalni a processzorát.
Biztos jó okuk van rá.
A henger tetején bekapcsolódott a neon és újabb információk kezdték elfoglalni a tárhelye maradékát. Az álmot törölte és hozzálátott az osztályozáshoz és feldolgozáshoz.
Nemsokára nagy szüksége lesz rá.
Mióta öntudatra ébredt és elkezdte feldolgozni a belé táplált információkat, vagyis két napja, egy zárt üveghengerben lebegett, valami nyúlós, fehéres árnyalatú folyadékban. Elemezte, só, cukor, fehérjék, nyomelemek, vitaminok alkották, mindaz, ami egy test egészséges működéséhez elengedhetetlen.
Napi tizenkét órában egyenletes dózisban UV fényt sugároztak a burok tetejéből, hogy serkentség a bőr növekedőképességét és védekezőképességének kialakulását. Aztán újabb tizenkét órára lekapcsolták és a rendszereit takarékos üzemmódra állították.
A fehér köpenyes férfi, aki most is a henger előtt álldogált, azt mondta, hogy olyankor alszik és álmodik.
Ezt nem igazán értette.
Az adatbázisát rendszeresen frissítették, beleprogramozták az elsődleges és másodlagos feladatait, beállították, hogy milyen ütemben fejlessze ki az akaratlagos funkcióit és rendszeresen megfigyelés alatt tartották, hogy lássák, minden rendben van vele.
- Még egy napig itt maradsz, de aztán jöhet a gyakorlati kiképzés – mondta a tudós. Fehér köpenyének hajtókájára a dr. Smith nevet hímezték, de ő sose szólította így.
Még nem tudott beszélni.
A hangképző szerveit, a tüdőt kivéve, nem helyezték még üzem alá, pedig negyvenhárom nyelvi szoftvert tápláltak a processzorába. Nem tudta, hogy ez mire jó, de engedelmeskedett. Nem is tehetett volna mást, pedig ha akar, öklének néhány csapásával összezúzta volna a hengert.
Ami megakadályozta az önmaga volt. Illetve a legfőbb parancsainak egyike az engedelmeskedés.
Így hát engedelmeskedett és csendben, veszélytelenül figyelte saját testének kialakulását. Évekbe telt, de hamarosan kiengedik.
- Biztos izgatott vagy – bugyborékolta dr. Smith.
Ezen elcsodálkozott, bár processzorainak nagy részét lefoglalta ez a tény és igyekezett megtalálni az érzelmi reakciókra vonatkozó parancsfájlt. A maradék pedig arra kereste a választ, hogy miért jönnek ki szivárványszínben csillogó buborékok dr. Smith szájából.
- Én az lennék a helyedben. De ne aggódj, élvezni fogod – mosolyodott el a doktor. A buborékok ezúttal nem pukkantak szét a levegőben, hanem megültek a fülén és a szája sarkában. Majd beburkolták és húzni kezdték őket, míg a mosolya felért egészen a rettentően hegyessé változott fülei széléhez. A szemei keskeny vonallá szűkültek, orra csak két lyuk lett az arcának nevezhető masszában.
Töprengve nézte a jelenséget, mert nem talált kielégítő választ, a férfi arcstruktúrájának ilyen mértékű mutációjára.
Dr. Smithet ez egyáltalán nem zavarta, így úgy döntött, hogy nem érdemes tovább foglalkoznia a dologgal.
Úgyis van teendője elég, míg megszokja és használni is tudja a testét.
Számba vette a humanoid testforma minden porcikáját, gondosan ellenőrizve, hogy megfelelően működnek-e. Minden funkció probléma nélkül futott, bár a fizikai tulajdonságai, mint erő, regenerálódási sebesség, csontszilárdság, aggasztották. Túlságosan törékenynek tűnt, a feladat nehézségéhez képest. A kiképzése minden bizonnyal segíteni fog, de még így is lesz elég.
- Legalább fél tucat harcművész és mester fog veled foglalkozni, nem is beszélve az egyéb tanítókról és az önfejlesztői képességedről. Csak aztán váltsd is be a hozzád fűzött reményeket! – sóhajtotta dr. Smith és egy pukkanással medúzává változott. Pár percig egy helyben lebegett, majd mélán elúszott a vízzel telt folyosón. Bámulta egy ideig, majd úgy vélte, hogy ilyennek kell lennie egy álomnak a definíció alapján. A valóságot ötvözte a képtelennel, de nem igazán értette a hasznát, és hogy miért kell ilyen ostobaságokkal lefoglalni a processzorát.
Biztos jó okuk van rá.
A henger tetején bekapcsolódott a neon és újabb információk kezdték elfoglalni a tárhelye maradékát. Az álmot törölte és hozzálátott az osztályozáshoz és feldolgozáshoz.
Nemsokára nagy szüksége lesz rá.
× × × × × × × × × × ×
Ella áttörölte az ájult, vagy nagyon nyugtalan álomba
merült Réka arcát, megigazgatta a haját, hogy ne lógjon az arcába vagy a
szemébe és bedörzsölte a homlokát egy csipetnyi ambróziával. Arany pöttyöt
hagyott maga után, amiből aranyszín vonalak futottak végig az erek hálózata felett,
majd fokozatosan beleolvadtak a bőrébe.
Réka még dobálta magát egy fél percig, majd elcsitult. Zihálása halk szuszogássá szelídült, arcáról eltűnt a gond árnyéka.
Ella visszacsavarta a tégelyre a kupakját és az éjjeliszekrényre tette. Kinyújtóztatta a tagjait és az órájára nézett.
Délután két órát mutatott, de a napot, vagy a dátumot nem volt hajlandó elárulni. Mintha az időgép belsejében teljességgel szükségtelen lenne az ilyesmi, így tehát számolnia kellett.
Péntek volt, mikor moziba mentek és összefutottak a Doktorral, meg a tudatrablóval. Réka úgy huszonnégy órája kómázik, vagyis teljes egy napja és estefelé nyomta a kezébe a Doktor az ambróziát, hogy hat óránként kenje be vele Réka homlokát. Ezek szerint ma vasárnap van.
Szerette a vasárnapokat, megnyugtatták. Réka is kezd normális életjeleket mutatni, tehát nagy az esély arra, hogy minden rendben lesz.
Vetett egy bíztató pillantást Rékára, majd kisétált a szobából.
Sikerült megtanulnia az ideiglenes lakószobájuk és az irányítóterem közötti útvonalat, bár egyszer istenesen eltévedt. Még jó, hogy a Doktornak is kellett valami ketyere vagy bizgentyű és út közben ráakadt, mert magától úgyse talált volna vissza.
Bár azt még most sem érti, hogy miért tart a Doktor a TARDIS-ba egy csillagvizsgálót. Rákérdezett, de a válasszal nem nyert sokat.
Mert az menő.
Ella elgondolkozott rajta, hogy ahhoz képest, hogy Idő Lord néha elég gyerekes.
Az irányítóterembe érve nekitámaszkodott a korlátnak, onnan bámult le a Doktorra, aki jó szokásához híven matatott valamit a vezérlőpulton.
Nem kérdezte, hogy mit csinál, gyanította, hogy úgyse értené. Valami görbékről, stabilitási ingadozásokról motyogott és a szónikus csavarhúzóval rávilágított egy-két gombra.
Ella úgy döntött, hogy bármilyen szórakoztató is nézni a Doktor döbbent arcát, miközben az egyik kar magától, mozog fel és le, félbeszakítja, mert Réka állapota momentán fontosabb.
Lesétált a lépcsőn, háta mögött összekulcsolt kézzel megállt az önműködő karral küszködő Doktor mellett.
- Helló Doktor! Jól szórakozik? – kérdezte udvariasan.
- Nem egészen. Nem akar leállni! – nyögte két kézzel kapaszkodva a karba. Mikor az erősebbnek bizonyult nála, mindkét lábát nekitámasztotta a panel oldalának és teljes testével húzni kezdte visszafelé. Ella nem állhatta meg nevetés nélkül, ahogy az erőfeszítéstől vicsorogva, egész testében megfeszülve húzza vissza a kart. Végül az kattant és a helyén maradt. A Doktor óvatosan leszállt a panelről és elégedetten vigyorgott.
- Mégis mit csinál ez a kar? – kérdezet rá Ella, mert kezdte érdekelni a dolog.
- Vasárnapot – felelte a Doktor. Hangjában közepes mértékű ellenszenv vegyült, bár Ella nem igazán értette, hogy miért.
- A vasárnapot nem „csinálják”. Az van – mondta óvatosan Ella. A Doktor felhorkant.
- Olyan unalmas dolgot, mint a vasárnap, igenis csak készíteni lehet. De minden rendben, már elmúlt. Péntek van. A péntek jó dolog.
Ella érezni vélte, ahogy az idegei sztrájkba kezdenek és nem hajlandóak megemészteni ezt a dolgot. Nézett előre bambán egy sort, majd megrázta a fejét. Nem fog ezen vitatkozni, nem ezért jött.
- Jó, rendben, elhiszem. Most, hogy ezt elrendezte, nem nézné meg Rékát? Szerintem javul, de jó lenne biztosra menni.
- Máris megyek – zsebébe süllyesztette a szonikot és megpaskolta a kart.
- Már meg akartam kérdezni, hogy ez az ambrózia az az ambrózia, az istenek eledele? – érdeklődött Ella a folyosón.
- Nem egészen. Az olimposziak a lélek tüzének nevezik, rendkívül sokoldalú gyógyszer, szinte az összes betegséget, sérülést meg tudja gyógyítani, bár a túladagolás csúnya következményekkel járhat. Nem szoktak bárkinek adni belőle, de tartoztak nekem.
- Mi? Olümposziak? Az egész görög kultúra egy idegen fajra, vagy bármire is, épül?
- Áh, dehogy! Csak egy-két elemmel kiegészítették, miután összefutottak az olimposzi hajóval. A többi a görögöket dicséri.
- Nesze neked ötvenegyes körzet! – sóhajtotta Ella és követte a Doktort a szobába.
Már egészen megszokta a halvány, barackszín színű falakat, a mogyorófa bútorokat, a két, egymással szemben álldogáló ágyat, az íróasztalt és a szőnyeget, ami néha újracsomózta magát. Most éppen virágokkal díszítette magát. De legjobban mégis a kislámpa tetszett neki, ami tulajdonképpen egy világító gömb volt és hangvezérléssel működött. Ráadásul nemcsak a nagyságát is meg tudta változtatni.
A Doktor elővette a csavarhúzót és végighúzta Réka teste felett. A homlokán többször is és töprengő kifejezéssel az arcán és óvatosan megérintette. Réka nem ébredt fel, csak szuszogott és az oldalára fordult, a takarót szorosan magához ölelve. Ella és a Doktor is elmosolyodott, de Ellának nem tetszett az a három vízszintes ránc a Doktor homlokán.
- Valami baj van?
- Nem – mondta. Ella felhúzta a szemöldökét, mert felismerte, hogy mi a baj, amikor Réka nagyot ásított, megdörgölte a szemét és a hasára fordult. Fejét a párnába fúrta, úgy morogta.
- Fel kéne kelni. De nincs kedvem hozzá.
- Ugyan Garfield, kész van a reggeli. És feltételezem, nem akarsz még egy napot átaludni – mondta Ella szelíden.
- Nem is – érkezett a válasz. A Doktor éppen a csavarhúzót állítgatta, fél füllel figyelve oda a társalgásra. Örült, hogy Réka épségben megúszta, de valami nem tetszett neki.
- Amúgy is, valami őrült dolgot álmodtam. Elmesélem, de nem fogod elhinni.
- Azért csak próbált meg! – nógatta Ella és odaült mellé. Ehhez kicsit arrébb kellett lökdösnie, de Réka nem ellenkezett. Oldalra fordította a fejét, hogy kapjon levegőt, de a szemét nem nyitotta ki.
- Moziba mentünk, tudod a Star Trekre, amit hetek óta egyfolytában emlegettél, de nem tudtuk megnézni. Sőt az elejébe sem kezdhettünk bele, mert jött egy nyurga fickó, tipikus colstok, csokornyakkendőben. Valami kórházas neve volt, ápoló, vagy ilyesmi. Jah és volt valami büdös izé, ami zombikat csinált az emberekből. Annyira volt bájos, mint egy gyomorrontás. Értékeld a hasonlatom, nagyon nehéz őket kitalálni ilyen álomnehéz fejjel. Pedig nem is ittam. Vagy legalábbis nem sokat.
- Értékelem. Figyelj Réka, mondanom kel valamit – mondta Ella, de Réka leintette.
- Csönd beszámolót tartok. Szóval ez az orvos, vagy doktor. Stop, Doktornak hívták, nagybetűvel. Nah és ennek a fickónak volt egy fülkéje, az a rendőrségi vészhívó a valahányas évek Angliájából és most kapaszkodj meg, belül sokkal nagyobb volt. Jó, mi? Még egy könyvtára is volt. Sajnos nem láthatom újra, mert fogalmam sincs, mit kell csinálni, hogy ilyeneket összehozzak. Nah, aztán harcoltunk a zombikkal, bár azokkal inkább te, én meg hősködtem egy sort, mert valahogy bekerültem a rossz UFO kobakjába és kitörtem a nyakát, még akkor is, ha ez csupa képzavar. Aztán mindenki megmenekült, bár szerintem a nagymonológot nem díjazták. Az UFO-ról jut eszembe, a Doktor is idegen volt, valami Idő Lord vagy Idő Úr, nemtom melyik. Csokornyakkendőben. Úristen a fejem! – nyögött fel és két kezét a fejébe szorította.
- Hamar elmúlik, csak lélegezz mélyeket! – utasította a Doktor kicsit sértetten. Nem igazán tudta eldönteni, hogy most megsértették, vagy sem.
Réka törökülésbe kászálódott, a takarót gondosan maga köré csavarta, majd vett néhány mély lélegzetet.
Aztán kinyitotta a szemét, rámosolygott Ellára, majd a Doktorra tévedt a tekintete.
- Szatír! – sikoltotta és hozzávágta a kispárnát. A Doktor az arcába kapta az ágyneműt, de hagyta leesni a földre. Sértett, szemrehányó tekintettel nézett a lányokra és kezdte úgy érezni, hogy ezt a párost olyan hamar hazaviszi, amilyen gyorsan csak lehet.
- Nem egészen. Ő a Doktor. Az utolsó Idő Lord. Nem álmodtad – tagolta lassan a tőmondatokat Ella rozsomákszelídítő hangsúllyal.
- Szlartibartfaszt – csuklott fel Réka üvegesedő tekintettel. Majd hátrahajtotta a fejét, megfogta a homlokát és valami artikulátlan hangot hallatott.
- Még mindig nem, de már közeledsz! – sóhajtotta Ella és a Doktorhoz fordult. A Doktor vérig sértve pakolta el az ambróziás üvegcsét – Nem sértésnek szánta, csak még egy kicsit össze van zavarodva.
- Vettem észre – morogta a Doktor.
- Jó, oké, felfogtam. Ez a valóság és minden megtörtént. Azt hiszem, jól esne egy csésze tea, kezdem magam úgy érezni, mint Arthur Dent. Bocs az előbbiért – mondta enyhén elpirulva Réka.
- Tudod, Réka van olyan, hogy túl sok Galaxis Útikalauz! - jegyezte meg Ella. Réka kihúzta magát ültében és egyből rávágta.
- Nincs. Nincs, ha mondom.
- Fátylat rá, hagyjuk az egészet – legyintet a Doktor. – Most, hogy Réka is felépült, megnézhetnénk egy bolygót. Nincs is jobb, mint pénteken bolygót látogatni. Nos, ki van benne? – kérdezte lelkesen jelentkezve.
- Ma vasárnap van, nem? – kérdezte óvatosan Réka.
A Doktor arcáról nem olvadt le a vigyor, de szemrehányóan nézett Rékára.
- Megjavítottam, úgyhogy péntek van.
- Ne vitatkozz vele, csak hagyd rá! – suttogta a szája sarkából Ella.
- De már elmúlt. Jól van, legyen péntek – engedett Réka. – Ami engem illet, én valami zöld helyet néznék meg. Idegen fauna, idegen flóra. Az összes kozmológust megenné érte a sárga irigység – összefonta a karjait és elégedetten vigyorgott. A kezdeti nehézségek után egyre jobban kezdte megszokni a helyzetet. Vagyis igyekezett nem fennakadni, mindenen és csak úszni az árral, meg élvezni.
- Részemről ugyanez – csatlakozott hozzá Ella. – Persze csak akkor, ha nem okoz semmi problémát.
- Egyáltalán nem. Tudom, hogy hova fogunk menni. Teentnia dzsungelei hatalmasak és az állatvilága lenyűgöző. Néhány igen ritka és gyönyörű állat csak itt él meg. Szeretni fogjátok. Öltözzetek át, addig én betáplálom az adatokat - összecsapta a kezét, megdörzsölte és elégedetten távozott.
- Átöltözni? Itt? Hol? – értetlenkedett Réka. Ella megveregette a vállát.
- Ha nem vetted volna észre, pizsama van rajtad. A TARDIS jó nagy ruhásszekrénnyel is rendelkezik. Bár találóbb a ruhásház kifejezés.
- Ezt a szót ne használd. Ingerel – kérte Réka. Kitakarózott, leszökkent az ágyról és végignézett magán. Neonzöld pizsama volt rajta, az a fajta, amelyik talán még a sötétben is világít, egy tébolyult tekintetű báránnyal az elején.
- Azt hiszem, ez a legbizarrabb dolog, ami eleddig történt velem – mondta Réka.
- Örülök. Azt hiszem. Na, gyere, megmutatom a ruhák csodaországát.
- Én ebben ki nem teszem a lábam. Hol vannak a ruháim?
- Összehajtogatva a szekrényben.
- Figyelj, kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit.
- Amíg én aludtam, te addig, szóval, láttál világokat, meg ilyeneket? – kérdezte Réka a padlót bámulva.
- Nem – válaszolta Ella. – A Doktor ugyan ide-oda csavargott, és engem is hívott, de mindig ugyanazt feleltem: nélküled sehová. Az nem lenne ugyanolyan.
- És addig mit csináltál?
- Kószáltam. Rengeteg furcsa és érdekes dolgot láttam. Majd neked is megmutatom, ha szeretnéd.
- Köszi. Örülök, hogy nem unatkoztál – állapította meg Réka. Kikapkodta a szekrényből a ruháit, gyorsan átöltözött és rendbe tette az ágyát.
- Mintha kempingeznénk a jövőben – jelentette ki Réka és az ajtóhoz sétált.
- Ezt még csiszolgasd egy kicsit – ajánlotta Ella. Kinyitotta az ajtót és előre ment, hogy mutassa az utat. Ezúttal nem tévedt el, talán azért, mert sikerült végre megtanulnia az utat, talán azért, mert közelebb volt a cél. Nem tartotta kizártnak, hogy a Doktor átrendezte egy kicsit a folyosókat, hogy könnyebben megtalálják.
Ella kinyitotta az ajtót, udvarias kézmozdulattal előre engedte Rékát, majd ő is belépett.
- Jóságos divattervező! Határozottan kell egy ilyen otthonra! - lehelte Réka, ahogy végignézett a teremben. Mindenütt ruhák lógtak a szivárvány összes színében és még néhány olyanban is, amikről nem is hitte, hogy léteznek.
Nadrágok, szoknyák, pólók, pulóverek, harisnyák, cipők, kabátok, fűzők, mellények, sapkák, nyakkendők és még rengeteg öltözéket, nevét se tudták mindegyiknek.
- Nem semmi mi? A legszebb az az, hogy bármelyiket választod, jó lesz rád. A Doktor mondta és tényleg így van, de rá ne kérdezz – mondta Ella. Réka rábólintott, majd belevetette magát a próbálásba.
Egyszerű, sötétkék farmert választott, terepmintás pólóval és fekete sildes sapkával és hőn szeretett bakancsával.
- Úgy nézel ki, mint egy félresikerült női Rambo – foglalta össze a véleményét Ella. Ő könnyű, halványzöld vászonnadrág mellett döntött és ugyanolyan színű topp mellett, aminek a jobb vállára nyíló rózsát hímeztek. Tornacipőt húzott és elégedetten nézett végig magán a tükör előtt.
- Ne remélj, Hófehérke szebb nálad – szúrt vissza Réka. Csak egy fintort kapott válaszul, majd elindultak visszafelé.
A Doktor már türelmetlenül várta őket.
- Azt hittem eltévedtetek, pedig direkt közelebb hoztam az irányítóteremhez.
- Tudtam! – csapott le Ella. Hozzáfűzését nem kommentelték.
- Mindketten nagyon csinosak vagytok, és úgy látom készek arra, hogy szemügyre vegyétek Teentniát! Kapaszkodjatok! – figyelmeztette őket. Még így is alig tudták elkapni a lépcső korlátját, mert a Doktor nem várta, meg míg leérnek.
A TARDIS felbúgott, pár percig úgy rázkódott, mintha darabokra akarna esni, majd újra felbúgott és elcsendesedett.
- Megérkeztünk! – kiáltotta vidáman a Doktor.
- El sem hiszem, hogy én több ilyet is átaludtam! – nyögte Réka. Félretolta a Doktor kezét és intett, hogy inkább Ellának segítsen. Kicsit még imbolyogtak, de pár lépés után ez elmúlt és izgatottan toporogtak az ajtó előtt.
- Felkészültél? – kérdezte Ella.
- Nem – válaszolta Réka.
- Én sem – azzal kinyitották az ajtót. Ella tett néhány lépést, Réka követte, majd tátott szájjal bámulták az idegen környezetet.
A Doktor a TARDIS ajtófélfájának támaszkodva, mosolyogva figyelte, ahogy a két lány ámulattal nézi a tájat.
Szerette ezeket a pillanatokat. Ilyenkor úgy érezte, hogy mégis érdemes útra kelnie és megmutatni valakinek a világ csodáit. Mindegy, hogy mennyire idegesítő, kötekedő, ostoba, vagy figyelmetlen, amikor ilyen tisztán és őszintén örülnek valaminek, akkor mindannyian megszépülnek.
Aranybarna törzsű fák nyúltak az azúr ég felé, vörös leveleik izzottak az egy nap és a két hold fényében, halkan csilingeltek az ágaikon ékszerként csüngő gyöngyházszínű golyócskák, ahogy a szél átfutott közöttük. A fű méregzölden lengte körbe a bokájukat, a fejük felett egy csoport bíborszín madár húzott el, farktollaik színes szalagként úsztak utánuk, hangjuk fuvolaszóként csordogált.
- Ez csodálatos! – sóhajtotta Ella.
- Valóban! – suttogta Réka. Leguggolt és óvatosan beleszagolt egy kis kék virág kelyhébe. Halvány rozmaringillata volt, de nem volt benne teljesen biztos. Mindenesetre nagyon tetszett neki.
- Íme Teentnia ősi és hatalmas dzsungele, telis tele gyönyörű, titokzatos állatokkal, növényekkel, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket! – zengte a Doktor. Elsétált mellettük, széttárta a karjait és körbefordult, csak úgy lebegett a kabátja szárnya. – Nos, hölgyeim készen állnak a felfedezésre?
- Ez egy másik világ. Egy másik világ talaján állok. Muszáj lesz sétálnom, hogy elhiggyem, úgyhogy részemről igen – egyezett bele Ella. A hangja tökéletesen tükrözte áhítatát és csodálatát, de egész lényére rátelepült ez a fátyol. Óvatosan lépegetett, mint aki álmodik, és nem akarja elrontani egy rossz mozdulattal.
- Aha – csuklott fel Réka és még mindig a feje felett függő égitesteket bámulva.
A Doktor látta, hogy kicsit tovább tart nekik feldolgozni azt a tényt, hogy egy idegen bolygón járnak, mint a legtöbb útitársának, de nem szólt rájuk. Jól esett látnia az áhítatot az arcukon és rettenetesen büszke volt magára, amiért nem tévedt el.
Először Ella zökkent vissza a helyére, majd Réka is megtalálta magát.
- Hogy hívják ezeket a fákat? És a Napot, meg a két Holdat? Azok a gömbölyű dolgok a fákon a terméseik? Ehetőek? És azok a madarak? – zúdította kérdéseit Ella a Doktorra. Roppant érdekesnek találta a helyet és mindent tudni akart róla. A földi flóráról és faunáról rengeteg mindent tudott, az iskolának, könyveknek, internetnek köszönhetően, de ez most más volt. Új, ismeretlen, érdekes, tele olyan lényekkel, amiket talán még álmában se képzelt el soha.
- Te aztán kíváncsi vagy! – jegyezte meg a Doktor. – Ne aggódj, mindenre válaszolni fogok, szép sorjában. Csak gyertek utánam és minden rendben lesz.
- Mondta a futóbolond a kék fülkéből! – jelentette ki vigyorogva Réka. Nem hitte igazán, hogy a Doktor állja a szavát, ám egy egész bolygó a tanúbizonyság arra, hogy tévedett.
Még a végén arra eszmél, hogy megkedvelte ezt a csokornyakkendős Doktort.
- Az őrült a kék fülkével – javította ki a Doktor. nem igazán figyelt oda, mert az egyik fán végigfutó hófehér liánt vizsgálta.
Ella és Réka mögé álltak, de ők semmi figyelemreméltót nem láttak benne, kivéve a színét. De ezen nem akadtak fent sokáig, elvégre egy idegen világon vannak. Ami a Földön fura, itt az a normális.
- Mit talált Doktor? – kérdezte Ella.
- Semmi lényegeset. Nah gyerünk, még alig láttunk valamit! – noszogatta őket a Doktor. szó szerint, mert két kézzel lökdöste őket egyre távolabb a liántól.
- Ha semmi, akkor miért nem nézhetjük meg mi is? – kérdezte Réka, holt súlyt játszva.
- Neked muszáj mindenbe belekötnöd igaz? – dobta vissza a labdát. elengedte a lányokat, úgy ítélve, hogy megfelelő a távolság.
- Igen – vágta rá büszkén Réka. Úgy vigyorgott, mint aki megnyerte a lottó ötöst. Ella csak a szemeit forgatta, majd megveregette barátnőjének a vállát.
- Rendben, de ne akadj fent minden apróságon. még kutyafülét sem láttunk, pedig ez rettenetesen izgalmas egy hely.
- Megadom magam. Vezessen minket Doktor! – emelte fel a kezét Réka. A Doktor megigazította a nyakkendőjét és elindult előre a sűrűbe, Ella és Réka utána.
Az erdőben kellemes időjárás uralkodott, a szél békésen zizegett a levelek és termések között, mintha saját szórakoztatására zenélgetne. Még a madárcsicsergés is úgy hangzott, mint egy szimfonikus zenekar lágy behangolása.
Élőlényt nem sokat láttak, de folyamatosan hallották a neszezésüket az avarban, csörtetésüket a bokrok között, recsegésüket a lombkoronában.
A kanyargó vadcsapás, amit a Doktor szúrt ki, egy vízérhez vezette őket.
Réka még dobálta magát egy fél percig, majd elcsitult. Zihálása halk szuszogássá szelídült, arcáról eltűnt a gond árnyéka.
Ella visszacsavarta a tégelyre a kupakját és az éjjeliszekrényre tette. Kinyújtóztatta a tagjait és az órájára nézett.
Délután két órát mutatott, de a napot, vagy a dátumot nem volt hajlandó elárulni. Mintha az időgép belsejében teljességgel szükségtelen lenne az ilyesmi, így tehát számolnia kellett.
Péntek volt, mikor moziba mentek és összefutottak a Doktorral, meg a tudatrablóval. Réka úgy huszonnégy órája kómázik, vagyis teljes egy napja és estefelé nyomta a kezébe a Doktor az ambróziát, hogy hat óránként kenje be vele Réka homlokát. Ezek szerint ma vasárnap van.
Szerette a vasárnapokat, megnyugtatták. Réka is kezd normális életjeleket mutatni, tehát nagy az esély arra, hogy minden rendben lesz.
Vetett egy bíztató pillantást Rékára, majd kisétált a szobából.
Sikerült megtanulnia az ideiglenes lakószobájuk és az irányítóterem közötti útvonalat, bár egyszer istenesen eltévedt. Még jó, hogy a Doktornak is kellett valami ketyere vagy bizgentyű és út közben ráakadt, mert magától úgyse talált volna vissza.
Bár azt még most sem érti, hogy miért tart a Doktor a TARDIS-ba egy csillagvizsgálót. Rákérdezett, de a válasszal nem nyert sokat.
Mert az menő.
Ella elgondolkozott rajta, hogy ahhoz képest, hogy Idő Lord néha elég gyerekes.
Az irányítóterembe érve nekitámaszkodott a korlátnak, onnan bámult le a Doktorra, aki jó szokásához híven matatott valamit a vezérlőpulton.
Nem kérdezte, hogy mit csinál, gyanította, hogy úgyse értené. Valami görbékről, stabilitási ingadozásokról motyogott és a szónikus csavarhúzóval rávilágított egy-két gombra.
Ella úgy döntött, hogy bármilyen szórakoztató is nézni a Doktor döbbent arcát, miközben az egyik kar magától, mozog fel és le, félbeszakítja, mert Réka állapota momentán fontosabb.
Lesétált a lépcsőn, háta mögött összekulcsolt kézzel megállt az önműködő karral küszködő Doktor mellett.
- Helló Doktor! Jól szórakozik? – kérdezte udvariasan.
- Nem egészen. Nem akar leállni! – nyögte két kézzel kapaszkodva a karba. Mikor az erősebbnek bizonyult nála, mindkét lábát nekitámasztotta a panel oldalának és teljes testével húzni kezdte visszafelé. Ella nem állhatta meg nevetés nélkül, ahogy az erőfeszítéstől vicsorogva, egész testében megfeszülve húzza vissza a kart. Végül az kattant és a helyén maradt. A Doktor óvatosan leszállt a panelről és elégedetten vigyorgott.
- Mégis mit csinál ez a kar? – kérdezet rá Ella, mert kezdte érdekelni a dolog.
- Vasárnapot – felelte a Doktor. Hangjában közepes mértékű ellenszenv vegyült, bár Ella nem igazán értette, hogy miért.
- A vasárnapot nem „csinálják”. Az van – mondta óvatosan Ella. A Doktor felhorkant.
- Olyan unalmas dolgot, mint a vasárnap, igenis csak készíteni lehet. De minden rendben, már elmúlt. Péntek van. A péntek jó dolog.
Ella érezni vélte, ahogy az idegei sztrájkba kezdenek és nem hajlandóak megemészteni ezt a dolgot. Nézett előre bambán egy sort, majd megrázta a fejét. Nem fog ezen vitatkozni, nem ezért jött.
- Jó, rendben, elhiszem. Most, hogy ezt elrendezte, nem nézné meg Rékát? Szerintem javul, de jó lenne biztosra menni.
- Máris megyek – zsebébe süllyesztette a szonikot és megpaskolta a kart.
- Már meg akartam kérdezni, hogy ez az ambrózia az az ambrózia, az istenek eledele? – érdeklődött Ella a folyosón.
- Nem egészen. Az olimposziak a lélek tüzének nevezik, rendkívül sokoldalú gyógyszer, szinte az összes betegséget, sérülést meg tudja gyógyítani, bár a túladagolás csúnya következményekkel járhat. Nem szoktak bárkinek adni belőle, de tartoztak nekem.
- Mi? Olümposziak? Az egész görög kultúra egy idegen fajra, vagy bármire is, épül?
- Áh, dehogy! Csak egy-két elemmel kiegészítették, miután összefutottak az olimposzi hajóval. A többi a görögöket dicséri.
- Nesze neked ötvenegyes körzet! – sóhajtotta Ella és követte a Doktort a szobába.
Már egészen megszokta a halvány, barackszín színű falakat, a mogyorófa bútorokat, a két, egymással szemben álldogáló ágyat, az íróasztalt és a szőnyeget, ami néha újracsomózta magát. Most éppen virágokkal díszítette magát. De legjobban mégis a kislámpa tetszett neki, ami tulajdonképpen egy világító gömb volt és hangvezérléssel működött. Ráadásul nemcsak a nagyságát is meg tudta változtatni.
A Doktor elővette a csavarhúzót és végighúzta Réka teste felett. A homlokán többször is és töprengő kifejezéssel az arcán és óvatosan megérintette. Réka nem ébredt fel, csak szuszogott és az oldalára fordult, a takarót szorosan magához ölelve. Ella és a Doktor is elmosolyodott, de Ellának nem tetszett az a három vízszintes ránc a Doktor homlokán.
- Valami baj van?
- Nem – mondta. Ella felhúzta a szemöldökét, mert felismerte, hogy mi a baj, amikor Réka nagyot ásított, megdörgölte a szemét és a hasára fordult. Fejét a párnába fúrta, úgy morogta.
- Fel kéne kelni. De nincs kedvem hozzá.
- Ugyan Garfield, kész van a reggeli. És feltételezem, nem akarsz még egy napot átaludni – mondta Ella szelíden.
- Nem is – érkezett a válasz. A Doktor éppen a csavarhúzót állítgatta, fél füllel figyelve oda a társalgásra. Örült, hogy Réka épségben megúszta, de valami nem tetszett neki.
- Amúgy is, valami őrült dolgot álmodtam. Elmesélem, de nem fogod elhinni.
- Azért csak próbált meg! – nógatta Ella és odaült mellé. Ehhez kicsit arrébb kellett lökdösnie, de Réka nem ellenkezett. Oldalra fordította a fejét, hogy kapjon levegőt, de a szemét nem nyitotta ki.
- Moziba mentünk, tudod a Star Trekre, amit hetek óta egyfolytában emlegettél, de nem tudtuk megnézni. Sőt az elejébe sem kezdhettünk bele, mert jött egy nyurga fickó, tipikus colstok, csokornyakkendőben. Valami kórházas neve volt, ápoló, vagy ilyesmi. Jah és volt valami büdös izé, ami zombikat csinált az emberekből. Annyira volt bájos, mint egy gyomorrontás. Értékeld a hasonlatom, nagyon nehéz őket kitalálni ilyen álomnehéz fejjel. Pedig nem is ittam. Vagy legalábbis nem sokat.
- Értékelem. Figyelj Réka, mondanom kel valamit – mondta Ella, de Réka leintette.
- Csönd beszámolót tartok. Szóval ez az orvos, vagy doktor. Stop, Doktornak hívták, nagybetűvel. Nah és ennek a fickónak volt egy fülkéje, az a rendőrségi vészhívó a valahányas évek Angliájából és most kapaszkodj meg, belül sokkal nagyobb volt. Jó, mi? Még egy könyvtára is volt. Sajnos nem láthatom újra, mert fogalmam sincs, mit kell csinálni, hogy ilyeneket összehozzak. Nah, aztán harcoltunk a zombikkal, bár azokkal inkább te, én meg hősködtem egy sort, mert valahogy bekerültem a rossz UFO kobakjába és kitörtem a nyakát, még akkor is, ha ez csupa képzavar. Aztán mindenki megmenekült, bár szerintem a nagymonológot nem díjazták. Az UFO-ról jut eszembe, a Doktor is idegen volt, valami Idő Lord vagy Idő Úr, nemtom melyik. Csokornyakkendőben. Úristen a fejem! – nyögött fel és két kezét a fejébe szorította.
- Hamar elmúlik, csak lélegezz mélyeket! – utasította a Doktor kicsit sértetten. Nem igazán tudta eldönteni, hogy most megsértették, vagy sem.
Réka törökülésbe kászálódott, a takarót gondosan maga köré csavarta, majd vett néhány mély lélegzetet.
Aztán kinyitotta a szemét, rámosolygott Ellára, majd a Doktorra tévedt a tekintete.
- Szatír! – sikoltotta és hozzávágta a kispárnát. A Doktor az arcába kapta az ágyneműt, de hagyta leesni a földre. Sértett, szemrehányó tekintettel nézett a lányokra és kezdte úgy érezni, hogy ezt a párost olyan hamar hazaviszi, amilyen gyorsan csak lehet.
- Nem egészen. Ő a Doktor. Az utolsó Idő Lord. Nem álmodtad – tagolta lassan a tőmondatokat Ella rozsomákszelídítő hangsúllyal.
- Szlartibartfaszt – csuklott fel Réka üvegesedő tekintettel. Majd hátrahajtotta a fejét, megfogta a homlokát és valami artikulátlan hangot hallatott.
- Még mindig nem, de már közeledsz! – sóhajtotta Ella és a Doktorhoz fordult. A Doktor vérig sértve pakolta el az ambróziás üvegcsét – Nem sértésnek szánta, csak még egy kicsit össze van zavarodva.
- Vettem észre – morogta a Doktor.
- Jó, oké, felfogtam. Ez a valóság és minden megtörtént. Azt hiszem, jól esne egy csésze tea, kezdem magam úgy érezni, mint Arthur Dent. Bocs az előbbiért – mondta enyhén elpirulva Réka.
- Tudod, Réka van olyan, hogy túl sok Galaxis Útikalauz! - jegyezte meg Ella. Réka kihúzta magát ültében és egyből rávágta.
- Nincs. Nincs, ha mondom.
- Fátylat rá, hagyjuk az egészet – legyintet a Doktor. – Most, hogy Réka is felépült, megnézhetnénk egy bolygót. Nincs is jobb, mint pénteken bolygót látogatni. Nos, ki van benne? – kérdezte lelkesen jelentkezve.
- Ma vasárnap van, nem? – kérdezte óvatosan Réka.
A Doktor arcáról nem olvadt le a vigyor, de szemrehányóan nézett Rékára.
- Megjavítottam, úgyhogy péntek van.
- Ne vitatkozz vele, csak hagyd rá! – suttogta a szája sarkából Ella.
- De már elmúlt. Jól van, legyen péntek – engedett Réka. – Ami engem illet, én valami zöld helyet néznék meg. Idegen fauna, idegen flóra. Az összes kozmológust megenné érte a sárga irigység – összefonta a karjait és elégedetten vigyorgott. A kezdeti nehézségek után egyre jobban kezdte megszokni a helyzetet. Vagyis igyekezett nem fennakadni, mindenen és csak úszni az árral, meg élvezni.
- Részemről ugyanez – csatlakozott hozzá Ella. – Persze csak akkor, ha nem okoz semmi problémát.
- Egyáltalán nem. Tudom, hogy hova fogunk menni. Teentnia dzsungelei hatalmasak és az állatvilága lenyűgöző. Néhány igen ritka és gyönyörű állat csak itt él meg. Szeretni fogjátok. Öltözzetek át, addig én betáplálom az adatokat - összecsapta a kezét, megdörzsölte és elégedetten távozott.
- Átöltözni? Itt? Hol? – értetlenkedett Réka. Ella megveregette a vállát.
- Ha nem vetted volna észre, pizsama van rajtad. A TARDIS jó nagy ruhásszekrénnyel is rendelkezik. Bár találóbb a ruhásház kifejezés.
- Ezt a szót ne használd. Ingerel – kérte Réka. Kitakarózott, leszökkent az ágyról és végignézett magán. Neonzöld pizsama volt rajta, az a fajta, amelyik talán még a sötétben is világít, egy tébolyult tekintetű báránnyal az elején.
- Azt hiszem, ez a legbizarrabb dolog, ami eleddig történt velem – mondta Réka.
- Örülök. Azt hiszem. Na, gyere, megmutatom a ruhák csodaországát.
- Én ebben ki nem teszem a lábam. Hol vannak a ruháim?
- Összehajtogatva a szekrényben.
- Figyelj, kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit.
- Amíg én aludtam, te addig, szóval, láttál világokat, meg ilyeneket? – kérdezte Réka a padlót bámulva.
- Nem – válaszolta Ella. – A Doktor ugyan ide-oda csavargott, és engem is hívott, de mindig ugyanazt feleltem: nélküled sehová. Az nem lenne ugyanolyan.
- És addig mit csináltál?
- Kószáltam. Rengeteg furcsa és érdekes dolgot láttam. Majd neked is megmutatom, ha szeretnéd.
- Köszi. Örülök, hogy nem unatkoztál – állapította meg Réka. Kikapkodta a szekrényből a ruháit, gyorsan átöltözött és rendbe tette az ágyát.
- Mintha kempingeznénk a jövőben – jelentette ki Réka és az ajtóhoz sétált.
- Ezt még csiszolgasd egy kicsit – ajánlotta Ella. Kinyitotta az ajtót és előre ment, hogy mutassa az utat. Ezúttal nem tévedt el, talán azért, mert sikerült végre megtanulnia az utat, talán azért, mert közelebb volt a cél. Nem tartotta kizártnak, hogy a Doktor átrendezte egy kicsit a folyosókat, hogy könnyebben megtalálják.
Ella kinyitotta az ajtót, udvarias kézmozdulattal előre engedte Rékát, majd ő is belépett.
- Jóságos divattervező! Határozottan kell egy ilyen otthonra! - lehelte Réka, ahogy végignézett a teremben. Mindenütt ruhák lógtak a szivárvány összes színében és még néhány olyanban is, amikről nem is hitte, hogy léteznek.
Nadrágok, szoknyák, pólók, pulóverek, harisnyák, cipők, kabátok, fűzők, mellények, sapkák, nyakkendők és még rengeteg öltözéket, nevét se tudták mindegyiknek.
- Nem semmi mi? A legszebb az az, hogy bármelyiket választod, jó lesz rád. A Doktor mondta és tényleg így van, de rá ne kérdezz – mondta Ella. Réka rábólintott, majd belevetette magát a próbálásba.
Egyszerű, sötétkék farmert választott, terepmintás pólóval és fekete sildes sapkával és hőn szeretett bakancsával.
- Úgy nézel ki, mint egy félresikerült női Rambo – foglalta össze a véleményét Ella. Ő könnyű, halványzöld vászonnadrág mellett döntött és ugyanolyan színű topp mellett, aminek a jobb vállára nyíló rózsát hímeztek. Tornacipőt húzott és elégedetten nézett végig magán a tükör előtt.
- Ne remélj, Hófehérke szebb nálad – szúrt vissza Réka. Csak egy fintort kapott válaszul, majd elindultak visszafelé.
A Doktor már türelmetlenül várta őket.
- Azt hittem eltévedtetek, pedig direkt közelebb hoztam az irányítóteremhez.
- Tudtam! – csapott le Ella. Hozzáfűzését nem kommentelték.
- Mindketten nagyon csinosak vagytok, és úgy látom készek arra, hogy szemügyre vegyétek Teentniát! Kapaszkodjatok! – figyelmeztette őket. Még így is alig tudták elkapni a lépcső korlátját, mert a Doktor nem várta, meg míg leérnek.
A TARDIS felbúgott, pár percig úgy rázkódott, mintha darabokra akarna esni, majd újra felbúgott és elcsendesedett.
- Megérkeztünk! – kiáltotta vidáman a Doktor.
- El sem hiszem, hogy én több ilyet is átaludtam! – nyögte Réka. Félretolta a Doktor kezét és intett, hogy inkább Ellának segítsen. Kicsit még imbolyogtak, de pár lépés után ez elmúlt és izgatottan toporogtak az ajtó előtt.
- Felkészültél? – kérdezte Ella.
- Nem – válaszolta Réka.
- Én sem – azzal kinyitották az ajtót. Ella tett néhány lépést, Réka követte, majd tátott szájjal bámulták az idegen környezetet.
A Doktor a TARDIS ajtófélfájának támaszkodva, mosolyogva figyelte, ahogy a két lány ámulattal nézi a tájat.
Szerette ezeket a pillanatokat. Ilyenkor úgy érezte, hogy mégis érdemes útra kelnie és megmutatni valakinek a világ csodáit. Mindegy, hogy mennyire idegesítő, kötekedő, ostoba, vagy figyelmetlen, amikor ilyen tisztán és őszintén örülnek valaminek, akkor mindannyian megszépülnek.
Aranybarna törzsű fák nyúltak az azúr ég felé, vörös leveleik izzottak az egy nap és a két hold fényében, halkan csilingeltek az ágaikon ékszerként csüngő gyöngyházszínű golyócskák, ahogy a szél átfutott közöttük. A fű méregzölden lengte körbe a bokájukat, a fejük felett egy csoport bíborszín madár húzott el, farktollaik színes szalagként úsztak utánuk, hangjuk fuvolaszóként csordogált.
- Ez csodálatos! – sóhajtotta Ella.
- Valóban! – suttogta Réka. Leguggolt és óvatosan beleszagolt egy kis kék virág kelyhébe. Halvány rozmaringillata volt, de nem volt benne teljesen biztos. Mindenesetre nagyon tetszett neki.
- Íme Teentnia ősi és hatalmas dzsungele, telis tele gyönyörű, titokzatos állatokkal, növényekkel, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket! – zengte a Doktor. Elsétált mellettük, széttárta a karjait és körbefordult, csak úgy lebegett a kabátja szárnya. – Nos, hölgyeim készen állnak a felfedezésre?
- Ez egy másik világ. Egy másik világ talaján állok. Muszáj lesz sétálnom, hogy elhiggyem, úgyhogy részemről igen – egyezett bele Ella. A hangja tökéletesen tükrözte áhítatát és csodálatát, de egész lényére rátelepült ez a fátyol. Óvatosan lépegetett, mint aki álmodik, és nem akarja elrontani egy rossz mozdulattal.
- Aha – csuklott fel Réka és még mindig a feje felett függő égitesteket bámulva.
A Doktor látta, hogy kicsit tovább tart nekik feldolgozni azt a tényt, hogy egy idegen bolygón járnak, mint a legtöbb útitársának, de nem szólt rájuk. Jól esett látnia az áhítatot az arcukon és rettenetesen büszke volt magára, amiért nem tévedt el.
Először Ella zökkent vissza a helyére, majd Réka is megtalálta magát.
- Hogy hívják ezeket a fákat? És a Napot, meg a két Holdat? Azok a gömbölyű dolgok a fákon a terméseik? Ehetőek? És azok a madarak? – zúdította kérdéseit Ella a Doktorra. Roppant érdekesnek találta a helyet és mindent tudni akart róla. A földi flóráról és faunáról rengeteg mindent tudott, az iskolának, könyveknek, internetnek köszönhetően, de ez most más volt. Új, ismeretlen, érdekes, tele olyan lényekkel, amiket talán még álmában se képzelt el soha.
- Te aztán kíváncsi vagy! – jegyezte meg a Doktor. – Ne aggódj, mindenre válaszolni fogok, szép sorjában. Csak gyertek utánam és minden rendben lesz.
- Mondta a futóbolond a kék fülkéből! – jelentette ki vigyorogva Réka. Nem hitte igazán, hogy a Doktor állja a szavát, ám egy egész bolygó a tanúbizonyság arra, hogy tévedett.
Még a végén arra eszmél, hogy megkedvelte ezt a csokornyakkendős Doktort.
- Az őrült a kék fülkével – javította ki a Doktor. nem igazán figyelt oda, mert az egyik fán végigfutó hófehér liánt vizsgálta.
Ella és Réka mögé álltak, de ők semmi figyelemreméltót nem láttak benne, kivéve a színét. De ezen nem akadtak fent sokáig, elvégre egy idegen világon vannak. Ami a Földön fura, itt az a normális.
- Mit talált Doktor? – kérdezte Ella.
- Semmi lényegeset. Nah gyerünk, még alig láttunk valamit! – noszogatta őket a Doktor. szó szerint, mert két kézzel lökdöste őket egyre távolabb a liántól.
- Ha semmi, akkor miért nem nézhetjük meg mi is? – kérdezte Réka, holt súlyt játszva.
- Neked muszáj mindenbe belekötnöd igaz? – dobta vissza a labdát. elengedte a lányokat, úgy ítélve, hogy megfelelő a távolság.
- Igen – vágta rá büszkén Réka. Úgy vigyorgott, mint aki megnyerte a lottó ötöst. Ella csak a szemeit forgatta, majd megveregette barátnőjének a vállát.
- Rendben, de ne akadj fent minden apróságon. még kutyafülét sem láttunk, pedig ez rettenetesen izgalmas egy hely.
- Megadom magam. Vezessen minket Doktor! – emelte fel a kezét Réka. A Doktor megigazította a nyakkendőjét és elindult előre a sűrűbe, Ella és Réka utána.
Az erdőben kellemes időjárás uralkodott, a szél békésen zizegett a levelek és termések között, mintha saját szórakoztatására zenélgetne. Még a madárcsicsergés is úgy hangzott, mint egy szimfonikus zenekar lágy behangolása.
Élőlényt nem sokat láttak, de folyamatosan hallották a neszezésüket az avarban, csörtetésüket a bokrok között, recsegésüket a lombkoronában.
A kanyargó vadcsapás, amit a Doktor szúrt ki, egy vízérhez vezette őket.
A vízen nem látszott semmi szokatlan, kivéve a benne úszkáló
sokszemű, leginkább a csiga és a teknős kereszteződésére hajazó lényeket.
Kocsányon lógó szemük kíváncsian pislogott a föléjük magasodó idegenekre, majd
villámgyorsan behúzódtak mohaszín páncéljuk védelmébe, mikor Réka belemerítette
a kezét és jót ivott a vízből.
- Ugye nem mérgező? – kérdezte miután lenyelte.
- Idióta – foglalta össze a véleményét Ella. Tenyerét a homlokára simította és olyasmit morgott az orra alatt, mint „félkegyelmű” meg „felelőtlen”
A Doktor a vízre irányította a szónikus csavarhúzót, majd az eredményt leolvasva megnyugtatta őket.
- Nem mérgező. Különben is, ha az lenne, nem élne meg benne semmi.
Leült a partra, hátát nekitámasztotta a fának, majd a fáról lepotyogott terméseket összegyűjtötte és a vízbe dobálta.
- Biztos, hogy etetésnek és nem légi támadásnak vélik? – érdeklődött Réka. A Doktor mellé sétált, nekitámaszkodott a fának és figyelt.
- Aki először iszik egy másik bolygó vizéből és csak utána kérdezi meg, hogy mérgező-e, az ne szóljon egy szót se! – torkolta le Ella. Ő leült a Doktor mellé, elkunyerált egy-két magot és csatlakozott a dobáláshoz.
- A skillek mindenevők, egyaránt felfalják az ikrákat, apróbb halakt és a lehullott faleveleket. Ha nagyon éhesek még a kavicsot is elrágják, bár kétlem, hogy jóllaknának vele. A tűzfa termését is meg fogják enni. Nézzétek csak! – mutatott az ér egy pontjára. Szemek emelkedtek ki a vízből, felmérték, hol van az étel, odaúsztak, majd teljes testükkel kiemelkedve a mag fölé tornászták magukat, majd szemforgatva elmerültek.
- A szájuk a hasukon van, hasonlóan néz ki és funkcionál, mint a piócáknál vagy a csigáknál – magyarázta a Doktor.
- Behalok. Tisztára úgy néznek ki, mintha egy rakat teknőspáncélos csiga hasasokat ugrálna. – mondta Réka, ezúttal minden hátsó szándék nélkül.
- Így is lehet mondani – egyezett bele a Doktor.
- De ezzel a nagy locspocsozással nem hívják fel magukra a figyelmet? – kérdezte Ella.
A Doktor nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megelőzték.
- Nincsenek valódi veszélyben. Ha megtámadják egyszerűen visszahúzódnak a páncéljukba – válaszolt egy ismeretlen az ér másik oldaláról.
Egy humanoid álldogált ott, lezserül vigyorogva és zsebre dugott kézzel, enyhe terepállásban. Halványbarna bőre volt, khaki színű nadrágot, avarszínű pólót, bakancsot és sokzsebes, vékony, fekete mellényt hordott. Nem emberi mivoltát a homloka két széléről az orra felé futó dudorok és a szemöldökök hiánya biztosították.
- Hogyhogy értjük, amit mondott? Biztosra veszem, hogy nem magyarul beszél – kérdezte Ella az idegent figyelve. Az épp átkelési lehetőséget keresett.
- A TARDIS minden írott és beszélt nyelvet lefordít – válaszolta a Doktor, abbahagyva a skillek etetését.
- Ez sok mindent megmagyaráz – fűzte hozzá Réka, teljesen feleslegesen.
A srác végül nemes egyszerűséggel átgázolt a patakon, majd visszavette a zokniját és a bakancsát és szépen ráhajtotta a nadrágja szárát.
- Elnézést a közbeszólásért, de véletlenül meghallottam, hogy miről beszélgettek. Szép napot! A nevem Elron.
- Helló! Én a Doktor vagyok! – mutatkozott be lelkesen a Doktor. Felpattant és kezet szorított a váratlan hevességtől ledöbbent Erlonnal.
- Kurucz Ella – folytatta a sort Ella szintén kezet nyújtva.
- Egri Réka – mutatkozott be Réka. Ő is kezet nyújtott, de Elron a helyett, hogy megrázta volna, megcsókolta. Ettől rettenetesen zavarba jött és még a levegőt is félrenyelte.
- Nem akartalak zavarba hozni – kért bocsánatot Elron. Réka csak legyintett.
- Semmi baj, én csak meglepődtem, ennyi az egész.
- Értem. Honnan érkeztetek? A Teentnia nem egy zsúfolt turistaközpont.
- A Földről – vágta rá a Doktor. – Az útitársaim dzsungelre vágytak és úgy gondoltam, hogy ez a bolygó jó választás. Általában nem szoktam összefutni itt senkivel.
- Ezzel én is így vagyok! – nevette el magát Elron. – De hát, ha már így összefutottunk, azt javaslom, folytassuk együtt az utunkat.
- Te honnan jöttél? – érdeklődött Ella. Réka hálásan pislogott barátnője felé, hogy nem neki kellett Elronhoz szólnia.
- Innen is onnan is. Igazából egy maroknyian bolygóról bolygóra utazunk és kihívásokat keresünk. Persze vannak, akik az élővilágot tanulmányozzák, mások meg erőpróbának tekintik.
- Te miért csinálod? – érdeklődött a Doktor.
Elron megvonta a vállát.
- Mert jó buli és néha összefutok különleges szépségekkel – itt Rékára nézett. Ella tapintatosan magába fojtotta a nevetését, amit a lefagyott Réka látványa váltott ki belőle. A Doktor csak felvonta a szemöldökét és mosolyra húzta a száját, de nem szólt közbe.
- Elnézést, de azt hiszem, rosszul vagyok – nyögte Réka, majd villámgyorsan felszívódott a sűrűben.
- Ugye nem mérgező? – kérdezte miután lenyelte.
- Idióta – foglalta össze a véleményét Ella. Tenyerét a homlokára simította és olyasmit morgott az orra alatt, mint „félkegyelmű” meg „felelőtlen”
A Doktor a vízre irányította a szónikus csavarhúzót, majd az eredményt leolvasva megnyugtatta őket.
- Nem mérgező. Különben is, ha az lenne, nem élne meg benne semmi.
Leült a partra, hátát nekitámasztotta a fának, majd a fáról lepotyogott terméseket összegyűjtötte és a vízbe dobálta.
- Biztos, hogy etetésnek és nem légi támadásnak vélik? – érdeklődött Réka. A Doktor mellé sétált, nekitámaszkodott a fának és figyelt.
- Aki először iszik egy másik bolygó vizéből és csak utána kérdezi meg, hogy mérgező-e, az ne szóljon egy szót se! – torkolta le Ella. Ő leült a Doktor mellé, elkunyerált egy-két magot és csatlakozott a dobáláshoz.
- A skillek mindenevők, egyaránt felfalják az ikrákat, apróbb halakt és a lehullott faleveleket. Ha nagyon éhesek még a kavicsot is elrágják, bár kétlem, hogy jóllaknának vele. A tűzfa termését is meg fogják enni. Nézzétek csak! – mutatott az ér egy pontjára. Szemek emelkedtek ki a vízből, felmérték, hol van az étel, odaúsztak, majd teljes testükkel kiemelkedve a mag fölé tornászták magukat, majd szemforgatva elmerültek.
- A szájuk a hasukon van, hasonlóan néz ki és funkcionál, mint a piócáknál vagy a csigáknál – magyarázta a Doktor.
- Behalok. Tisztára úgy néznek ki, mintha egy rakat teknőspáncélos csiga hasasokat ugrálna. – mondta Réka, ezúttal minden hátsó szándék nélkül.
- Így is lehet mondani – egyezett bele a Doktor.
- De ezzel a nagy locspocsozással nem hívják fel magukra a figyelmet? – kérdezte Ella.
A Doktor nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megelőzték.
- Nincsenek valódi veszélyben. Ha megtámadják egyszerűen visszahúzódnak a páncéljukba – válaszolt egy ismeretlen az ér másik oldaláról.
Egy humanoid álldogált ott, lezserül vigyorogva és zsebre dugott kézzel, enyhe terepállásban. Halványbarna bőre volt, khaki színű nadrágot, avarszínű pólót, bakancsot és sokzsebes, vékony, fekete mellényt hordott. Nem emberi mivoltát a homloka két széléről az orra felé futó dudorok és a szemöldökök hiánya biztosították.
- Hogyhogy értjük, amit mondott? Biztosra veszem, hogy nem magyarul beszél – kérdezte Ella az idegent figyelve. Az épp átkelési lehetőséget keresett.
- A TARDIS minden írott és beszélt nyelvet lefordít – válaszolta a Doktor, abbahagyva a skillek etetését.
- Ez sok mindent megmagyaráz – fűzte hozzá Réka, teljesen feleslegesen.
A srác végül nemes egyszerűséggel átgázolt a patakon, majd visszavette a zokniját és a bakancsát és szépen ráhajtotta a nadrágja szárát.
- Elnézést a közbeszólásért, de véletlenül meghallottam, hogy miről beszélgettek. Szép napot! A nevem Elron.
- Helló! Én a Doktor vagyok! – mutatkozott be lelkesen a Doktor. Felpattant és kezet szorított a váratlan hevességtől ledöbbent Erlonnal.
- Kurucz Ella – folytatta a sort Ella szintén kezet nyújtva.
- Egri Réka – mutatkozott be Réka. Ő is kezet nyújtott, de Elron a helyett, hogy megrázta volna, megcsókolta. Ettől rettenetesen zavarba jött és még a levegőt is félrenyelte.
- Nem akartalak zavarba hozni – kért bocsánatot Elron. Réka csak legyintett.
- Semmi baj, én csak meglepődtem, ennyi az egész.
- Értem. Honnan érkeztetek? A Teentnia nem egy zsúfolt turistaközpont.
- A Földről – vágta rá a Doktor. – Az útitársaim dzsungelre vágytak és úgy gondoltam, hogy ez a bolygó jó választás. Általában nem szoktam összefutni itt senkivel.
- Ezzel én is így vagyok! – nevette el magát Elron. – De hát, ha már így összefutottunk, azt javaslom, folytassuk együtt az utunkat.
- Te honnan jöttél? – érdeklődött Ella. Réka hálásan pislogott barátnője felé, hogy nem neki kellett Elronhoz szólnia.
- Innen is onnan is. Igazából egy maroknyian bolygóról bolygóra utazunk és kihívásokat keresünk. Persze vannak, akik az élővilágot tanulmányozzák, mások meg erőpróbának tekintik.
- Te miért csinálod? – érdeklődött a Doktor.
Elron megvonta a vállát.
- Mert jó buli és néha összefutok különleges szépségekkel – itt Rékára nézett. Ella tapintatosan magába fojtotta a nevetését, amit a lefagyott Réka látványa váltott ki belőle. A Doktor csak felvonta a szemöldökét és mosolyra húzta a száját, de nem szólt közbe.
- Elnézést, de azt hiszem, rosszul vagyok – nyögte Réka, majd villámgyorsan felszívódott a sűrűben.
- Valami rosszat mondtam? – kérdezte Elron tanácstalanul
nézve Ellára és a Doktorra.
- Nem hiszem. Réka érzékenyebb, mint amilyennek tűnik – magyarázta Ella.
- Tényleg? Észre sem vettem – jelentette ki a Doktor. Ella levegőt vett, hogy Réka pártjára álljon, de aztán meggondolta magát. Ez az ő problémájuk, intézzék el egymás között.
Réka visszajött, de csak a légzése és összekuszálódót haja árulkodott korábbi zaklatott mivoltáról.
- Jó tanács: ha láttok valamit, ami úgy néz ki, mint egy csíkos, sokágú agancsos szarvas, ne akarjátok megsimogatni. Rosszul reagál az érintésre – lihegte. Csípőre tette a kezét, kicsit hátradöntötte a felsőtestét és vet néhány mély levegőt.
- Pedig a teentniai szarvas az egyik legszelídebb állat – mondta a Doktor. Ella kezdte úgy vélni, hogy ezt a hanghordozást használja, mikor valami szokatlant tapasztal.
- Akkor neki elfelejtettek szólni – vélte Réka.
- A lényeg, hogy nem sérültél meg – szólt közbe Erlon.
- És téged sem ettek meg a teknőscsigák – állapította meg Réka, végigmérve Elront. – Sajnos – tette hozzá.
- Nos, hogy így összebarátkoztatok, mehetnénk is tovább – csapta össze a kezét a Doktor. – Erlon bemutathatna minket a barátainak és csaphatnánk egy bulit a tábortűznél. Szeretem a tábortüzeket, jó kis sztorikat hallok mellettük.
- Felőlem rendben, csak akkor szedjünk tűzifát is. Én és a Doktor visszük a nagyobb rönköket, ti lányok vékony ágakat hozzatok gyújtósnak. Nyugodtan hozzátok, amit találtok, a tűzfa jól ég.
- Akkor itt se lennék tűzoltó – mondta Réka, de azért nekilátott a feladatnak.
- A TARDIS-al mi lesz? – kérdezte suttogva Ella a Doktortól, miután Erlon eltávolodott tőlük.
- Semmi baja nem lesz. A kulcs nálam van és éjjel, míg ők alszanak, visszamegyünk – suttogta a Doktor.
Ella rábólintott és ők is nekiláttak a fagyűjtésnek.
A csapat két részre szakadt. Ella és a Doktor lett az egyik, míg Elron és Réka a másik pár.
Ennek a felosztásnak csak Réka nem örült.
Nem tetszett neki Elron viselkedése és szívesen megosztotta volna valakivel a gyanúját, de per pillanat nem látott alkalmas pillanatot.
Ha valahogy le tudta volna magáról rázni, akkor sikerülhetett volna felhívni a figyelmet, de Elron jobban tapadt rá, mint pillanatragasztó az ujjhoz.
Ez és a folyamatos szövegelése azonban lehetetlenné tették minden tervét.
Keserű tapasztalatai voltak a túlzottan ragaszkodó srácokról. Egyszer, mikor még elsős volt a gimiben, és az önbizalma valahol a nulla és mínusz egy között stagnált, volt egy srác, akibe sikerült teljesen beleesnie. A mese boldogan folytatódott, mert a srác nem utasította el a közeledését, és minden rendben is ment, egészen az első csókig. Egy parkban ücsörögtek, mikor elcsattant és Réka meg mert volna esküdni rá, hogy egy fényképezőgép kattanását hallotta. Másnap kiderült, hogy igaza volt, mert az egész iskola rajta nevetett. Egyből rájött honnan fúj a szél, és rohant a sráchoz, aki a haverjai körében röhögött rajta. A vörös köd elborította a fejét és csak Ella közbelépésén múlt, hogy nem lett belőle balhé. Bár így is felpofozta a srácot.
Elron erre a srácra emlékeztette.
Hiába jött el, ki tudja hány fényévnyire az otthonától, az első idegen, akibe belebotlik, pontosan ugyanolyan idegesítő, mint az összes többi fiú, akivel volt szerencsétlensége találkozni. Úgy tűnik a férfiak az egész Univerzumban ugyanolyanok.
Csak azt tudná, hogy miért mindig őt találják meg! Se nem csinos, se nem okos és igazából mindent megtesz, hogy elkerüljék az ilyen alakok, de valahogy mindig rátalálnak.
Reménytelen egy dolog.
- Még sosem jártam a Földön, bár a srácok közül Andy onnan származik. Szerinte unalmas, érdektelen sárbolygó. Nem volt igaza, nagyon is izgalmas hely lehet, ha ilyen lányok születnek ott – mondta Elron. Réka egyre biztosabban érezte, hogy vagy elhallgat magától, vagy lenyomja a torkán a gallyakat.
- Egyszer elmehetnénk oda, csak mi ketten. Bejárnánk az összes különleges helyet, aztán átruccannánk az én szülőbolygómra. nem olyan nagy szám, de a szobrok tetszenének. Na, azt hiszem, ennyi elég is lesz – jelentette ki elégedetten. Réka némán vigyorogva figyelte, ahogy a felhalmozott rönkökkel birkózott. Egyszerre akarta felemelni az összeset, pedig a felétől is kinézett egy gerincsérv.
Elron nem adta fel, addig-addig próbálkozott, míg fel nem tudta emelni. A szemei, a nyaki erei kidülledtek az erőfeszítéstől, de Réka úgy döntött, hogy nem szól neki, hogy néhány követ is magával cipel, amiket a bizonyítási vágytól fűtve észre sem vett.
- Segítsek? – kérdezte Réka. Esze ágában sem volt, és remélte, hogy nemet mond. Kicsit ciki lenne kimagyarázkodni, hogy csak puszta udvariasságból kérdezte.
- Nem kell, köszi. Bírom egyedül is – hörögte és bizonytalan léptekkel elindult a Doktor felé. Réka vigyorogva követte, magában arra jutva, hogy bár rettenetesen idegesítő a széptevése, de vannak előnyei.
- Látom sikerrel jártatok – mondta Ella. – Mi nem annyira.
A Doktorra mutatott, aki egy liánt vizsgált meglehetősen átszellemült arccal és minden bizonnyal elgémberedett tagokkal. Ella kissé csalódottan, de beletörődve álldogált mellette.
- Tíz perce ezt csinálja és nem hajlandó megmondani, hogy miért.
- Nem tanácsos közelebbről szemlélni azt a növényt. Mérgező – világosította fel Elron, mire Ella és Réka egyszerre lépett hátra.
- Pedig most kezdett igazán érdekessé válni. Az ember el se tudja képzelni mennyi érdekes dolgot rejt egy növény belseje – mondta a Doktor. Zsebrevágta a szónikus csavarhúzóját és felállt. Elronra nézett, majd felvonta a szemöldökét.
- Azt hiszem valamiről elfeledkeztem, csak nem jut eszembe, hogy miről. Pedig fontos lehetett.
- Tűzifáról Doktor – világosította fel Réka. Elron karjából átvett néhány súlyos rönköt és a hökkent Doktor kezébe nyomta. Alaposan meggörnyedt a súly alatt, de azért megtartotta valahogy.
Réka és Ella megosztozott az aprófán, majd követték Elront a táborhoz.
A Doktor szokatlanul csendes volt egész úton, de ezt betudták sértődékeny természetének.
- Az ember lánya azt hinné, hogy egy Idő Lord jobban bírja a kihívásokat – jegyezte meg Réka.
- Talán csak nem derogál neki a férfimunka – vetette fel Ella.
- Szerinted tényleg férfi? – kérdezte Réka végigsvenkelve tekintetével a Doktoron.
- Ezt a gondolatmenetet nem akarod folytatni – utasította határozottan Ella.
- De miért? – nyafogta Réka szélesen vigyorogva.
- Egyre jobban sajnálom, hogy az embereken, főleg a kamasz lányokon nincs kikapcsoló gomb! – sóhajtotta a Doktor jó hangosan, hogy biztosan meghallják.
- Bizonyos szituációkban a beszéd, mint olyan, nem kap túl nagy szerepet – jegyezte meg Réka kajánul.
- Most már biztos, hogy volt valami abban a vízben! – állapította meg Ella, enyhén elvörösödve.
A Doktor nem reagált, de nagyobbakat lépett, Elron viszont hátrakacsintott, amitől Rékának ment el a kedve a csipkelődéstől.
- A fagyi visszanyalt mi? – kérdezte Ella, mire Réka csak morgott valamit.
- Be kell látnod, hogy te kezdted és most le se fogod magadról kaparni – mondta Ella.
- Nem látom be – jelentette ki Réka, majd hozzátette. – Hangulatgyilkos.
- Papírom van róla. De a végén még addig szekálod a Doktort, míg hazavisz. Azt pedig nem akarom, mert nélküled az Univerzum rettentően unalmas.
- De én nem bántásból szekálom! – védekezett Réka, majd elgondolkodott. Egy ideig némán ballagtak egymás mellett, hallgatták az erdő neszeit, majd Réka megszólalt.
- Te tényleg örülsz, hogy itt vagyok?- kérdezte tétován.
- Hát persze! Barátnők vagyunk, ez így természetes. A legkevesebb, hogy veled együtt lépek először egy idegen bolygóra.
- Várj csak egy picit! Te tényleg nem mentél sehova, míg én öntudatlanul feküdtem?
- Pontosan. Nem szokásom hazudni neked. A Doktor majdnem megpukkadt és csökönyös, tudatlan, ostobának nevezett.
- Te vagy a legjobb! – nevetett fel Réka, mivel sikeresen felriasztott pár tucat szőrmegombócot. A csupaszem, rozsdabarna szőrű lények izgatottan csipogtak pár sort, átgurultak előttük és eltűntek a bozótban.
- Már csak egy kanyar és ott vagyunk – szólt hátra Elron, majd a Doktorhoz fordult.
- Igazán különleges útitársai vannak Doktor. Vérig sértődne, ha az egyiküket elcsábítanám?
- Sajnos, felelősséggel tartozok értük, akármennyire is idegesítőek néha – válaszolta a Doktor.
- Megértem, de bennem megbízhat – mondta Elron. A Doktor vetett rá egy pillantást, de nem fűzött hozzá semmit.
Az út közben elfogyott és kiértek az erdőből.
A fák félkaréjban ölelték át a tisztást, majd fokozatosan eltűntek és átadták a helyüket a szemhatárig húzódó sztyeppének. A horizonton épp, hogy csak belül hegyek derengtek fel, megkarcolva a kövér felhők hasát.
- Szentséges Szűz Mária! – ámult el Ella. Réka csak bőszen bólogatott.
Olyan húsz méterrel előttük egy űrhajó álldogált, hatalmasan, mocsárzölden és rendkívüli módon oda nem illően. Minden megvolt rajta, ami egy űrhajónak rendelkeznie kell, törzshöz közeli szárnyak, óriási hajtómű és jól látható irányítófülke.
- Bemutatom nektek Lorelayt, leghasznosabb családtagunkat és szállítóeszközünket! – mondta nem kevés büszkeséggel a hangjában Elron.
- Na, ezt nevezem én űrhajónak! – jelentette ki Réka csípőre tett kézzel.
- Gyertek a csapat többi tagját is bemutatom nektek, csak előbb rakjuk le ezt a fát valahová.
Elron vezénylete alatt az űrhajótól úgy két méterre alakították ki a tűzrakó helyet.
Mire végeztek a többiek is odasereglettek köréjük.
- Már megint kiket hoztál a nyakunkra? – kérdezte egy sötét bőrű nő. Hegyes füleiben rengeteg fülbevaló csilingelt, a csuklóján és a nyakán is ékszereket lógtak. Az öltözékét nem vitte túlzásba, beérte egy mell alatt megkötött bronzszínű toppal és rövidnadrággal. Nem volt köldöke és cipőt sem viselt, így látni lehetett főemlősökéhez hasonló talpait, amikkel pontosan ugyanúgy kapaszkodhatott, mint a majmok. A farka sem hiányzott, selymes szőr fedte és önálló életet élt. Ide-oda kanyargott, felemelkedett, lesüllyedt, egy percre sem maradt nyugodtan. A nő mosolygott, de fekete szemei érzelemmentesek maradtak.
- A dzsungelben találkoztunk, szintén természetjárók. Bemutatom nektek Rékát, Ellát és a Doktort. Velünk töltik az éjszakát.
- Alaya vagyok, nagy örvendek. Veszélyes a teentniai dzsungel, jó, hogy itt vagytok – mondta Alaya, továbbra is annyi érzelmet produkálva, mint egy jégcsap.
- Andy – emelte fel a kezét egy szőke, zavart tekintetű férfi. Ugyanúgy öltözött, mint Elron, de rajta közel sem álltak ugyanúgy a ruhák. Rékának egész határozottan nem tetszett ez az egész, de csendben maradt. Elég krimit olvasott ahhoz, hogy tudja az emberek többsége ott cseszi el, hogy megpróbálja megzsarolni a gyilkost, vagy a zsaruk helyett a tettesnek számolt be a sejtéseiről.
Nem, jobb ha hallgat és csak a Doktornak beszél a sejtéseiről, szigorúan csak négyszemközt. Na meg persze Ellának.
Ellára nézett és látta, hogy ő is csak muszájból mosolyog. A tekintete éppúgy tanácstalan, mint az övé.
- Uldar – morogta egy jól megtermett harcos. Három szeme volt, négy karja és olyan páncélzata, amiről Réka gyanította, hogy még egy páncélököl se vitte volna át.
A kardja, aminek a markolatán tartotta az egyik kezét, nagyobb volt, minden földi fegyvernél és két vércsatornát[1] is kalapáltak bele.
Nem tűnt egy békés túrázónak.
- Delgo – mutatkozott be az ötödik társuk, majd a mellette ácsorgóra mutatott. Hajszálra egyformák voltak – Ő pedig a testvérem Nerv.
Ők ugyanabból a fajból származtak, mint Elron és ők tűntek a legnormálisabbnak a csapatból.
- Három entraxi, egy luxuri, egy capriocr négy-i és egy ember – foglalta össze a Doktor. – Roppant vegyes társaság és remélem nem zavartunk meg semmit, bár ebben kételkedek, mert Uldar barátom igencsak szorítja a fegyverét. Hadd emlékeztesselek, hogy nem támadó szándékkal jöttünk, nincs fegyverünk és nincs háború, tehát nem mészárolhatsz le minket, hacsak nem akartok bíróság elé kerülni. – mondta a Doktor. Uldar morgott egyet, majd az űrhajóba sétált.
Bár a Doktor ugyanúgy állt, ugyanúgy mosolygott és csak egy picike szemrehányás bujkált a hangjában, Ellát mégis kirázta a hideg. Újfent megerősítette magában, hogy bármennyire bolondosan néz ki, vagy viselkedik nem akarja feldühíteni. És rá kell szólnia Rékára, hogy ő se húzza fel még egyszer. Pedig keményen dolgozik ezen, igaz ő csak szeretetből szekálja. De talán ezzel a Doktor is tisztában lehetett, mert az átmeneti sértődöttségen kívül nem mutatta jelét a haragnak.
- Hamarosan besötétedik, ideje alágyújtani a tűznek. Alaya készítenél nekünk vacsorát? – kérdezte Elron. Alaya vetett rá egy lekicsinylő pillantást.
- Andy a soros.
- Én szívesen főzök – motyogta Andy.
Réka és Ella egymásra nézett, ugyanaz a gondolat fordult meg a fejükben: Mitől ilyen ideges?
- Remek. Majd én segítek neki, egészen jól főzök – ajánlkozott fel a Doktor. Andy Elron felé kapta a tekintetét, Elron alig észrevehetően bólintott, mire Andy bátortalanul a doktorra mosolygott, jelezve, hogy minden rendben.
- Remek. Réka volna kedved szétnézni a hajón? Hát neked Ella? Okleveles idegenvezető vagyok.
- Én inkább a Doktorral és Andyval maradnék. Segítek felvágni meg ilyesmik – hárította el a lehetőséget Ella.
Rékának nem igazán tetszett az ötlet, de tudni akarta, hogy van-e bármi alapja riadót fújó ösztöneinek.
- És szívesen körbenéznék a hajón – mondta némileg habozva Réka. Ella magába fojtotta csüggedt sóhajtását és a véleményét a felelőtlen barátnőkről.
- Delgo és Nerv, ti lesztek az őrség, Alaya te menj el vízért. A közelben van egy patak – adta ki az utasításokat. Elron Rékára mosolygott és a karját nyújtotta. Réka magát átkozva elfogadta és őszintén remélte, hogy egyben megússza ezt az egészet.
Elron megérintett egy panelt, beütötte a kódot, mire kinyílt az ajtó és ők beléptek Lorelay belsejébe.
- Nem hiszem. Réka érzékenyebb, mint amilyennek tűnik – magyarázta Ella.
- Tényleg? Észre sem vettem – jelentette ki a Doktor. Ella levegőt vett, hogy Réka pártjára álljon, de aztán meggondolta magát. Ez az ő problémájuk, intézzék el egymás között.
Réka visszajött, de csak a légzése és összekuszálódót haja árulkodott korábbi zaklatott mivoltáról.
- Jó tanács: ha láttok valamit, ami úgy néz ki, mint egy csíkos, sokágú agancsos szarvas, ne akarjátok megsimogatni. Rosszul reagál az érintésre – lihegte. Csípőre tette a kezét, kicsit hátradöntötte a felsőtestét és vet néhány mély levegőt.
- Pedig a teentniai szarvas az egyik legszelídebb állat – mondta a Doktor. Ella kezdte úgy vélni, hogy ezt a hanghordozást használja, mikor valami szokatlant tapasztal.
- Akkor neki elfelejtettek szólni – vélte Réka.
- A lényeg, hogy nem sérültél meg – szólt közbe Erlon.
- És téged sem ettek meg a teknőscsigák – állapította meg Réka, végigmérve Elront. – Sajnos – tette hozzá.
- Nos, hogy így összebarátkoztatok, mehetnénk is tovább – csapta össze a kezét a Doktor. – Erlon bemutathatna minket a barátainak és csaphatnánk egy bulit a tábortűznél. Szeretem a tábortüzeket, jó kis sztorikat hallok mellettük.
- Felőlem rendben, csak akkor szedjünk tűzifát is. Én és a Doktor visszük a nagyobb rönköket, ti lányok vékony ágakat hozzatok gyújtósnak. Nyugodtan hozzátok, amit találtok, a tűzfa jól ég.
- Akkor itt se lennék tűzoltó – mondta Réka, de azért nekilátott a feladatnak.
- A TARDIS-al mi lesz? – kérdezte suttogva Ella a Doktortól, miután Erlon eltávolodott tőlük.
- Semmi baja nem lesz. A kulcs nálam van és éjjel, míg ők alszanak, visszamegyünk – suttogta a Doktor.
Ella rábólintott és ők is nekiláttak a fagyűjtésnek.
A csapat két részre szakadt. Ella és a Doktor lett az egyik, míg Elron és Réka a másik pár.
Ennek a felosztásnak csak Réka nem örült.
Nem tetszett neki Elron viselkedése és szívesen megosztotta volna valakivel a gyanúját, de per pillanat nem látott alkalmas pillanatot.
Ha valahogy le tudta volna magáról rázni, akkor sikerülhetett volna felhívni a figyelmet, de Elron jobban tapadt rá, mint pillanatragasztó az ujjhoz.
Ez és a folyamatos szövegelése azonban lehetetlenné tették minden tervét.
Keserű tapasztalatai voltak a túlzottan ragaszkodó srácokról. Egyszer, mikor még elsős volt a gimiben, és az önbizalma valahol a nulla és mínusz egy között stagnált, volt egy srác, akibe sikerült teljesen beleesnie. A mese boldogan folytatódott, mert a srác nem utasította el a közeledését, és minden rendben is ment, egészen az első csókig. Egy parkban ücsörögtek, mikor elcsattant és Réka meg mert volna esküdni rá, hogy egy fényképezőgép kattanását hallotta. Másnap kiderült, hogy igaza volt, mert az egész iskola rajta nevetett. Egyből rájött honnan fúj a szél, és rohant a sráchoz, aki a haverjai körében röhögött rajta. A vörös köd elborította a fejét és csak Ella közbelépésén múlt, hogy nem lett belőle balhé. Bár így is felpofozta a srácot.
Elron erre a srácra emlékeztette.
Hiába jött el, ki tudja hány fényévnyire az otthonától, az első idegen, akibe belebotlik, pontosan ugyanolyan idegesítő, mint az összes többi fiú, akivel volt szerencsétlensége találkozni. Úgy tűnik a férfiak az egész Univerzumban ugyanolyanok.
Csak azt tudná, hogy miért mindig őt találják meg! Se nem csinos, se nem okos és igazából mindent megtesz, hogy elkerüljék az ilyen alakok, de valahogy mindig rátalálnak.
Reménytelen egy dolog.
- Még sosem jártam a Földön, bár a srácok közül Andy onnan származik. Szerinte unalmas, érdektelen sárbolygó. Nem volt igaza, nagyon is izgalmas hely lehet, ha ilyen lányok születnek ott – mondta Elron. Réka egyre biztosabban érezte, hogy vagy elhallgat magától, vagy lenyomja a torkán a gallyakat.
- Egyszer elmehetnénk oda, csak mi ketten. Bejárnánk az összes különleges helyet, aztán átruccannánk az én szülőbolygómra. nem olyan nagy szám, de a szobrok tetszenének. Na, azt hiszem, ennyi elég is lesz – jelentette ki elégedetten. Réka némán vigyorogva figyelte, ahogy a felhalmozott rönkökkel birkózott. Egyszerre akarta felemelni az összeset, pedig a felétől is kinézett egy gerincsérv.
Elron nem adta fel, addig-addig próbálkozott, míg fel nem tudta emelni. A szemei, a nyaki erei kidülledtek az erőfeszítéstől, de Réka úgy döntött, hogy nem szól neki, hogy néhány követ is magával cipel, amiket a bizonyítási vágytól fűtve észre sem vett.
- Segítsek? – kérdezte Réka. Esze ágában sem volt, és remélte, hogy nemet mond. Kicsit ciki lenne kimagyarázkodni, hogy csak puszta udvariasságból kérdezte.
- Nem kell, köszi. Bírom egyedül is – hörögte és bizonytalan léptekkel elindult a Doktor felé. Réka vigyorogva követte, magában arra jutva, hogy bár rettenetesen idegesítő a széptevése, de vannak előnyei.
- Látom sikerrel jártatok – mondta Ella. – Mi nem annyira.
A Doktorra mutatott, aki egy liánt vizsgált meglehetősen átszellemült arccal és minden bizonnyal elgémberedett tagokkal. Ella kissé csalódottan, de beletörődve álldogált mellette.
- Tíz perce ezt csinálja és nem hajlandó megmondani, hogy miért.
- Nem tanácsos közelebbről szemlélni azt a növényt. Mérgező – világosította fel Elron, mire Ella és Réka egyszerre lépett hátra.
- Pedig most kezdett igazán érdekessé válni. Az ember el se tudja képzelni mennyi érdekes dolgot rejt egy növény belseje – mondta a Doktor. Zsebrevágta a szónikus csavarhúzóját és felállt. Elronra nézett, majd felvonta a szemöldökét.
- Azt hiszem valamiről elfeledkeztem, csak nem jut eszembe, hogy miről. Pedig fontos lehetett.
- Tűzifáról Doktor – világosította fel Réka. Elron karjából átvett néhány súlyos rönköt és a hökkent Doktor kezébe nyomta. Alaposan meggörnyedt a súly alatt, de azért megtartotta valahogy.
Réka és Ella megosztozott az aprófán, majd követték Elront a táborhoz.
A Doktor szokatlanul csendes volt egész úton, de ezt betudták sértődékeny természetének.
- Az ember lánya azt hinné, hogy egy Idő Lord jobban bírja a kihívásokat – jegyezte meg Réka.
- Talán csak nem derogál neki a férfimunka – vetette fel Ella.
- Szerinted tényleg férfi? – kérdezte Réka végigsvenkelve tekintetével a Doktoron.
- Ezt a gondolatmenetet nem akarod folytatni – utasította határozottan Ella.
- De miért? – nyafogta Réka szélesen vigyorogva.
- Egyre jobban sajnálom, hogy az embereken, főleg a kamasz lányokon nincs kikapcsoló gomb! – sóhajtotta a Doktor jó hangosan, hogy biztosan meghallják.
- Bizonyos szituációkban a beszéd, mint olyan, nem kap túl nagy szerepet – jegyezte meg Réka kajánul.
- Most már biztos, hogy volt valami abban a vízben! – állapította meg Ella, enyhén elvörösödve.
A Doktor nem reagált, de nagyobbakat lépett, Elron viszont hátrakacsintott, amitől Rékának ment el a kedve a csipkelődéstől.
- A fagyi visszanyalt mi? – kérdezte Ella, mire Réka csak morgott valamit.
- Be kell látnod, hogy te kezdted és most le se fogod magadról kaparni – mondta Ella.
- Nem látom be – jelentette ki Réka, majd hozzátette. – Hangulatgyilkos.
- Papírom van róla. De a végén még addig szekálod a Doktort, míg hazavisz. Azt pedig nem akarom, mert nélküled az Univerzum rettentően unalmas.
- De én nem bántásból szekálom! – védekezett Réka, majd elgondolkodott. Egy ideig némán ballagtak egymás mellett, hallgatták az erdő neszeit, majd Réka megszólalt.
- Te tényleg örülsz, hogy itt vagyok?- kérdezte tétován.
- Hát persze! Barátnők vagyunk, ez így természetes. A legkevesebb, hogy veled együtt lépek először egy idegen bolygóra.
- Várj csak egy picit! Te tényleg nem mentél sehova, míg én öntudatlanul feküdtem?
- Pontosan. Nem szokásom hazudni neked. A Doktor majdnem megpukkadt és csökönyös, tudatlan, ostobának nevezett.
- Te vagy a legjobb! – nevetett fel Réka, mivel sikeresen felriasztott pár tucat szőrmegombócot. A csupaszem, rozsdabarna szőrű lények izgatottan csipogtak pár sort, átgurultak előttük és eltűntek a bozótban.
- Már csak egy kanyar és ott vagyunk – szólt hátra Elron, majd a Doktorhoz fordult.
- Igazán különleges útitársai vannak Doktor. Vérig sértődne, ha az egyiküket elcsábítanám?
- Sajnos, felelősséggel tartozok értük, akármennyire is idegesítőek néha – válaszolta a Doktor.
- Megértem, de bennem megbízhat – mondta Elron. A Doktor vetett rá egy pillantást, de nem fűzött hozzá semmit.
Az út közben elfogyott és kiértek az erdőből.
A fák félkaréjban ölelték át a tisztást, majd fokozatosan eltűntek és átadták a helyüket a szemhatárig húzódó sztyeppének. A horizonton épp, hogy csak belül hegyek derengtek fel, megkarcolva a kövér felhők hasát.
- Szentséges Szűz Mária! – ámult el Ella. Réka csak bőszen bólogatott.
Olyan húsz méterrel előttük egy űrhajó álldogált, hatalmasan, mocsárzölden és rendkívüli módon oda nem illően. Minden megvolt rajta, ami egy űrhajónak rendelkeznie kell, törzshöz közeli szárnyak, óriási hajtómű és jól látható irányítófülke.
- Bemutatom nektek Lorelayt, leghasznosabb családtagunkat és szállítóeszközünket! – mondta nem kevés büszkeséggel a hangjában Elron.
- Na, ezt nevezem én űrhajónak! – jelentette ki Réka csípőre tett kézzel.
- Gyertek a csapat többi tagját is bemutatom nektek, csak előbb rakjuk le ezt a fát valahová.
Elron vezénylete alatt az űrhajótól úgy két méterre alakították ki a tűzrakó helyet.
Mire végeztek a többiek is odasereglettek köréjük.
- Már megint kiket hoztál a nyakunkra? – kérdezte egy sötét bőrű nő. Hegyes füleiben rengeteg fülbevaló csilingelt, a csuklóján és a nyakán is ékszereket lógtak. Az öltözékét nem vitte túlzásba, beérte egy mell alatt megkötött bronzszínű toppal és rövidnadrággal. Nem volt köldöke és cipőt sem viselt, így látni lehetett főemlősökéhez hasonló talpait, amikkel pontosan ugyanúgy kapaszkodhatott, mint a majmok. A farka sem hiányzott, selymes szőr fedte és önálló életet élt. Ide-oda kanyargott, felemelkedett, lesüllyedt, egy percre sem maradt nyugodtan. A nő mosolygott, de fekete szemei érzelemmentesek maradtak.
- A dzsungelben találkoztunk, szintén természetjárók. Bemutatom nektek Rékát, Ellát és a Doktort. Velünk töltik az éjszakát.
- Alaya vagyok, nagy örvendek. Veszélyes a teentniai dzsungel, jó, hogy itt vagytok – mondta Alaya, továbbra is annyi érzelmet produkálva, mint egy jégcsap.
- Andy – emelte fel a kezét egy szőke, zavart tekintetű férfi. Ugyanúgy öltözött, mint Elron, de rajta közel sem álltak ugyanúgy a ruhák. Rékának egész határozottan nem tetszett ez az egész, de csendben maradt. Elég krimit olvasott ahhoz, hogy tudja az emberek többsége ott cseszi el, hogy megpróbálja megzsarolni a gyilkost, vagy a zsaruk helyett a tettesnek számolt be a sejtéseiről.
Nem, jobb ha hallgat és csak a Doktornak beszél a sejtéseiről, szigorúan csak négyszemközt. Na meg persze Ellának.
Ellára nézett és látta, hogy ő is csak muszájból mosolyog. A tekintete éppúgy tanácstalan, mint az övé.
- Uldar – morogta egy jól megtermett harcos. Három szeme volt, négy karja és olyan páncélzata, amiről Réka gyanította, hogy még egy páncélököl se vitte volna át.
A kardja, aminek a markolatán tartotta az egyik kezét, nagyobb volt, minden földi fegyvernél és két vércsatornát[1] is kalapáltak bele.
Nem tűnt egy békés túrázónak.
- Delgo – mutatkozott be az ötödik társuk, majd a mellette ácsorgóra mutatott. Hajszálra egyformák voltak – Ő pedig a testvérem Nerv.
Ők ugyanabból a fajból származtak, mint Elron és ők tűntek a legnormálisabbnak a csapatból.
- Három entraxi, egy luxuri, egy capriocr négy-i és egy ember – foglalta össze a Doktor. – Roppant vegyes társaság és remélem nem zavartunk meg semmit, bár ebben kételkedek, mert Uldar barátom igencsak szorítja a fegyverét. Hadd emlékeztesselek, hogy nem támadó szándékkal jöttünk, nincs fegyverünk és nincs háború, tehát nem mészárolhatsz le minket, hacsak nem akartok bíróság elé kerülni. – mondta a Doktor. Uldar morgott egyet, majd az űrhajóba sétált.
Bár a Doktor ugyanúgy állt, ugyanúgy mosolygott és csak egy picike szemrehányás bujkált a hangjában, Ellát mégis kirázta a hideg. Újfent megerősítette magában, hogy bármennyire bolondosan néz ki, vagy viselkedik nem akarja feldühíteni. És rá kell szólnia Rékára, hogy ő se húzza fel még egyszer. Pedig keményen dolgozik ezen, igaz ő csak szeretetből szekálja. De talán ezzel a Doktor is tisztában lehetett, mert az átmeneti sértődöttségen kívül nem mutatta jelét a haragnak.
- Hamarosan besötétedik, ideje alágyújtani a tűznek. Alaya készítenél nekünk vacsorát? – kérdezte Elron. Alaya vetett rá egy lekicsinylő pillantást.
- Andy a soros.
- Én szívesen főzök – motyogta Andy.
Réka és Ella egymásra nézett, ugyanaz a gondolat fordult meg a fejükben: Mitől ilyen ideges?
- Remek. Majd én segítek neki, egészen jól főzök – ajánlkozott fel a Doktor. Andy Elron felé kapta a tekintetét, Elron alig észrevehetően bólintott, mire Andy bátortalanul a doktorra mosolygott, jelezve, hogy minden rendben.
- Remek. Réka volna kedved szétnézni a hajón? Hát neked Ella? Okleveles idegenvezető vagyok.
- Én inkább a Doktorral és Andyval maradnék. Segítek felvágni meg ilyesmik – hárította el a lehetőséget Ella.
Rékának nem igazán tetszett az ötlet, de tudni akarta, hogy van-e bármi alapja riadót fújó ösztöneinek.
- És szívesen körbenéznék a hajón – mondta némileg habozva Réka. Ella magába fojtotta csüggedt sóhajtását és a véleményét a felelőtlen barátnőkről.
- Delgo és Nerv, ti lesztek az őrség, Alaya te menj el vízért. A közelben van egy patak – adta ki az utasításokat. Elron Rékára mosolygott és a karját nyújtotta. Réka magát átkozva elfogadta és őszintén remélte, hogy egyben megússza ezt az egészet.
Elron megérintett egy panelt, beütötte a kódot, mire kinyílt az ajtó és ők beléptek Lorelay belsejébe.
× × × × × × × × × × ×
Alaya fogta az előre odakészített edényt, nekifutásból
felrohant a fára, majd ágról-ágra lendülve eltűnt a sűrűben. Delgo és Nerv
ügyet sem vetve a trióra szintén elindultak. Mozgásukon és arckifejezéseiken
látszott, hogy nem először csinálják, és már nagyon unják.
- Hát hármasban maradtunk Andy. Igazán beszélgethetnénk, biztos rengeteg dolog van, amit megoszthatnál velünk – mondta a Doktor. Ismét az a kedves, kissé szétszórt Doktor volt, akinek Ella megismerte. Igyekezett hasonló rokonszenvet és megértést sugározni, de nem igazán sikerült, mert a gondolatai folyton visszakanyarodtak Rékához. Még most sem hitte el, hogy csak így belement egy nyilvánvalóan kétes dologba.
- Nem hiszem, hogy mondhatnék bármi érdekeset – mormolta Andy a kezeit tördelve.
- Ugyan már! – nógatta a Doktor. – Itt van ez a remek űrhajó, biztos rengeteg világot bejártatok vele, ezernyi csillagot és bolygót, ne mondd, hogy még sincs, amit megoszthatnál velünk.
- Nincs. Semmi – mondta, de egyre idegesebb lett.
- Ugyan Andy, tőlünk nem kell félned! – bátorította a Doktor.
- Nem tőletek félek – bökte ki végül Andy. Ella erre felkapta a fejét és félbehagyta Réka szapulását, valamint az érte való aggódást. A Doktor közelebb húzódott Andyhez és lehalkította a hangját.
- Hát akkor kitől félsz? A társaidtól? Valami rosszban sántikálnak?
- Erről. . . erről én nem beszélhetek. Legyetek résen! – azzal Andy elhallgatott. Alaya is ekkor ért vissza a vízzel.
- Osszátok be – vetette oda. Majd leült, jó távol tőlük és dúdolgatni kezdett.
- Hát rendben van Andy! – veregette meg a vállát a Doktor. – Ideje főzni valamit. Hol vannak a hozzávalók?
- Ebben itt – húzott elő egy tasakot az egyik zsebéből Andy. Tisztán látszottak benne a hússzínű golyócskák, amik közül kivett hármat és a vízbe ejtette.
A víz bugyogni kezdett, majd sárgásbarna színt öltött és valami apró, leginkább húsra emlékeztető dolgok lebegtek a felszínén.
- Nem vagyok benne egész biztos, hogy ez étel – mondta óvatosan Ella. Nézegette egy darabig, majd beleszagolt és helyesbített – Ez biztos nem étel.
- Pillanatnyilag csak ezzel szolgálhatok – mondta bocsánatkérően Andy.
- Pompás – húzta el a száját a Doktor.
- Valahogy én azt hittem, hogy az ilyen nagy természetjárók a helyi növényekből és állatokból készítik az ételüket. Ez olyan kiábrándító.
- Nem olyan szörnyű, mint amilyennek tűnik – mondta Andy a sírással küszködve.
- De, pontosan ugyanolyan – cáfolta meg a visszatérő Delgo.
- Viszont tápláló – tette hozzá Nerv.
Leültek ők is a tűz köré, elővették a csajkájukat és belemerítették a lébe, majd jóízűen kanalazni kezdték.
- Hát, ők nem haltak bele! – állapította meg Ella, majd a Doktorra nézett. – Átadom az elsőbbséget magának.
- Hozok nektek tálat – mondta Andy és eloldalgott az űrhajó vége felé. Ella feltételezte, hogy ott van a raktár.
- Hát hármasban maradtunk Andy. Igazán beszélgethetnénk, biztos rengeteg dolog van, amit megoszthatnál velünk – mondta a Doktor. Ismét az a kedves, kissé szétszórt Doktor volt, akinek Ella megismerte. Igyekezett hasonló rokonszenvet és megértést sugározni, de nem igazán sikerült, mert a gondolatai folyton visszakanyarodtak Rékához. Még most sem hitte el, hogy csak így belement egy nyilvánvalóan kétes dologba.
- Nem hiszem, hogy mondhatnék bármi érdekeset – mormolta Andy a kezeit tördelve.
- Ugyan már! – nógatta a Doktor. – Itt van ez a remek űrhajó, biztos rengeteg világot bejártatok vele, ezernyi csillagot és bolygót, ne mondd, hogy még sincs, amit megoszthatnál velünk.
- Nincs. Semmi – mondta, de egyre idegesebb lett.
- Ugyan Andy, tőlünk nem kell félned! – bátorította a Doktor.
- Nem tőletek félek – bökte ki végül Andy. Ella erre felkapta a fejét és félbehagyta Réka szapulását, valamint az érte való aggódást. A Doktor közelebb húzódott Andyhez és lehalkította a hangját.
- Hát akkor kitől félsz? A társaidtól? Valami rosszban sántikálnak?
- Erről. . . erről én nem beszélhetek. Legyetek résen! – azzal Andy elhallgatott. Alaya is ekkor ért vissza a vízzel.
- Osszátok be – vetette oda. Majd leült, jó távol tőlük és dúdolgatni kezdett.
- Hát rendben van Andy! – veregette meg a vállát a Doktor. – Ideje főzni valamit. Hol vannak a hozzávalók?
- Ebben itt – húzott elő egy tasakot az egyik zsebéből Andy. Tisztán látszottak benne a hússzínű golyócskák, amik közül kivett hármat és a vízbe ejtette.
A víz bugyogni kezdett, majd sárgásbarna színt öltött és valami apró, leginkább húsra emlékeztető dolgok lebegtek a felszínén.
- Nem vagyok benne egész biztos, hogy ez étel – mondta óvatosan Ella. Nézegette egy darabig, majd beleszagolt és helyesbített – Ez biztos nem étel.
- Pillanatnyilag csak ezzel szolgálhatok – mondta bocsánatkérően Andy.
- Pompás – húzta el a száját a Doktor.
- Valahogy én azt hittem, hogy az ilyen nagy természetjárók a helyi növényekből és állatokból készítik az ételüket. Ez olyan kiábrándító.
- Nem olyan szörnyű, mint amilyennek tűnik – mondta Andy a sírással küszködve.
- De, pontosan ugyanolyan – cáfolta meg a visszatérő Delgo.
- Viszont tápláló – tette hozzá Nerv.
Leültek ők is a tűz köré, elővették a csajkájukat és belemerítették a lébe, majd jóízűen kanalazni kezdték.
- Hát, ők nem haltak bele! – állapította meg Ella, majd a Doktorra nézett. – Átadom az elsőbbséget magának.
- Hozok nektek tálat – mondta Andy és eloldalgott az űrhajó vége felé. Ella feltételezte, hogy ott van a raktár.
Alaya is csatlakozott hozzájuk, de rá sem nézett az ételre.
A kezeit és a lábait melengette, bár Ella szerint nem volt hideg.
Lassan kezdett besötétedni, a madarak elcsitultak és némaság borult a tájra. Az éjszakai állatok még nem kezdték meg a vadászatot, a rovarok nagyon halkan zizegtek, a tűz ropogása szinte teljesen elnyomta a hangjukat. A Nap eltűnt az égboltról, helyét átvette a két Hold és rengeteg idegen csillag.
Ellát picit megijesztette, hogy nem látja a Sarkcsillagot, de teljesen lenyűgözte az éjszakai égbolt ezernyi ragyogó, ismeretlen csillaga.
Elfeküdt a fűben és csak bámulta a fénylő pontokat, a két Holdat és rendkívül sajnálta, hogy Réka ezt nem láthatja.
- Gyönyörű, igaz? – kérdezte a Doktor mellé feküdve.
- Csodálatos! – sóhajtotta Ella. – Maga mindegyiken járt már?
- A legtöbbjén, igen. Mindegyik fantasztikus volt éjszaka.
- Elhiszem. Biztos a többi partnereinek is tetszett.
- Igen.
- Segítség! – az éles, fejhangú kiáltás szakította félbe a társalgást. A Doktor pattant fel elsőként és rohanni kezdett a hang irányába. A többiek követték, egyenest be a dzsungelbe.
A Doktor olyan gyorsan rohant, amilyen gyorsan csak tudott, de az emberi szavak artikulátlan sikolyokká váltak, végigkarcolták a gerincet, majd egyetlen dobhártyaszaggató sikolyba fulladtak. Ella összeszorult torokkal, hánykolódó gyomorral loholt a Doktor után, fejében újra és újra visszhangot vert a haldokló utolsósikolya. Ehhez csatlakozott az az undorító recsegés és ropogás, amiről rögtön tudta micsoda.
Valami most falja fel Andyt.
A rettegéstől kitágult szemekkel és az undortól viaszfehér arccal rohant neki a Doktornak.
A Doktor egyik kezével átkarolta, míg a másikkal álljt intett a többi érkezőnek.
- Elkéstünk – mondta szomorúan a Doktor. Ella görcsös zokogásban tört ki, émelygett, fájt a feje és nem akart mást, mint felébredni ebből a rémálomból.
Érezte a vér édeskés szagát, a nyers hús bűzét, koponyájában pedig újra felhangzott az az utolsó, kétségbeesett sikoltás. Képzelete Andy ijedt arcát vetítette elé, aztán ahogy az a rettenetes lény egyetlen harapással kettéroppantja és vér meg csont-és agyvelődarabkák repülnek a bokrokra.
- Rosszul vagyok – nyögte Ella. Ellökte magától a Doktor, tett pár imbolygó lépést, majd a bokrok közé hajolt és hányt.
- Szerencsétlen – mondta Alaya, de nem lehetett tudni, hogy pontosan kit ért alatta.
- Majd én megvizsgálom a testet, hátha rájövök milyen állat végzett vele – tette még hozzá, majd eltűnt a lombok között.
- Zoológus, bár ez nem látszik rajta – mondta Nerv.
Ella kiadott magából mindent és egy kicsit megkönnyebbült. Delgo segítőkészen zsebkendőt és egy kis kulacs vizet nyújtott oda. Ella egy bólintással megköszönte, megtörölte a száját, eldobta a zsebkendőt és a vízzel kiöblögette a száját.
- Jobban vagy? – kérdezte aggódva a Doktor.
- Egy fokkal – válaszolta Ella. Belekapaszkodott a Doktor karjába és mélyeket lélegzett.
A szél felőlük fújt, így nem érezték annyira a bűzt, amiért Ella nem tudott elég hálás lenni.
- Van ötletetek arra, hogy mi kapta el Andyt? - kérdezte a Doktor. Nerv és Delgo egyszerre rázta a fejét. Alaya is visszaért, de ő sem tudott magyarázatot adni. A Doktor figyelmét nem kerülte el az az apró, figyelmeztető szemvillanás, amit a testvéreknek küldött.
Tehát mégis tudják mi az, épp csak nem akarják megmondani, hogy mi.
Valami sötét folyik itt a háttérben és ő rá fog jönni, hogy mi az.
Egy ember már meghalt.
Többet nem enged.
- Menjünk vissza az űrhajóba, páran hozunk ásót, lapátot és elhantoljuk Andyt – adta ki a parancsot a Doktor.
- És a szörnnyel mi lesz? – kérdezte Nerv.
- Reméljük, hogy már nem éhes – felelte Alaya. Ella nem találta őket túlzottan szomorúnak Andy elvesztése miatt: Amennyire meg tudta ítélni a sötétben, jobban aggasztja őket a lény, mint a társuk halála.
Márpedig ez, akárhonnan nézi, nem egészen természetes dolog.
Lassan visszaindultak a sötétben, elől Alaya, Nerv és Delgo, sétált mögöttük a Doktor és Ella. Ella két kézzel a Doktorba kapaszkodott, aki olyan óvatosan vezette, amilyen óvatosan csak tudta.
- Vigyázz gyökér! – figyelmeztette. Ella átlépte majd suttogva beszélni kezdett.
- Nem tetszik nekem ez az egész. Mintha a lény, ami megtámadta szerencsétlen Andyt fontosabb lenne a társuknál.
- Én is így látom – válaszolta a Doktor. – Emeld a lábad, itt gödör van! – figyelmeztette hangosan, majd lehalkítva folytatta. – Ne aggódj, utána fogok járni és kiderítem, mi folyik itt.
- Csak óvatosan Doktor. Fogalmunk sincs, mi van Rékával, lehet, hogy túsz. És nem hiszem, hogy sokat tétováznának – elcsuklott a hangja. A Doktor biztatóan megszorította a karját.
- Ne aggódj, épségben megússzátok elvégre az én védelmem alatt álltok. Réka miatt meg nem hiszem, hogy aggódnod kéne. Egész biztos, hogy feltalálja magát, és hacsak nem rohan direkt a falnak épségben rá fogunk találni.
- Ő nekirohan! – csuklott fel félig nevetve, félig sírva Ella. A Doktor is elkaccantotta magát és kicsit megnyugodott. Úgy tűnt, hogy Ella lassan rendbe jön.
Bántotta, hogy már megint bajba sodorta azokat, akiket távol kéne tartania tőle, és hogy már megint meghalt valaki a környezetében. Lehet, hogy gonosztevő volt, vagy csak rossz társaságba keveredett, de a halált nem érdemelte meg.
Kiértek az erdőből az űrhajóhoz. A tűz még égett és a bográcsban még mindig ott lötyögött a leves és úgy tűnt, hogy minden adott egy jó kis tábortűzhöz.
Alaya felnyitotta a panelt, beütötte a kódot, de az ajtó nem nyílt ki.
Megpróbálkozott vele még egyszer, de az ajtó makacsul zárva maradt. Megfordult, mellkasa előtt összefonta a kezét, majd száraz és érzelemmentes hangján bejelentette:
- Kizártak minket.
Lassan kezdett besötétedni, a madarak elcsitultak és némaság borult a tájra. Az éjszakai állatok még nem kezdték meg a vadászatot, a rovarok nagyon halkan zizegtek, a tűz ropogása szinte teljesen elnyomta a hangjukat. A Nap eltűnt az égboltról, helyét átvette a két Hold és rengeteg idegen csillag.
Ellát picit megijesztette, hogy nem látja a Sarkcsillagot, de teljesen lenyűgözte az éjszakai égbolt ezernyi ragyogó, ismeretlen csillaga.
Elfeküdt a fűben és csak bámulta a fénylő pontokat, a két Holdat és rendkívül sajnálta, hogy Réka ezt nem láthatja.
- Gyönyörű, igaz? – kérdezte a Doktor mellé feküdve.
- Csodálatos! – sóhajtotta Ella. – Maga mindegyiken járt már?
- A legtöbbjén, igen. Mindegyik fantasztikus volt éjszaka.
- Elhiszem. Biztos a többi partnereinek is tetszett.
- Igen.
- Segítség! – az éles, fejhangú kiáltás szakította félbe a társalgást. A Doktor pattant fel elsőként és rohanni kezdett a hang irányába. A többiek követték, egyenest be a dzsungelbe.
A Doktor olyan gyorsan rohant, amilyen gyorsan csak tudott, de az emberi szavak artikulátlan sikolyokká váltak, végigkarcolták a gerincet, majd egyetlen dobhártyaszaggató sikolyba fulladtak. Ella összeszorult torokkal, hánykolódó gyomorral loholt a Doktor után, fejében újra és újra visszhangot vert a haldokló utolsósikolya. Ehhez csatlakozott az az undorító recsegés és ropogás, amiről rögtön tudta micsoda.
Valami most falja fel Andyt.
A rettegéstől kitágult szemekkel és az undortól viaszfehér arccal rohant neki a Doktornak.
A Doktor egyik kezével átkarolta, míg a másikkal álljt intett a többi érkezőnek.
- Elkéstünk – mondta szomorúan a Doktor. Ella görcsös zokogásban tört ki, émelygett, fájt a feje és nem akart mást, mint felébredni ebből a rémálomból.
Érezte a vér édeskés szagát, a nyers hús bűzét, koponyájában pedig újra felhangzott az az utolsó, kétségbeesett sikoltás. Képzelete Andy ijedt arcát vetítette elé, aztán ahogy az a rettenetes lény egyetlen harapással kettéroppantja és vér meg csont-és agyvelődarabkák repülnek a bokrokra.
- Rosszul vagyok – nyögte Ella. Ellökte magától a Doktor, tett pár imbolygó lépést, majd a bokrok közé hajolt és hányt.
- Szerencsétlen – mondta Alaya, de nem lehetett tudni, hogy pontosan kit ért alatta.
- Majd én megvizsgálom a testet, hátha rájövök milyen állat végzett vele – tette még hozzá, majd eltűnt a lombok között.
- Zoológus, bár ez nem látszik rajta – mondta Nerv.
Ella kiadott magából mindent és egy kicsit megkönnyebbült. Delgo segítőkészen zsebkendőt és egy kis kulacs vizet nyújtott oda. Ella egy bólintással megköszönte, megtörölte a száját, eldobta a zsebkendőt és a vízzel kiöblögette a száját.
- Jobban vagy? – kérdezte aggódva a Doktor.
- Egy fokkal – válaszolta Ella. Belekapaszkodott a Doktor karjába és mélyeket lélegzett.
A szél felőlük fújt, így nem érezték annyira a bűzt, amiért Ella nem tudott elég hálás lenni.
- Van ötletetek arra, hogy mi kapta el Andyt? - kérdezte a Doktor. Nerv és Delgo egyszerre rázta a fejét. Alaya is visszaért, de ő sem tudott magyarázatot adni. A Doktor figyelmét nem kerülte el az az apró, figyelmeztető szemvillanás, amit a testvéreknek küldött.
Tehát mégis tudják mi az, épp csak nem akarják megmondani, hogy mi.
Valami sötét folyik itt a háttérben és ő rá fog jönni, hogy mi az.
Egy ember már meghalt.
Többet nem enged.
- Menjünk vissza az űrhajóba, páran hozunk ásót, lapátot és elhantoljuk Andyt – adta ki a parancsot a Doktor.
- És a szörnnyel mi lesz? – kérdezte Nerv.
- Reméljük, hogy már nem éhes – felelte Alaya. Ella nem találta őket túlzottan szomorúnak Andy elvesztése miatt: Amennyire meg tudta ítélni a sötétben, jobban aggasztja őket a lény, mint a társuk halála.
Márpedig ez, akárhonnan nézi, nem egészen természetes dolog.
Lassan visszaindultak a sötétben, elől Alaya, Nerv és Delgo, sétált mögöttük a Doktor és Ella. Ella két kézzel a Doktorba kapaszkodott, aki olyan óvatosan vezette, amilyen óvatosan csak tudta.
- Vigyázz gyökér! – figyelmeztette. Ella átlépte majd suttogva beszélni kezdett.
- Nem tetszik nekem ez az egész. Mintha a lény, ami megtámadta szerencsétlen Andyt fontosabb lenne a társuknál.
- Én is így látom – válaszolta a Doktor. – Emeld a lábad, itt gödör van! – figyelmeztette hangosan, majd lehalkítva folytatta. – Ne aggódj, utána fogok járni és kiderítem, mi folyik itt.
- Csak óvatosan Doktor. Fogalmunk sincs, mi van Rékával, lehet, hogy túsz. És nem hiszem, hogy sokat tétováznának – elcsuklott a hangja. A Doktor biztatóan megszorította a karját.
- Ne aggódj, épségben megússzátok elvégre az én védelmem alatt álltok. Réka miatt meg nem hiszem, hogy aggódnod kéne. Egész biztos, hogy feltalálja magát, és hacsak nem rohan direkt a falnak épségben rá fogunk találni.
- Ő nekirohan! – csuklott fel félig nevetve, félig sírva Ella. A Doktor is elkaccantotta magát és kicsit megnyugodott. Úgy tűnt, hogy Ella lassan rendbe jön.
Bántotta, hogy már megint bajba sodorta azokat, akiket távol kéne tartania tőle, és hogy már megint meghalt valaki a környezetében. Lehet, hogy gonosztevő volt, vagy csak rossz társaságba keveredett, de a halált nem érdemelte meg.
Kiértek az erdőből az űrhajóhoz. A tűz még égett és a bográcsban még mindig ott lötyögött a leves és úgy tűnt, hogy minden adott egy jó kis tábortűzhöz.
Alaya felnyitotta a panelt, beütötte a kódot, de az ajtó nem nyílt ki.
Megpróbálkozott vele még egyszer, de az ajtó makacsul zárva maradt. Megfordult, mellkasa előtt összefonta a kezét, majd száraz és érzelemmentes hangján bejelentette:
- Kizártak minket.
× × × × × × × × × × ×
Réka aggódva figyelte a háta mögött becsukódó ajtót, de már
nem fordulhatott vissza.
Bármilyen hülyeséget is csinált most már végig kell vinnie.
Az űrhajó pontosan olyan volt, mint amilyenre a külseje után számított. Először egy folyosón sétáltak végig, krómozott, acélszínű falak között, amikről rendszeres időközönként nehéznek tűnő ajtók nyíltak. Mindegyik mellé be volt szerelve egy panel, ugyanolyan, mint amilyennel Elron kinyitotta az űrhajóba vezető ajtót.
A folyosónak aztán vége lett és beszálltak egy liftbe.
- Jól van, hova megyünk? – kérdezte Réka.
- Lorelay három szintből áll. A legfelső n van az irányítóterem, az orvosi és a gyöngélkedő, valamint minden fontos terem. A középső szinten a legénységi szálások vannak, az alsó szinten pedig a raktárak és a gépház. Két ki és bejárat van, egyik az, amelyiken bejöttünk, meg a raktáré – mondta Elron és megnyomta az alsó szintet jelző gombot.
- Valahogy jobban érezném magam, ha felfelé haladnánk – jegyezte meg Réka a zötyögő lift egyik sarkába húzódva.
- Szomorún hallom. Pedig lent sokkal izgalmasabb dolgok várnak rád – mondta mosolyogva Elron. Rékának határozottan nem tetszett ez a vigyor. Túlságosan sunyi és számító volt ahhoz, hogy kellemesnek titulálja.
Csak kibújik a szög a zsákból!
- Egy raktárban porosodó ládák és alkatrészek között? Nem hiszem – rázta meg a fejét Réka. Az esélyeit latolgatta. Ha valahogy ártalmatlanítani tudná, visszamehetne a középső szintre és onnan csak kijutna valahogy. Ellának egész biztos feltűnne a hiánya, szólna a Doktornak, aki csak kibűvölné azzal a szónikus csavarhúzóval. Kíváncsi lett, hogy húzott-e vele valaha is csavart.
És, hogy pont most nincs nála a mobilja!
- Ebben alaposan tévedsz. A mi raktárunk egy kincsesbánya és te leszel az egyik ékszere – hízelgett Elron.
- Felfordul tőled a gyomrom – jelentette ki Réka. – Iszonyúan rossz a dumád, emellett pedig negédes, összhatás pedig elviselhetetlen.
- De felvágták a nyelved! Nem baj, szeretem, ha egy lányban van kurázsi – lépett közelebb Elron Rékához.
Réka nem tudott elfutni, így hát pofon vágta.
A lift ebben a pillanatban állt meg nagyot döccenve, így a faltól is megkapta a másikat.
Sajgó arcát tapogatva nyitotta ki Elron az ajtót és a szabadkezével intett, hogy menjen előre.
Réka lecsapott a kínálkozó lehetőségre és elkezdte kifelé taszigálni a liftből Elront. Arcba bokszolta, majd oldalba rúgta és tovább lökdöste. Elron lefogta a két kezét, de rögvest megbánta, mert egy rúgás érte a lágyékát, és mikor a kíntól összegörnyedt Réka a fejét nekikoccantotta a térdének, majd kitolta az ájuldozó, vérző arcú elront a liftből. Behúzta az ajtót és találomra megnyomta az egyik gombot.
A felvonó zötyögve megindult és Réka fellélegzett.
Nem érdekelte a raktár, sem Elron állapota csak el akart tűnni, innen a lehető leghamarabb.
A lift megállt, majd elindult lefelé.
- Hogy fordulnál fel! – káromkodta el magát Réka. Az ajtóhoz ugrott, nekitámaszkodott és teljes erejéből ellentartott.
Hiába, mert a mechanika lassan, de biztosan kinyitotta.
- Távirányító – dobált egy fekete, tégla alakú, tenyérnyi szerkezetet Elron. – Pontosan az ilyen helyzetekre kifejlesztve.
- Át kellett volna, hogy kutassalak – morogta Réka.
- Át bizony! – értett egyet Elron és előhúzott egy pisztolyt. Réka még soha nem látott ilyen típust, de azt tudta, hogy a lövedékeket nem akarja a saját testében tudni.
- Na, gyere szépen, ne kelljen demonstrálnom az erejét – integetett vele Elron. Réka kelletlen engedelmeskedett és csak az jelentett némi vigaszt a számára, hogy Elron feje lilára dagadt, görnyedten tartja magát és csak óvatosan lépked.
- Mit fogsz csinálni velem? – kérdezte kissé gúnyosan. Úgy tűnik erről nem tud leszokni. – Bezársz egy ládába? Feldarabolsz?
- Eladlak. Nem is hinnéd, hogy milyen nagy a kereslet a hozzád hasonlókra – válaszolt könnyedén Elron.
Réka mit sem törődve a következményekkel, megfordult és leköpte.
- Rohadék.
- Sajnálom, hogy így gondolod – törölte le a nyálat magáról Elron. Majd a markolattal arcon vágta Rékát.
- Pedig lehetett volna köztünk valami! – sajnálkozott Elron.
- Hogyne. Erényöv – vágta rá Réka. Nyelvével végigtapogatta a fogait, egyik sem lazult meg, és vért sem érzett. A füle még csengett, de egyre halkult. Úgy vélte, hogy nem okozott neki maradandó sérülést, amit nem igazán érzett természetesnek, ha egyszer ilyen erővel ütötték meg.
Majd megkérdezi a Doktort.
Csak jusson ki innen!
Némán sétáltak a felhalmozott dobozok és ketrecek között, pedig Réka leüvöltötte volna Elron fejét. A ketrecekben ugyanis állatok senyvedtek a szűk helytől, egymás közelségét és a fekáliájuktól. Nem gyakran tisztíthatták ki a helyüket és még megsaccolni se merte, hogy mikor kaptak utoljára olyan ételt, amivel valóban táplálkoztak, vagy friss vizet.
Ahogy elmentek mellettük zajongtak, vijjogtak, füttyögtek, a rácsokba kapaszkodtak, rázták a vasat és könyörgőn néztek Rékára.
- Fenét természetjárók, orvvadászok és orgazdák vagytok! - esett le végre a tantusz Rékának.
- Tudtam, hogy rá fogsz jönni! – dicsérte meg Elron, de a pisztolyt egy pillanatra sem eresztette le. – De nemcsak állatokkal kereskedünk, hanem bármivel, ami megéri. A feketepiacon szinte bármit el lehet adni és bár nagy kockázattal jár, de nagyobb a haszon is.
Réka alaposan körülnézett és valóban rengeteg minden volt ott felhalmozva kezdve a tekercsektől a páncélokon át az elektronikai szerkezetekig minden. Bundák, szőrmék, térképek, kőtáblák, arany, ezüst, drágakövek és rengeteg olyan holmi, amit nem is ismert.
Azt azonban tudta, hogy értékesek.
- Ha akarod mind a tiéd lehet. Elfelejtjük ez azt apró kis összetűzésünket és meghódítjuk a világot! - ajánlotta Elron.
- Hallod, amit mondasz, vagy csak kiejted a szavakat? – kérdezte Réka. Komolyan elgondolkozott azon, hogy lehányja. – Nem tudok elég erős szitokszót a fejedhez vágni, a bakancsomat pedig nem fogom bemocskolni veled.
- Eljátszottad az utolsó esélyed is. De azért ne aggódj, csakis pénzes pacáknak adlak tovább. Óh, ne!
Réka is oldalra nézett. Egy üres ketrecet látott, elhajlított rácsokkal és karomnyomokkal a padlón.
Bármi is volt abban a ketrecben, most szabadon mászkált, élesre fent karmokkal.
- A szentségit ezek duránium ötvözetű acélból készültek! Mi a franc dühítette fel ennyire?
- Vagy inkább mitől ijedt meg? – helyesbített Réka. A folyamatosan ráirányuló pisztollyal mit sem törődve, körbejárta a ketrecet, a szomszédjaira is vetett egy-egy pillantást, de nem ítélte őket veszélyesnek. Sokkal inkább rémültnek. Az egyik, egy közönséges földi majom volt, a ketrece sarkába húzódva babrált a farkával, halkan makogva, a másikban meg kék szőrű denevérek bújtak egymáshoz. A majom szeme még mindig akkora volt, mint egy kistányér, bizonyár az átélt sokktól.
A ketrec háta mögött papírok pihentek, így maradt a vele szemben lévő.
Réka óvatosan megkopogtatta, majd hátraugrott, de semmi nem történt.
- Ebben volt valami? – kérdezte. Elron elsápadt és a nála nem sokkal nagyobb, úgy kétszer két méter széles dobozhoz lépett.
Megkocogtatta, de még mindig úgy tűnt, hogy teljesen üres.
Elron zsebre vágta a pisztolyt, nekifeszült a láda oldalának és elhúzta. Réka acélfalakat látott, meg sötétséget, de ezen kívül semmit.
- Úristen! – lehelte Elron. Megkapaszkodott a falban és Rékának nagyon rossz előérzete támadt, ahogy Elron kétségbeesetten ránézett.
- Kiszabadult. Az Isten irgalmazzon nekünk, kiszabadult.
- Mégis mi volt benne? – Réka egyáltalán nem akarta tudni a választ, csak a szokás vezérelte.
Elron hisztérikusan felnevetett és remegő kézzel végigsimított a haján.
- Hogy mi volt benne? Épp csak az Univerzum legfélelmetesebb lénye. Egy dalek. És itt van valahol.
Azzal elájult.
Réka nyelt egyet és igyekezett tudatánál maradni. A lehiggadással nem is próbálkozott, úgyis lehetetlen volt.
Egy dalek.
A szó úgy zengett végig a koponyájában, mint a sírboltban a földre hulló könny, ősi félelmet élesztve fel benne.
Kegyetlen gyilkos, érzelmek és gátak nélkül, mi egyetlen parancsot követ csak: mindent elpusztítani.
Azt hitték, hogy mind elpusztult az Idők Háborújában.
De mégis voltak túlélői.
És az egyik pontosan itt rejtőzködik.
Nem törődött azzal, hogy honnan tudja, mi az a dalek és miért ismeri az Időháborút, amikor soha életében nem hallott róla, bőven lefoglalta, hogy tegyen valamit. Elsőként elkobozta a továbbra is kómázó Elrontól a pisztolyt, a távirányítót, meg a kését, aztán bevonszolta az üresen tátongó ládába. Elgondolkozott azon, hogy valamelyik állathoz zárja be, de még szükség lehet rá. A távirányítóval bezárta és kétszer ellenőrizte, hogy képes lesz-e benntartani. Az oldalán tátongó lyukhoz pedig nemes egyszerűséggel nekitolta a szomszédos ládát.
Visszatért a szomszédos ketrechez, remélve, hogy talál valami támpontot, hogy mi egyéb császkál még szabadon
Szerencséjére egy darabban találta meg az információs fület. A képernyőn ez állt: Velociraptor.
- Fantasztikus! – sóhajtotta Réka – Egy sci-fi szörny és egy őskori ragadozó. Ágyban kellett volna maradnom.
Eldöntötte, hogy nem fog bújócskázni, inkább a többieknek szól és futva elindult a lift felé.
Ezúttal gond nélkül feljutott a középszintre és még a kijáratot is simán megtalálta.
Nekifeszült, de az egy tapodtat sem mozdult.
Csak ekkor jött rá, hogy fogalmam sincs a kódról.
Be van zárva.
Kínjában elüvöltötte magát, de még mielőtt beleélhette volna magát a pánikba ismerős zümmögést halott.
Aztán az ajtó engedelmesen feltárult.
- Helló! – lépett be a Doktor. – Hiányoztam?
- Mint eretneknek az inkvizíció! – bólogatott lelkesen és megkönnyebbülten Réka.
- Réka! Úgy aggódtam érted! – borult barátnője nyakába Ella.
- Minek, hisz tudod, sebezhetetlen vagyok – ölelte át Réka. Majd kibontakoztak egymás karjaiból és végre Rékának is feltűnt, hogy nem stimmel valami.
- Hol van Andy?
- Meghalt – válaszolta tömören Alaya. Réka nekitámaszkodott a folyosó falának, lehunyta a szemét és valahogy megpróbált megemészteni.
- Tudjátok mi történt?
- Valami megette – mondta Nerv.
- De fogalmunk sincs, hogy mi – tette hozzá Delgo.
- Én tudom. Egy velociraptor, ami megrémült a dalektől és kitört, aztán valahogy kiszabadult a hajóból is – mondta Réka. Szavait jeges csend fogadta, kivéve a Doktor részéről.
- Velociraptor. Őskori hüllő a földről, de mit keres nálatok? – aztán észbekapott és Rékára nézett – Várj azt mondtad, hogy dalek?
Réka némán bólogatott. Ella értetlenül nézett a Doktorra.
- Miért? Mi az a dalek?
- Ó semmi, épp csak a világ legfélelmetesebb, legkegyetlenebb, leghalálosabb lénye! – magyarázta, majd Alayára förmedt. – Mégis mit keres itt egy belőle? Mit hittetek, mikor rábukkantatok az ördög háta mögött? Hogy jó pénzért eladjátok valami elmebeteg milliárdosnak házőrzőnek? Idióták!
- Honnan tudja, hogy orgazdák vagyunk? – kérdezte hökkenten Nerv.
- Túl nagy hajó, túl kevés ember, riadt állatvilág. Ráadásul az egész környéket bekameráztátok, azt remélve, hogy találtok valami hasznosat – legyintett a Doktor, mint aki nem akar ezzel foglalkozni.
- A liánok! Tudtam, hogy valami nem stimmel velük – állapította meg Ella. – És ha már nem stimmel. Hol van Elron?
- A dalek volt ládájában kómázik. Nem bírta a gyűrődést – válaszolta Réka.
- Legalább ő biztonságban van! – sóhajtotta vágyakozva Delgo.
- Kint velociraptor, itt dalek, mind meg fogunk halni! – nyüszítette Nerv.
A Doktor felcsattant.
- Ezt ki ne ejtsd a szádon még egyszer! Gondoltál volna erre a pénz helyett, mikor felvettétek a hajótokra! Most pedig irány kifelé, még mielőtt a dalek megtalál.
Alaya kilökdöste az ajtót a folyamatosan sápítozó testvérpárt, aztán Ella és Réka sétált ki, végül a Doktor hátrálva a szonikkal folyamatosan a folyosót vizsgálva. Végül bezárta az ajtót.
- Uldar még odabent van! – kapott észbe Delgo. Rohant volna vissza, de Alaya vállon ragadta.
- Bizonyára halott. Egy halottért pedig nem tesszük kockára az életet.
- De semmit nem halottunk. Lehet, hogy még él! Ő a legjobb harcosunk! – tiltakozott Nerv.
- Kivételesen egyetértettek vele – mondta szomorún Doktor. Látszott rajta, hogy fizikai fájdalmat okozott neki a szavak kimondása. – Érte már aligha tehetünk bármit. Most el kell kapnunk egy őskori hüllőt és meg kell ölnünk egy dalekot. Egyszer már elkaptátok, most csak meg kell ismételni.
- Soha többet nem megyek moziba! - fogadta meg félhangosan Ella.
- Először oltsuk el a tüzet és húzódjunk a fák közé – adta ki a parancsot Alaya. Réka a levessel leöntötte a tüzet, mire az nagy sistergéssel kialudt.
- Legközelebb valami étteremre voksolok – motyogta Réka. Ellával egymás karját fogva mentek a többiek után.
Alaya megállt az egyik fa alatt, a többiek körülvették.
- Kinél van fegyver? – tette fel a kérdést. Ellán és a Doktoron kívül mindenki jelentkezett,
- Neked honnan van?
- Elrontól. Nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki – vonta meg a vállát Réka.
- Jól van. Doktor maga már harcolt dalekkal?
- Erről mesélhetnénk – morogta.
- Akkor két csapatra oszlunk. Delgo, Nerv és én elfogjuk a velociraptort, maguk meg a dalekot. A mezőn gyorsan fussatok át, hátha ott lapul.
- De ha ez volt a terved, nekünk minek kellett idejönnünk? – vetette fel Ella.
- Mert utállak titeket – válaszolta Alaya.
- Íme, egy őszinte lélek! – sóhajtotta Réka, majd Ellához és a Doktorhoz fordult. – Na, akkor startolunk?
- Csak, hogy tudd ez már a Jurassic Parkban se tartozott a kedvenc részeim közé – jegyezte meg Ella.
- Geronimo! – kiáltotta el magát a Doktor és nekiiramodott. Ella és Réka csak némi spéttel eredt utána. A Doktor hosszú lábaival jelentős előnyre tett szert, de a lányok is igyekeztek.
A félelem elég jó motivációs erő tud lenni.
Baj nélkül elérték az űrhajót, a Doktor kinyitotta az ajtót, majd beléptek.
A daleknak nyoma se látszott.
- Csak hogy tisztázzuk, még mindig utálok futni – lihegte Réka. Ella leintette, de ő is kapkodta a levegőt.
- Tovább kell mennünk – mondta a Doktor. – Ha mozgásba vagyunk, nehezebben talál meg.
- Mondja, hogy van valami terve! – kérte Réka.
- Van tervem – bólintott rá a Doktor.
Libasorban indultak el. Elől ment a Doktor, a szónikus csavarhúzót maga előtt tartva, mint valami dárdát, mögötte Ella sétált, ide-oda nézegetve, készen, hogy figyelmeztetően elkiáltsa magát és elfusson. Réka zárta a sort, tüzelésre kész fegyverrel és a lehetőségeihez mérten visszafojtott lélegzettel.
Akadály nélkül elérték a liftet. A Doktor a felső emeletet, adta meg úticéljuknak.
- Gondolja, hogy ott van?- kérdezte Réka. A félelemtől kiszáradt a torka, de ezt nem bánta. A félelem éberré és elővigyázatossá tesz, segít a túlélésben. Talán elég lesz, ahhoz is, hogy Ellát megvédje.
- Egy dudor nőtt a homlokodon – jegyezte meg Ella. Csak azért, hogy mondjon valamit, mert a lift zötykölődésébe bekúszú sűrű csend felzaklatta.
- Szintén Elron hibája. Volt egy kisebb összetűzésünk, mert nem értette meg, hogy nem az esetem – Réka hangja is erőltetetten csengett. A Doktor nem szólt közbe, de üvöltött róla, hogy ő sincs toppon. Hátát nekivetette a falnak, homlokán megint megjelent az a három vízszintes ránc, kócos haja és a hosszú, oldalra fésült frufruja gyászkeretbe ölelte körbe az arcát, a tekintetéből pedig annyi bánat áradt, hogy Réka komolyan elgondolkozott azon, hogy ebbe bele lehetne fulladni.
Ella is szeretett volna megvigasztalni és jó szorosan átölelni, hogy elfedje a külvilág minden gonoszságát, de a lift megállt, így újból az eseményekre kellett figyelni.
A Doktor óvatosan húzta el az ajtót, kilépett és intett a lányoknak. hogy jöhetnek, a folyosó biztonságos.
Ez a folyosó jóval kisebb volt és csak három ajtó nyílt belőle.
- Csak óvatosan! – figyelmeztette őket a Doktor. Amúgy teljesen feleslegesen, mert Ella és Réka is olyan feszült volt, mint az íjhúr. Kizártnak tűnt, hogy bármi is elkerülje a figyelmüket. A Doktor először a tőlük jobb oldalit nyitotta ki, de csak a betegszobát találta.
- Az irányítótermet keresem – magyarázta. Réka előrefutott, és mivel még mindig nem tudta a kombinációt nemes egyszerűséggel kilőtte a zárat, majd belökte az ajtót.
Hatalmas üveg vagy valami átlátszó anyaggal burkolták az elején, félkörívben húzódott. Számítógépek húzódtak végig a falakon, középen egy asztal állt, meg egy szék és V alakban még két másik.
- Na, ezt nevezem… - kétségbeesett sikoltás szakította félbe. Azonnal megfordult, majd nagyot fejezte be. -… űrhajónak.
Pontosan vele szemben állt vele a dalek.
Borsszóróra hasonlító testén félgömbök futottak végig, mintha dudorok lennének, egy kéken világító rúd nyúlt ki abból, amit jobb szó híján homlokának nevezett, és ide-oda mozgott. Lejjebb, a henger közepe felé egy, határozottan WC pumpára hajazó kar állt ki, míg a másik, ami jobban hasonlított egy fegyverre, Ellát vette célba.
A Doktor dühösen, de egyelőre tehetetlenül állt az ajtóban, Réka szinte hallotta, ahogy kattognak a fejében a kerekek.
- Engedd el Ellát! – üvöltött rá Réka. Hangja haragról, kétségbeesésről, félelemről árulkodott. Felemelte a pisztolyt, de nem mert lőni. Ella túsz és bármelyik pillanatban kivégezheti, vagy akár a lepattanó golyótól is megsebesülhetett. Vagy bármitől, ami lövedékként funkcionál ebben a fegyverben.
- Elutasítva – kerregte a dalek, és sárga fénybe gyulladtak ki szavainak ritmusára a fején lévő lámpák.
- Miért szedtél túszt? Miért nem semmisítetted meg, ahogy Uldart? Ahogy a többieket? – kérdezte a Doktor és lopva felé tartotta a szónikus csavarhúzót. – Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok? – tette még hozzá. Réka csak remélte, hogy tudja, mit csinál, mert ő képtelen volt gondolkozni.
Persze neki se stimmelt a képlet, de hagyta, hogy a Doktor machináljon.
- A Doktor. Megsemmisíteni! – válaszolta a dalek. Még mindig egy helyben álldogált és továbbra is sakkban tartott mindenkit.
- Miért nem lősz le? Hiszen itt vagyok sarokba szorítva! – kiáltotta a Doktor, majd halkabban folytatta. – Vagy félsz?
- Egy dalek nem érez félelmet! – érkezett a válasz, majd Rékára nézett. – Öld meg a Doktort!
- Hogy mi? – csuklott fel Réka. Határozottan váratlanul érte a dolog.
A Doktor minden öröm nélkül felnevetett.
- Pedig igenis félsz tőlem! Ki tudja melyik csatát élted túl, mennyi ideig hánykolódtál a mélyűrben egymagad. Csak lebegtél a sötétségben és gyűlölted saját nyomorú létedet is és engem, amiért minden egyes fajtársadat elpusztítottam. Egészen addig, amíg össze nem mosódtál a sötétséggel, ami körülvett, és most, hogy itt állok veled szemben képtelen vagy megölni, ahogy a sötétségből sem tudtál kiszabadulni. Másokkal végezteted el a piszkos munkát. Rengeteg dalekot láttam már, de te vagy közöttük a legszánalmasabb, nyomorult rohadék – köpte ki a Doktor.
- Öld meg a doktort vagy megsemmisítem! – parancsolta a dalek Rékának.
- Magyar vagyok. Több generációnyi büszkeség szorult belém. Nem fogok engedelmeskedni egy dudoros borsszórónak! – jelentette ki Réka. A dalek válasz helyett belelőtt Ella lábába. Ella felsikoltott, mire Réka azonnal feladta az álláspontját. A barátnője fontosabb, mit az elvei.
- Rendben, megteszem! Megölöm a Doktort!
- Meg ne merd tenni… - nyögte Ella, öklömnyi könnyekkel és tonnányi könyörgéssel a szemében.
- Nem kell megtenned – mondta a Doktor. – Megoldom.
- Ó hogyne! – jegyezte meg gúnyosan Réka. – Amióta találkoztam magával már kétszer kerültünk halálos veszélybe. Az emberek úgy hullnak, mint a legyek. Ella veszélyben van, megsérült, és ha az az ára a szabadságának, hogy megöljem, akkor megölöm Doktor! – Réka a Doktorra irányította a fegyvert.
- Ha megölsz, akkor mindegyikünket halálra ítéled. Nem fog megkegyelmezni vagy elengedni, ugyanúgy el fog pusztítani, ahogy mindenki mást is. Egyedül én segíthetek, csak bízz bennem!
- Öld meg a Doktort és utolsónak hagylak titeket! – mondta a dalek.
- Ez elfogadható ajánlat – bólintott Réka. – Elég nagy a Világegyetem, eltart egy ideig, mire végigküzdöd magad rajta. Annyi idő épp elég lesz.
- Hát nem látod, mit teszel kockára? – kiáltotta a Doktor. – Az egész Univerzumot egyetlen lányért. Ha most lelősz nem lesz, aki megállítsa! Minden meghal, egyedül maradtok egy sivár világban és végül ti sem lesztek, csak a dalekok az önmagát is felemésztő kegyetlen gyűlölet!
- Igen? Nem érdekel. Nekem nem számít az egész univerzum, egyedül Ella. Egyszer megesküdtem, hogy megvédem mindentől, és nem fogom megszegni az eskümet.
- Öld meg! – utasította a dalek.
- Réka! – sikoltotta Ella.
- Ne tedd. Kérlek! – könyörgött a Doktor.
- De igen – mondta Réka és meghúzta a ravaszt.
- Nem látok. Nem látok. Nem lááátok! –nyekergett a dalek. látószervében kihunyt a kék fény és ez megzavarta.
Réka elrohant az ajtóból, egyenesen Ellához és bevonszolta a liftbe.
A Doktor a szónikus csavarhúzóját a dalekra irányította, mire az begurult az irányítóterembe. A Doktor bezárta mögötte az ajtót és a panelen is végighúzta a szonikot. A lifthez rohant, a szonikkal bezárta az ajtót, majd elindította.
- Hogy vagy Ella? – térdelt le mellé a Doktor.
- Azt hiszem csak horzsolt. Inkább Réka hozta rám a frászt – nézett szemrehányóan Rékára.
- bevált nem? – vonta meg a vállát. Azonban még a látszatot sem tudta fenntartani. Egész testében remegett és olyan sápadt volt, mint a kísértetek.
- De csak azért, mert eleve hibás volt. Túl sok emberi DNS-t tartalmazott, valószínűleg a saját társai hagyták magára. Nem hiszem, hogy valaha megtudjuk, mi történt vele igazából, inkább örüljünk, hogy élve megúsztuk – mondta a Doktor. Egyik oldalról Ella hóna alá karolt a másikoldalról Réka cselekedte ugyanezt és ketten talpra állították Rékát.
A lift ekkor érkezett meg, a Doktor kinyitotta és elbicegtek a kijárathoz.
- Emberi DNS? Ez a dalek belül élőlény? Mármint lélegző, élő lény? – kérdezte Ella.
- Igen, de ronda és nem akarod látni. Genetikai mutációk során át nyerték el ezt az alakot, de ahhoz, hogy szaporodni tudjanak, más, értelmes lényeket kell átalakítaniuk. – válaszolta a Doktor. már kint a szabadban. – Jobb lesz, ha sietünk! – nógatta őket.
- A velociraptor miatt? – kérdezte Ella, gyorsítva a tempón
- Nem. A robbanás miatt – válaszolta a Doktor.
A mondat végére a pontot a fülsüketítő detonáció tette. Forró hőhullám perzselt végig a füvön, kapta fel őket és repítette két-három méterrel arrébb. A földön maradtak, kezükkel védték a fejüket és őszintén remélték, hogy semmi nem találja el őket.
Körülöttük eldeformálódott alkatrészek repkedtek, fa és fémdarabok zúgtak el repeszként felettük. A szél beterítette az elégett papírok pernyéjével és a haldoklók utolsó sikolyaival.
Egyikük sem akart belegondolni, hogy hány élőlény halálát okozták azzal, hogy azt cselekedték, ami helyes.
Réka ült fel először és üres tekintettel bámulta a hajó roncsai közt táncoló vörös szörnyeteget. A tűz úgy tűnt, még az eget is bekebelezi, az undorító szagú füst, pedig eltakarta a csillagokat.
- Gratulálok. A dalekkal együtt megöltétek Elront és elpusztították a zsákmányt – jegyezte meg mögöttük Alaya.
- Hol van Nerv és Delgo? – kérdezte a Doktor.
- Megölte őket a velociraptor. Én meg a velociraptort. most pedig megyek és keresek valami járművet, amivel eltűnhetek erről az istenátka helyről – azzal fellendült a fák lombjai közé és nyomtalanul eltűnt.
- Pedig olyan szépen kezdődött! – sóhajtott fel Ella és Réka vállára tette a kezét.
- Gyertek, menjünk innen – szólt rájuk szelíden a Doktor. – Úgysem tehetünk már semmit.
- Talán ennek örülnek – vélte Réka, de azért feltápászkodott. Ellának is segített felkecmeregni, majd megindultak arra, ahonnan jöttek.
A tűztől megriadt állatok csörtettek el mellettük, de egyikük sem bámulta meg őket.
Saját, nyomasztó gondolataikba merülve baktattak a vadcsapáson.
Réka undorral vegyes félelemmel állapította meg, hogy egyetlen kósza pillanatig elhitte, hogyha megöli a Doktort, minden rendbe jön. De ami még ennél is szörnyűbbnek talált és, amit magának is csak suttogva, mert bevallani, hogy képes lett volna megölni.
Az pedig csak hab a tortán, hogy pontosan tudta mi is az a dalek, és, hogy mi a gyenge pontja, anélkül, hogy bárki is elmondta volna. Miért tud olyan dolgokat, amiket nem is tudhatna? É ki az a valaki, akivel álmodott, és miért olyan ismerős?
Ella felváltva aggódott Réka és a sebe miatt. Nem mondta a Doktornak, de igenis átlőtte a lábát, csakhogy pár perc alatt beforrt. Ellenőrizte, csak egy heghúzódott végig, de továbbra is fáj. kifejezetten boldog volt a pszichoszomatikus tünetért, mert nem akarta felhozni a Doktornak. Tartott tőle, hogy valami aggasztó dolog sülne ki belőle.
Réka felől se lehetett teljesen nyugodt. Sokszor látta dühösnek, mérgesnek, idegesnek, elszántnak, néha mindnek egyszerre, de még sosem látta azt a szikrát a szemében. Egyetlen pillanatra szikrázott csak fel és utána nyomtalanul kialudt, de abban a másodpercben idegennek, sötétnek, gyilkosnak látta. Ugyan végig megbízott a Doktorban és csupán belement a játékba, ahogy a Gyilkos elmékben a profilozók, de az nem jelent jót, ha ennyire beleéli magát.
Sosem szabad sokáig a sötétbe bámulni, mert a sötétség visszanéz rád.
A saját arcoddal.
A Doktor öregnek érezte magát, megfáradtnak, elnyűttnek. Legszívesebben csak leült volna a TARDIS-ban, lehunyta volna a szemét és szép csendben meghalt volna.
De nem tehette.
Még dolga van. Két lányra is vigyáznia kell, és épségben hazajuttatnia őket. Sajnálta azokat, akik meghaltak miatta, de ennél többet nem tehetett. már nem kiabált a világgal, nem szállt vitába a sorssal, megöregedett és valahol, valamikor kiveszett belőle a láng.
Csak meg akarta mutatni, hogy milyen csodálatos és nagyszerű a világ, erre belefutnak egy illegális kereskedőcsapatba, akik voltak olyan felelőtlenek, hogy foglyul ejtsenek egy dalekot. És most, egy kivételével, mind halottak.
Nem mindegyik az ő hibája, de talán ha máshova megy életben maradtak volna.
De akkor azon a másik helyen haltak volna meg.
Persze vannak napok, amikor jó irányból fúj a szél, és ő hívásra érkezik, és mindenki életben marad, de olyan régen volt már ilyen.
Elfáradt a harcban.
Az eső cseperegni kezdett, majd zuhogni, így legalább az erdőtűz miatt nem kellett aggódniuk.
A skillek házaikba bújva pihentek a patak alján, még a szemeiket se dugták ki, ahogy átgázoltak a vízen.
A TARDIS pontosan ugyanott álldogált, ahol leszálltak vele, kéken, nyugodtan, biztonságosan.
A Doktor kinyitotta az ajtót, maga elé engedte a lányokat, majd ő is bement. A TARDIS halkan zárult le mögötte.
- Végre itthon! – sóhajtotta a Doktor. Tenyerét az üveghengerre simította és elmosolyodott.
- minden rendben van veled? Igen? Akkor jó.
Réka visszafojtott egy pikírt megjegyzést, mert úgy érezte, hogy jobb, ha tengermélyen hallgat.
Ma már úgyis épp eleget beszélt.
Felsétált a lépcsőn, pár lépést tett a félkörben futó folyosón, majd leült, lábait kilógatta a korlát alatt, állát és a kezeit a korlátnak támasztotta. Így mindent hallott, de mégis távol maradt a beszélgetéstől.
- Na és most hogyan tovább? – kérdezte Ella. A Doktor mellé lépett, háttal nekitámaszkodott a panelnek. A Doktor legszívesebben azt válaszolta volna, hogy nem tudja. De Ella számít rá, nem hagyhatja cserben. Erősnek kell lennie, de legalábbis összeszedettnek. nem omolhat össze, még nem.
- Hova szeretnél menni? – kérdezett vissza. Ez tűnt a legjobb és legbiztonságosabb megoldásnak.
A történtek után azt hiszem, bölcsebb dolog, ha maga választ – mondta bátortalan félmosoly kíséretében Ella.
- Rengeteg hely és idő van, amit meg tudnék mutatni, de fogalmam sincs, hogy melyik tetszene.
- Csak van egy kedvence!
Réka ezt a pillanatot választotta arra, hogy közbeszóljon.
- Elnézést, de én szeretnék hazamenni – bocsánatkérően Ellára nézett. – Rengeteg dolgot kell megemésztenem. nem hiszem, hogy készen állok.
- Biztos vagy ebben? – kérdezte Ella. Réka felállt és lesétált hozzájuk.
- Igen. Sajnálom, hiszen tudom, hogy gyakorlatilag cserbenhagylak és csupa fantasztikus kalandot lökök el magamtól, de ami ma történt… - elakadt, könnyek gyűltek a szemébe. Visszanyelte őket és néhány mély levegővel rendezte a hangját. pocsékul érezte magát, utálta saját lényét és legszívesebben elbujdosott volna egy sötét sarokban, de annak még nem jött el az ideje. Még ki kell tartania. – Ami ma történt, ahhoz lehet, hogy maga Doktor hozzászokott, de nekem időre és magányra van szükségem. Nagyon dühös vagy rám Ella?
- Nem vagyok. Megértelek – átölelte a barátnőjét. Az ideje fáradság teljesen kikezdte, ami nem is csoda és remélte, hogy sikerül annyi erőt adnia, amivel kibírja hazáig.
- Te vagy a legjobb – suttogta Réka, ezúttal a hálakönnyeivel küszködve.
- Gyere, segítek összeszedni a cuccaidat – mondta Ella. Belekarolt barátnőjébe és ketten, egymást támogatva indultak el a szobájuk felé.
A doktor szomorún nézett utánuk, majd beállította a tér-idő koordinátákat.
Sikeresen tönkretett még egy életet.
Nem is töltöttek vele sok időt.
De hát ez a nap, az orgazdák, a velociraptor és a dalek még őt is megviselte. Hát még egy embert.
Akinek ráadásul egyik szerette túsz volt.
- Jobb lesz neki a Földön! – sóhajtotta és meghúzta az utolsó, szükséges kart.
A TARDIS felbúgott, majd elnyelte az időalagút.
Bármilyen hülyeséget is csinált most már végig kell vinnie.
Az űrhajó pontosan olyan volt, mint amilyenre a külseje után számított. Először egy folyosón sétáltak végig, krómozott, acélszínű falak között, amikről rendszeres időközönként nehéznek tűnő ajtók nyíltak. Mindegyik mellé be volt szerelve egy panel, ugyanolyan, mint amilyennel Elron kinyitotta az űrhajóba vezető ajtót.
A folyosónak aztán vége lett és beszálltak egy liftbe.
- Jól van, hova megyünk? – kérdezte Réka.
- Lorelay három szintből áll. A legfelső n van az irányítóterem, az orvosi és a gyöngélkedő, valamint minden fontos terem. A középső szinten a legénységi szálások vannak, az alsó szinten pedig a raktárak és a gépház. Két ki és bejárat van, egyik az, amelyiken bejöttünk, meg a raktáré – mondta Elron és megnyomta az alsó szintet jelző gombot.
- Valahogy jobban érezném magam, ha felfelé haladnánk – jegyezte meg Réka a zötyögő lift egyik sarkába húzódva.
- Szomorún hallom. Pedig lent sokkal izgalmasabb dolgok várnak rád – mondta mosolyogva Elron. Rékának határozottan nem tetszett ez a vigyor. Túlságosan sunyi és számító volt ahhoz, hogy kellemesnek titulálja.
Csak kibújik a szög a zsákból!
- Egy raktárban porosodó ládák és alkatrészek között? Nem hiszem – rázta meg a fejét Réka. Az esélyeit latolgatta. Ha valahogy ártalmatlanítani tudná, visszamehetne a középső szintre és onnan csak kijutna valahogy. Ellának egész biztos feltűnne a hiánya, szólna a Doktornak, aki csak kibűvölné azzal a szónikus csavarhúzóval. Kíváncsi lett, hogy húzott-e vele valaha is csavart.
És, hogy pont most nincs nála a mobilja!
- Ebben alaposan tévedsz. A mi raktárunk egy kincsesbánya és te leszel az egyik ékszere – hízelgett Elron.
- Felfordul tőled a gyomrom – jelentette ki Réka. – Iszonyúan rossz a dumád, emellett pedig negédes, összhatás pedig elviselhetetlen.
- De felvágták a nyelved! Nem baj, szeretem, ha egy lányban van kurázsi – lépett közelebb Elron Rékához.
Réka nem tudott elfutni, így hát pofon vágta.
A lift ebben a pillanatban állt meg nagyot döccenve, így a faltól is megkapta a másikat.
Sajgó arcát tapogatva nyitotta ki Elron az ajtót és a szabadkezével intett, hogy menjen előre.
Réka lecsapott a kínálkozó lehetőségre és elkezdte kifelé taszigálni a liftből Elront. Arcba bokszolta, majd oldalba rúgta és tovább lökdöste. Elron lefogta a két kezét, de rögvest megbánta, mert egy rúgás érte a lágyékát, és mikor a kíntól összegörnyedt Réka a fejét nekikoccantotta a térdének, majd kitolta az ájuldozó, vérző arcú elront a liftből. Behúzta az ajtót és találomra megnyomta az egyik gombot.
A felvonó zötyögve megindult és Réka fellélegzett.
Nem érdekelte a raktár, sem Elron állapota csak el akart tűnni, innen a lehető leghamarabb.
A lift megállt, majd elindult lefelé.
- Hogy fordulnál fel! – káromkodta el magát Réka. Az ajtóhoz ugrott, nekitámaszkodott és teljes erejéből ellentartott.
Hiába, mert a mechanika lassan, de biztosan kinyitotta.
- Távirányító – dobált egy fekete, tégla alakú, tenyérnyi szerkezetet Elron. – Pontosan az ilyen helyzetekre kifejlesztve.
- Át kellett volna, hogy kutassalak – morogta Réka.
- Át bizony! – értett egyet Elron és előhúzott egy pisztolyt. Réka még soha nem látott ilyen típust, de azt tudta, hogy a lövedékeket nem akarja a saját testében tudni.
- Na, gyere szépen, ne kelljen demonstrálnom az erejét – integetett vele Elron. Réka kelletlen engedelmeskedett és csak az jelentett némi vigaszt a számára, hogy Elron feje lilára dagadt, görnyedten tartja magát és csak óvatosan lépked.
- Mit fogsz csinálni velem? – kérdezte kissé gúnyosan. Úgy tűnik erről nem tud leszokni. – Bezársz egy ládába? Feldarabolsz?
- Eladlak. Nem is hinnéd, hogy milyen nagy a kereslet a hozzád hasonlókra – válaszolt könnyedén Elron.
Réka mit sem törődve a következményekkel, megfordult és leköpte.
- Rohadék.
- Sajnálom, hogy így gondolod – törölte le a nyálat magáról Elron. Majd a markolattal arcon vágta Rékát.
- Pedig lehetett volna köztünk valami! – sajnálkozott Elron.
- Hogyne. Erényöv – vágta rá Réka. Nyelvével végigtapogatta a fogait, egyik sem lazult meg, és vért sem érzett. A füle még csengett, de egyre halkult. Úgy vélte, hogy nem okozott neki maradandó sérülést, amit nem igazán érzett természetesnek, ha egyszer ilyen erővel ütötték meg.
Majd megkérdezi a Doktort.
Csak jusson ki innen!
Némán sétáltak a felhalmozott dobozok és ketrecek között, pedig Réka leüvöltötte volna Elron fejét. A ketrecekben ugyanis állatok senyvedtek a szűk helytől, egymás közelségét és a fekáliájuktól. Nem gyakran tisztíthatták ki a helyüket és még megsaccolni se merte, hogy mikor kaptak utoljára olyan ételt, amivel valóban táplálkoztak, vagy friss vizet.
Ahogy elmentek mellettük zajongtak, vijjogtak, füttyögtek, a rácsokba kapaszkodtak, rázták a vasat és könyörgőn néztek Rékára.
- Fenét természetjárók, orvvadászok és orgazdák vagytok! - esett le végre a tantusz Rékának.
- Tudtam, hogy rá fogsz jönni! – dicsérte meg Elron, de a pisztolyt egy pillanatra sem eresztette le. – De nemcsak állatokkal kereskedünk, hanem bármivel, ami megéri. A feketepiacon szinte bármit el lehet adni és bár nagy kockázattal jár, de nagyobb a haszon is.
Réka alaposan körülnézett és valóban rengeteg minden volt ott felhalmozva kezdve a tekercsektől a páncélokon át az elektronikai szerkezetekig minden. Bundák, szőrmék, térképek, kőtáblák, arany, ezüst, drágakövek és rengeteg olyan holmi, amit nem is ismert.
Azt azonban tudta, hogy értékesek.
- Ha akarod mind a tiéd lehet. Elfelejtjük ez azt apró kis összetűzésünket és meghódítjuk a világot! - ajánlotta Elron.
- Hallod, amit mondasz, vagy csak kiejted a szavakat? – kérdezte Réka. Komolyan elgondolkozott azon, hogy lehányja. – Nem tudok elég erős szitokszót a fejedhez vágni, a bakancsomat pedig nem fogom bemocskolni veled.
- Eljátszottad az utolsó esélyed is. De azért ne aggódj, csakis pénzes pacáknak adlak tovább. Óh, ne!
Réka is oldalra nézett. Egy üres ketrecet látott, elhajlított rácsokkal és karomnyomokkal a padlón.
Bármi is volt abban a ketrecben, most szabadon mászkált, élesre fent karmokkal.
- A szentségit ezek duránium ötvözetű acélból készültek! Mi a franc dühítette fel ennyire?
- Vagy inkább mitől ijedt meg? – helyesbített Réka. A folyamatosan ráirányuló pisztollyal mit sem törődve, körbejárta a ketrecet, a szomszédjaira is vetett egy-egy pillantást, de nem ítélte őket veszélyesnek. Sokkal inkább rémültnek. Az egyik, egy közönséges földi majom volt, a ketrece sarkába húzódva babrált a farkával, halkan makogva, a másikban meg kék szőrű denevérek bújtak egymáshoz. A majom szeme még mindig akkora volt, mint egy kistányér, bizonyár az átélt sokktól.
A ketrec háta mögött papírok pihentek, így maradt a vele szemben lévő.
Réka óvatosan megkopogtatta, majd hátraugrott, de semmi nem történt.
- Ebben volt valami? – kérdezte. Elron elsápadt és a nála nem sokkal nagyobb, úgy kétszer két méter széles dobozhoz lépett.
Megkocogtatta, de még mindig úgy tűnt, hogy teljesen üres.
Elron zsebre vágta a pisztolyt, nekifeszült a láda oldalának és elhúzta. Réka acélfalakat látott, meg sötétséget, de ezen kívül semmit.
- Úristen! – lehelte Elron. Megkapaszkodott a falban és Rékának nagyon rossz előérzete támadt, ahogy Elron kétségbeesetten ránézett.
- Kiszabadult. Az Isten irgalmazzon nekünk, kiszabadult.
- Mégis mi volt benne? – Réka egyáltalán nem akarta tudni a választ, csak a szokás vezérelte.
Elron hisztérikusan felnevetett és remegő kézzel végigsimított a haján.
- Hogy mi volt benne? Épp csak az Univerzum legfélelmetesebb lénye. Egy dalek. És itt van valahol.
Azzal elájult.
Réka nyelt egyet és igyekezett tudatánál maradni. A lehiggadással nem is próbálkozott, úgyis lehetetlen volt.
Egy dalek.
A szó úgy zengett végig a koponyájában, mint a sírboltban a földre hulló könny, ősi félelmet élesztve fel benne.
Kegyetlen gyilkos, érzelmek és gátak nélkül, mi egyetlen parancsot követ csak: mindent elpusztítani.
Azt hitték, hogy mind elpusztult az Idők Háborújában.
De mégis voltak túlélői.
És az egyik pontosan itt rejtőzködik.
Nem törődött azzal, hogy honnan tudja, mi az a dalek és miért ismeri az Időháborút, amikor soha életében nem hallott róla, bőven lefoglalta, hogy tegyen valamit. Elsőként elkobozta a továbbra is kómázó Elrontól a pisztolyt, a távirányítót, meg a kését, aztán bevonszolta az üresen tátongó ládába. Elgondolkozott azon, hogy valamelyik állathoz zárja be, de még szükség lehet rá. A távirányítóval bezárta és kétszer ellenőrizte, hogy képes lesz-e benntartani. Az oldalán tátongó lyukhoz pedig nemes egyszerűséggel nekitolta a szomszédos ládát.
Visszatért a szomszédos ketrechez, remélve, hogy talál valami támpontot, hogy mi egyéb császkál még szabadon
Szerencséjére egy darabban találta meg az információs fület. A képernyőn ez állt: Velociraptor.
- Fantasztikus! – sóhajtotta Réka – Egy sci-fi szörny és egy őskori ragadozó. Ágyban kellett volna maradnom.
Eldöntötte, hogy nem fog bújócskázni, inkább a többieknek szól és futva elindult a lift felé.
Ezúttal gond nélkül feljutott a középszintre és még a kijáratot is simán megtalálta.
Nekifeszült, de az egy tapodtat sem mozdult.
Csak ekkor jött rá, hogy fogalmam sincs a kódról.
Be van zárva.
Kínjában elüvöltötte magát, de még mielőtt beleélhette volna magát a pánikba ismerős zümmögést halott.
Aztán az ajtó engedelmesen feltárult.
- Helló! – lépett be a Doktor. – Hiányoztam?
- Mint eretneknek az inkvizíció! – bólogatott lelkesen és megkönnyebbülten Réka.
- Réka! Úgy aggódtam érted! – borult barátnője nyakába Ella.
- Minek, hisz tudod, sebezhetetlen vagyok – ölelte át Réka. Majd kibontakoztak egymás karjaiból és végre Rékának is feltűnt, hogy nem stimmel valami.
- Hol van Andy?
- Meghalt – válaszolta tömören Alaya. Réka nekitámaszkodott a folyosó falának, lehunyta a szemét és valahogy megpróbált megemészteni.
- Tudjátok mi történt?
- Valami megette – mondta Nerv.
- De fogalmunk sincs, hogy mi – tette hozzá Delgo.
- Én tudom. Egy velociraptor, ami megrémült a dalektől és kitört, aztán valahogy kiszabadult a hajóból is – mondta Réka. Szavait jeges csend fogadta, kivéve a Doktor részéről.
- Velociraptor. Őskori hüllő a földről, de mit keres nálatok? – aztán észbekapott és Rékára nézett – Várj azt mondtad, hogy dalek?
Réka némán bólogatott. Ella értetlenül nézett a Doktorra.
- Miért? Mi az a dalek?
- Ó semmi, épp csak a világ legfélelmetesebb, legkegyetlenebb, leghalálosabb lénye! – magyarázta, majd Alayára förmedt. – Mégis mit keres itt egy belőle? Mit hittetek, mikor rábukkantatok az ördög háta mögött? Hogy jó pénzért eladjátok valami elmebeteg milliárdosnak házőrzőnek? Idióták!
- Honnan tudja, hogy orgazdák vagyunk? – kérdezte hökkenten Nerv.
- Túl nagy hajó, túl kevés ember, riadt állatvilág. Ráadásul az egész környéket bekameráztátok, azt remélve, hogy találtok valami hasznosat – legyintett a Doktor, mint aki nem akar ezzel foglalkozni.
- A liánok! Tudtam, hogy valami nem stimmel velük – állapította meg Ella. – És ha már nem stimmel. Hol van Elron?
- A dalek volt ládájában kómázik. Nem bírta a gyűrődést – válaszolta Réka.
- Legalább ő biztonságban van! – sóhajtotta vágyakozva Delgo.
- Kint velociraptor, itt dalek, mind meg fogunk halni! – nyüszítette Nerv.
A Doktor felcsattant.
- Ezt ki ne ejtsd a szádon még egyszer! Gondoltál volna erre a pénz helyett, mikor felvettétek a hajótokra! Most pedig irány kifelé, még mielőtt a dalek megtalál.
Alaya kilökdöste az ajtót a folyamatosan sápítozó testvérpárt, aztán Ella és Réka sétált ki, végül a Doktor hátrálva a szonikkal folyamatosan a folyosót vizsgálva. Végül bezárta az ajtót.
- Uldar még odabent van! – kapott észbe Delgo. Rohant volna vissza, de Alaya vállon ragadta.
- Bizonyára halott. Egy halottért pedig nem tesszük kockára az életet.
- De semmit nem halottunk. Lehet, hogy még él! Ő a legjobb harcosunk! – tiltakozott Nerv.
- Kivételesen egyetértettek vele – mondta szomorún Doktor. Látszott rajta, hogy fizikai fájdalmat okozott neki a szavak kimondása. – Érte már aligha tehetünk bármit. Most el kell kapnunk egy őskori hüllőt és meg kell ölnünk egy dalekot. Egyszer már elkaptátok, most csak meg kell ismételni.
- Soha többet nem megyek moziba! - fogadta meg félhangosan Ella.
- Először oltsuk el a tüzet és húzódjunk a fák közé – adta ki a parancsot Alaya. Réka a levessel leöntötte a tüzet, mire az nagy sistergéssel kialudt.
- Legközelebb valami étteremre voksolok – motyogta Réka. Ellával egymás karját fogva mentek a többiek után.
Alaya megállt az egyik fa alatt, a többiek körülvették.
- Kinél van fegyver? – tette fel a kérdést. Ellán és a Doktoron kívül mindenki jelentkezett,
- Neked honnan van?
- Elrontól. Nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki – vonta meg a vállát Réka.
- Jól van. Doktor maga már harcolt dalekkal?
- Erről mesélhetnénk – morogta.
- Akkor két csapatra oszlunk. Delgo, Nerv és én elfogjuk a velociraptort, maguk meg a dalekot. A mezőn gyorsan fussatok át, hátha ott lapul.
- De ha ez volt a terved, nekünk minek kellett idejönnünk? – vetette fel Ella.
- Mert utállak titeket – válaszolta Alaya.
- Íme, egy őszinte lélek! – sóhajtotta Réka, majd Ellához és a Doktorhoz fordult. – Na, akkor startolunk?
- Csak, hogy tudd ez már a Jurassic Parkban se tartozott a kedvenc részeim közé – jegyezte meg Ella.
- Geronimo! – kiáltotta el magát a Doktor és nekiiramodott. Ella és Réka csak némi spéttel eredt utána. A Doktor hosszú lábaival jelentős előnyre tett szert, de a lányok is igyekeztek.
A félelem elég jó motivációs erő tud lenni.
Baj nélkül elérték az űrhajót, a Doktor kinyitotta az ajtót, majd beléptek.
A daleknak nyoma se látszott.
- Csak hogy tisztázzuk, még mindig utálok futni – lihegte Réka. Ella leintette, de ő is kapkodta a levegőt.
- Tovább kell mennünk – mondta a Doktor. – Ha mozgásba vagyunk, nehezebben talál meg.
- Mondja, hogy van valami terve! – kérte Réka.
- Van tervem – bólintott rá a Doktor.
Libasorban indultak el. Elől ment a Doktor, a szónikus csavarhúzót maga előtt tartva, mint valami dárdát, mögötte Ella sétált, ide-oda nézegetve, készen, hogy figyelmeztetően elkiáltsa magát és elfusson. Réka zárta a sort, tüzelésre kész fegyverrel és a lehetőségeihez mérten visszafojtott lélegzettel.
Akadály nélkül elérték a liftet. A Doktor a felső emeletet, adta meg úticéljuknak.
- Gondolja, hogy ott van?- kérdezte Réka. A félelemtől kiszáradt a torka, de ezt nem bánta. A félelem éberré és elővigyázatossá tesz, segít a túlélésben. Talán elég lesz, ahhoz is, hogy Ellát megvédje.
- Egy dudor nőtt a homlokodon – jegyezte meg Ella. Csak azért, hogy mondjon valamit, mert a lift zötykölődésébe bekúszú sűrű csend felzaklatta.
- Szintén Elron hibája. Volt egy kisebb összetűzésünk, mert nem értette meg, hogy nem az esetem – Réka hangja is erőltetetten csengett. A Doktor nem szólt közbe, de üvöltött róla, hogy ő sincs toppon. Hátát nekivetette a falnak, homlokán megint megjelent az a három vízszintes ránc, kócos haja és a hosszú, oldalra fésült frufruja gyászkeretbe ölelte körbe az arcát, a tekintetéből pedig annyi bánat áradt, hogy Réka komolyan elgondolkozott azon, hogy ebbe bele lehetne fulladni.
Ella is szeretett volna megvigasztalni és jó szorosan átölelni, hogy elfedje a külvilág minden gonoszságát, de a lift megállt, így újból az eseményekre kellett figyelni.
A Doktor óvatosan húzta el az ajtót, kilépett és intett a lányoknak. hogy jöhetnek, a folyosó biztonságos.
Ez a folyosó jóval kisebb volt és csak három ajtó nyílt belőle.
- Csak óvatosan! – figyelmeztette őket a Doktor. Amúgy teljesen feleslegesen, mert Ella és Réka is olyan feszült volt, mint az íjhúr. Kizártnak tűnt, hogy bármi is elkerülje a figyelmüket. A Doktor először a tőlük jobb oldalit nyitotta ki, de csak a betegszobát találta.
- Az irányítótermet keresem – magyarázta. Réka előrefutott, és mivel még mindig nem tudta a kombinációt nemes egyszerűséggel kilőtte a zárat, majd belökte az ajtót.
Hatalmas üveg vagy valami átlátszó anyaggal burkolták az elején, félkörívben húzódott. Számítógépek húzódtak végig a falakon, középen egy asztal állt, meg egy szék és V alakban még két másik.
- Na, ezt nevezem… - kétségbeesett sikoltás szakította félbe. Azonnal megfordult, majd nagyot fejezte be. -… űrhajónak.
Pontosan vele szemben állt vele a dalek.
Borsszóróra hasonlító testén félgömbök futottak végig, mintha dudorok lennének, egy kéken világító rúd nyúlt ki abból, amit jobb szó híján homlokának nevezett, és ide-oda mozgott. Lejjebb, a henger közepe felé egy, határozottan WC pumpára hajazó kar állt ki, míg a másik, ami jobban hasonlított egy fegyverre, Ellát vette célba.
A Doktor dühösen, de egyelőre tehetetlenül állt az ajtóban, Réka szinte hallotta, ahogy kattognak a fejében a kerekek.
- Engedd el Ellát! – üvöltött rá Réka. Hangja haragról, kétségbeesésről, félelemről árulkodott. Felemelte a pisztolyt, de nem mert lőni. Ella túsz és bármelyik pillanatban kivégezheti, vagy akár a lepattanó golyótól is megsebesülhetett. Vagy bármitől, ami lövedékként funkcionál ebben a fegyverben.
- Elutasítva – kerregte a dalek, és sárga fénybe gyulladtak ki szavainak ritmusára a fején lévő lámpák.
- Miért szedtél túszt? Miért nem semmisítetted meg, ahogy Uldart? Ahogy a többieket? – kérdezte a Doktor és lopva felé tartotta a szónikus csavarhúzót. – Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok? – tette még hozzá. Réka csak remélte, hogy tudja, mit csinál, mert ő képtelen volt gondolkozni.
Persze neki se stimmelt a képlet, de hagyta, hogy a Doktor machináljon.
- A Doktor. Megsemmisíteni! – válaszolta a dalek. Még mindig egy helyben álldogált és továbbra is sakkban tartott mindenkit.
- Miért nem lősz le? Hiszen itt vagyok sarokba szorítva! – kiáltotta a Doktor, majd halkabban folytatta. – Vagy félsz?
- Egy dalek nem érez félelmet! – érkezett a válasz, majd Rékára nézett. – Öld meg a Doktort!
- Hogy mi? – csuklott fel Réka. Határozottan váratlanul érte a dolog.
A Doktor minden öröm nélkül felnevetett.
- Pedig igenis félsz tőlem! Ki tudja melyik csatát élted túl, mennyi ideig hánykolódtál a mélyűrben egymagad. Csak lebegtél a sötétségben és gyűlölted saját nyomorú létedet is és engem, amiért minden egyes fajtársadat elpusztítottam. Egészen addig, amíg össze nem mosódtál a sötétséggel, ami körülvett, és most, hogy itt állok veled szemben képtelen vagy megölni, ahogy a sötétségből sem tudtál kiszabadulni. Másokkal végezteted el a piszkos munkát. Rengeteg dalekot láttam már, de te vagy közöttük a legszánalmasabb, nyomorult rohadék – köpte ki a Doktor.
- Öld meg a doktort vagy megsemmisítem! – parancsolta a dalek Rékának.
- Magyar vagyok. Több generációnyi büszkeség szorult belém. Nem fogok engedelmeskedni egy dudoros borsszórónak! – jelentette ki Réka. A dalek válasz helyett belelőtt Ella lábába. Ella felsikoltott, mire Réka azonnal feladta az álláspontját. A barátnője fontosabb, mit az elvei.
- Rendben, megteszem! Megölöm a Doktort!
- Meg ne merd tenni… - nyögte Ella, öklömnyi könnyekkel és tonnányi könyörgéssel a szemében.
- Nem kell megtenned – mondta a Doktor. – Megoldom.
- Ó hogyne! – jegyezte meg gúnyosan Réka. – Amióta találkoztam magával már kétszer kerültünk halálos veszélybe. Az emberek úgy hullnak, mint a legyek. Ella veszélyben van, megsérült, és ha az az ára a szabadságának, hogy megöljem, akkor megölöm Doktor! – Réka a Doktorra irányította a fegyvert.
- Ha megölsz, akkor mindegyikünket halálra ítéled. Nem fog megkegyelmezni vagy elengedni, ugyanúgy el fog pusztítani, ahogy mindenki mást is. Egyedül én segíthetek, csak bízz bennem!
- Öld meg a Doktort és utolsónak hagylak titeket! – mondta a dalek.
- Ez elfogadható ajánlat – bólintott Réka. – Elég nagy a Világegyetem, eltart egy ideig, mire végigküzdöd magad rajta. Annyi idő épp elég lesz.
- Hát nem látod, mit teszel kockára? – kiáltotta a Doktor. – Az egész Univerzumot egyetlen lányért. Ha most lelősz nem lesz, aki megállítsa! Minden meghal, egyedül maradtok egy sivár világban és végül ti sem lesztek, csak a dalekok az önmagát is felemésztő kegyetlen gyűlölet!
- Igen? Nem érdekel. Nekem nem számít az egész univerzum, egyedül Ella. Egyszer megesküdtem, hogy megvédem mindentől, és nem fogom megszegni az eskümet.
- Öld meg! – utasította a dalek.
- Réka! – sikoltotta Ella.
- Ne tedd. Kérlek! – könyörgött a Doktor.
- De igen – mondta Réka és meghúzta a ravaszt.
- Nem látok. Nem látok. Nem lááátok! –nyekergett a dalek. látószervében kihunyt a kék fény és ez megzavarta.
Réka elrohant az ajtóból, egyenesen Ellához és bevonszolta a liftbe.
A Doktor a szónikus csavarhúzóját a dalekra irányította, mire az begurult az irányítóterembe. A Doktor bezárta mögötte az ajtót és a panelen is végighúzta a szonikot. A lifthez rohant, a szonikkal bezárta az ajtót, majd elindította.
- Hogy vagy Ella? – térdelt le mellé a Doktor.
- Azt hiszem csak horzsolt. Inkább Réka hozta rám a frászt – nézett szemrehányóan Rékára.
- bevált nem? – vonta meg a vállát. Azonban még a látszatot sem tudta fenntartani. Egész testében remegett és olyan sápadt volt, mint a kísértetek.
- De csak azért, mert eleve hibás volt. Túl sok emberi DNS-t tartalmazott, valószínűleg a saját társai hagyták magára. Nem hiszem, hogy valaha megtudjuk, mi történt vele igazából, inkább örüljünk, hogy élve megúsztuk – mondta a Doktor. Egyik oldalról Ella hóna alá karolt a másikoldalról Réka cselekedte ugyanezt és ketten talpra állították Rékát.
A lift ekkor érkezett meg, a Doktor kinyitotta és elbicegtek a kijárathoz.
- Emberi DNS? Ez a dalek belül élőlény? Mármint lélegző, élő lény? – kérdezte Ella.
- Igen, de ronda és nem akarod látni. Genetikai mutációk során át nyerték el ezt az alakot, de ahhoz, hogy szaporodni tudjanak, más, értelmes lényeket kell átalakítaniuk. – válaszolta a Doktor. már kint a szabadban. – Jobb lesz, ha sietünk! – nógatta őket.
- A velociraptor miatt? – kérdezte Ella, gyorsítva a tempón
- Nem. A robbanás miatt – válaszolta a Doktor.
A mondat végére a pontot a fülsüketítő detonáció tette. Forró hőhullám perzselt végig a füvön, kapta fel őket és repítette két-három méterrel arrébb. A földön maradtak, kezükkel védték a fejüket és őszintén remélték, hogy semmi nem találja el őket.
Körülöttük eldeformálódott alkatrészek repkedtek, fa és fémdarabok zúgtak el repeszként felettük. A szél beterítette az elégett papírok pernyéjével és a haldoklók utolsó sikolyaival.
Egyikük sem akart belegondolni, hogy hány élőlény halálát okozták azzal, hogy azt cselekedték, ami helyes.
Réka ült fel először és üres tekintettel bámulta a hajó roncsai közt táncoló vörös szörnyeteget. A tűz úgy tűnt, még az eget is bekebelezi, az undorító szagú füst, pedig eltakarta a csillagokat.
- Gratulálok. A dalekkal együtt megöltétek Elront és elpusztították a zsákmányt – jegyezte meg mögöttük Alaya.
- Hol van Nerv és Delgo? – kérdezte a Doktor.
- Megölte őket a velociraptor. Én meg a velociraptort. most pedig megyek és keresek valami járművet, amivel eltűnhetek erről az istenátka helyről – azzal fellendült a fák lombjai közé és nyomtalanul eltűnt.
- Pedig olyan szépen kezdődött! – sóhajtott fel Ella és Réka vállára tette a kezét.
- Gyertek, menjünk innen – szólt rájuk szelíden a Doktor. – Úgysem tehetünk már semmit.
- Talán ennek örülnek – vélte Réka, de azért feltápászkodott. Ellának is segített felkecmeregni, majd megindultak arra, ahonnan jöttek.
A tűztől megriadt állatok csörtettek el mellettük, de egyikük sem bámulta meg őket.
Saját, nyomasztó gondolataikba merülve baktattak a vadcsapáson.
Réka undorral vegyes félelemmel állapította meg, hogy egyetlen kósza pillanatig elhitte, hogyha megöli a Doktort, minden rendbe jön. De ami még ennél is szörnyűbbnek talált és, amit magának is csak suttogva, mert bevallani, hogy képes lett volna megölni.
Az pedig csak hab a tortán, hogy pontosan tudta mi is az a dalek, és, hogy mi a gyenge pontja, anélkül, hogy bárki is elmondta volna. Miért tud olyan dolgokat, amiket nem is tudhatna? É ki az a valaki, akivel álmodott, és miért olyan ismerős?
Ella felváltva aggódott Réka és a sebe miatt. Nem mondta a Doktornak, de igenis átlőtte a lábát, csakhogy pár perc alatt beforrt. Ellenőrizte, csak egy heghúzódott végig, de továbbra is fáj. kifejezetten boldog volt a pszichoszomatikus tünetért, mert nem akarta felhozni a Doktornak. Tartott tőle, hogy valami aggasztó dolog sülne ki belőle.
Réka felől se lehetett teljesen nyugodt. Sokszor látta dühösnek, mérgesnek, idegesnek, elszántnak, néha mindnek egyszerre, de még sosem látta azt a szikrát a szemében. Egyetlen pillanatra szikrázott csak fel és utána nyomtalanul kialudt, de abban a másodpercben idegennek, sötétnek, gyilkosnak látta. Ugyan végig megbízott a Doktorban és csupán belement a játékba, ahogy a Gyilkos elmékben a profilozók, de az nem jelent jót, ha ennyire beleéli magát.
Sosem szabad sokáig a sötétbe bámulni, mert a sötétség visszanéz rád.
A saját arcoddal.
A Doktor öregnek érezte magát, megfáradtnak, elnyűttnek. Legszívesebben csak leült volna a TARDIS-ban, lehunyta volna a szemét és szép csendben meghalt volna.
De nem tehette.
Még dolga van. Két lányra is vigyáznia kell, és épségben hazajuttatnia őket. Sajnálta azokat, akik meghaltak miatta, de ennél többet nem tehetett. már nem kiabált a világgal, nem szállt vitába a sorssal, megöregedett és valahol, valamikor kiveszett belőle a láng.
Csak meg akarta mutatni, hogy milyen csodálatos és nagyszerű a világ, erre belefutnak egy illegális kereskedőcsapatba, akik voltak olyan felelőtlenek, hogy foglyul ejtsenek egy dalekot. És most, egy kivételével, mind halottak.
Nem mindegyik az ő hibája, de talán ha máshova megy életben maradtak volna.
De akkor azon a másik helyen haltak volna meg.
Persze vannak napok, amikor jó irányból fúj a szél, és ő hívásra érkezik, és mindenki életben marad, de olyan régen volt már ilyen.
Elfáradt a harcban.
Az eső cseperegni kezdett, majd zuhogni, így legalább az erdőtűz miatt nem kellett aggódniuk.
A skillek házaikba bújva pihentek a patak alján, még a szemeiket se dugták ki, ahogy átgázoltak a vízen.
A TARDIS pontosan ugyanott álldogált, ahol leszálltak vele, kéken, nyugodtan, biztonságosan.
A Doktor kinyitotta az ajtót, maga elé engedte a lányokat, majd ő is bement. A TARDIS halkan zárult le mögötte.
- Végre itthon! – sóhajtotta a Doktor. Tenyerét az üveghengerre simította és elmosolyodott.
- minden rendben van veled? Igen? Akkor jó.
Réka visszafojtott egy pikírt megjegyzést, mert úgy érezte, hogy jobb, ha tengermélyen hallgat.
Ma már úgyis épp eleget beszélt.
Felsétált a lépcsőn, pár lépést tett a félkörben futó folyosón, majd leült, lábait kilógatta a korlát alatt, állát és a kezeit a korlátnak támasztotta. Így mindent hallott, de mégis távol maradt a beszélgetéstől.
- Na és most hogyan tovább? – kérdezte Ella. A Doktor mellé lépett, háttal nekitámaszkodott a panelnek. A Doktor legszívesebben azt válaszolta volna, hogy nem tudja. De Ella számít rá, nem hagyhatja cserben. Erősnek kell lennie, de legalábbis összeszedettnek. nem omolhat össze, még nem.
- Hova szeretnél menni? – kérdezett vissza. Ez tűnt a legjobb és legbiztonságosabb megoldásnak.
A történtek után azt hiszem, bölcsebb dolog, ha maga választ – mondta bátortalan félmosoly kíséretében Ella.
- Rengeteg hely és idő van, amit meg tudnék mutatni, de fogalmam sincs, hogy melyik tetszene.
- Csak van egy kedvence!
Réka ezt a pillanatot választotta arra, hogy közbeszóljon.
- Elnézést, de én szeretnék hazamenni – bocsánatkérően Ellára nézett. – Rengeteg dolgot kell megemésztenem. nem hiszem, hogy készen állok.
- Biztos vagy ebben? – kérdezte Ella. Réka felállt és lesétált hozzájuk.
- Igen. Sajnálom, hiszen tudom, hogy gyakorlatilag cserbenhagylak és csupa fantasztikus kalandot lökök el magamtól, de ami ma történt… - elakadt, könnyek gyűltek a szemébe. Visszanyelte őket és néhány mély levegővel rendezte a hangját. pocsékul érezte magát, utálta saját lényét és legszívesebben elbujdosott volna egy sötét sarokban, de annak még nem jött el az ideje. Még ki kell tartania. – Ami ma történt, ahhoz lehet, hogy maga Doktor hozzászokott, de nekem időre és magányra van szükségem. Nagyon dühös vagy rám Ella?
- Nem vagyok. Megértelek – átölelte a barátnőjét. Az ideje fáradság teljesen kikezdte, ami nem is csoda és remélte, hogy sikerül annyi erőt adnia, amivel kibírja hazáig.
- Te vagy a legjobb – suttogta Réka, ezúttal a hálakönnyeivel küszködve.
- Gyere, segítek összeszedni a cuccaidat – mondta Ella. Belekarolt barátnőjébe és ketten, egymást támogatva indultak el a szobájuk felé.
A doktor szomorún nézett utánuk, majd beállította a tér-idő koordinátákat.
Sikeresen tönkretett még egy életet.
Nem is töltöttek vele sok időt.
De hát ez a nap, az orgazdák, a velociraptor és a dalek még őt is megviselte. Hát még egy embert.
Akinek ráadásul egyik szerette túsz volt.
- Jobb lesz neki a Földön! – sóhajtotta és meghúzta az utolsó, szükséges kart.
A TARDIS felbúgott, majd elnyelte az időalagút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése