Előre szeretnék szólni,. hogy ez egy rózsaszín, ömlengős és végtelenül boldog beszámoló lesz. Tehát világfájdalommal küszködők, cinikusok és depressziósok fogyaszthatják, de kérdezzék meg kezelő orvosukat és a hangokat a fejükben!
Az egész tíz órakor kezdődött. Vagyis kilenckor, de akkor kulisszajártak. Tudjátok a hazajárás, szellemjárás, vendégjárás, sáskajárás, természetjárás mellet létezik olyan is, hogy kulisszajárás. Erről majd később, mert én a fél kettes csoportba jelentkeztem.
Tíz órakor a balettgyakorlatot láthattuk a nagyszínpadon.
Eszméletlen, hogy mit tudnak művelni. Olyan könnyedén forognak, pörögnek, hajladoznak, mintha a gravitáció csak egy nagy átverés lenne, a csontvázzal együtt, amiről minket nem világosítottak fel. Pedig ez csak a látszat. A könnyed, elegáns, kifinomult mozdulatok mögött kemény munka és hosszú órákon át való edzés áll. Nem csak testileg kell erősnek lenniük, hanem szellemileg is, hiszen az összes mozdulat francia nevét tudniuk kell, plusz a hozzá kapcsolódó instrukciókat is meg kel érteniük, pedig az edzőjük nem könnyíti meg z életüket, csak elharapja az utasításokat. De ezt ők nagyon jól megértik, bizonyára hozzá vannak szokva, meg értik. Pont, mint amikor nekem azt mondják, hogy tetőből üss egy felsőt, köss össze és csavarj be.
De akkor is bámulatosan mozogtak.
Igazából ez egy nyilvános próba volt, így aztán akadtak páran, akik belekeveredtek, konkrétan egy srác, de kapott tapsot, szóval mindenkinek rendben maradt a lelki békéje.
Ezután, úgy egy óra szünet után következett a színpadtechnikai bemutató. Sajnos nem jutottam fel a színpadra, de jövőre a második sorba ülök, hogy biztosan észre vegyenek. A negyedik sor nem volt elég közel. Nah mindegy, nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy elsőként befutott egy kommandós. Pontosabban a színház tetejéről lógott be zsinóron, hatalmas szirénázás közepette, mint echte kommandós. A Finitoban volt egy ilyen jelenet, amikor gyüttek a szervek, és most ennek árulták el a titkát. Szegény ember tíz méter magasban, húsz percen keresztül lóg egy kötélen, hevederrel biztosítva. Persze van neki kialakítva hely, ahova fel tudja támasztani a lábát meg a karját, de hát akkor is elzárja a vérkeringést és nem lehet egy élmény leérkezni. Aztán egy férfi ki is próbálhatta. Ráadták a hevedert, majd felhúzták úgy két-három méter magasba is. Meg a nőszemélyt, aki, mint egy műsorvezető működött. Ne haragudjatok, de annak ellenére, hogy négy éve járok színházba még mindig nem tudok nevet és arcot összepasszítani.
Szóval ott lógott a hapek és forgott körbe-körbe, mintha ringispilen lenne és innen tudjuk emberek, hogy még egy dróton lógásnak is megvannak a maga fortélyai.
Aztán gazdagabban távozott egy pólóval.
A következő trükk a budiból való felemelkedés volt. Úgy érzem itt az ideje, hogy fejtágítást tartsak nektek a Finitoból. A sztori röviden annyi, hogy van egy nevenincs falu, ahol az egyik ház ura, megelégelve a sok gondot és bajt, bezárkózik a budiba, és öngyilkos akar lenni. Természetesen híre megy és mindenki hasznot akar húzni ebből. A falu polgármestere, a szomszédja, egy kortárs író, a híres műorvezető, a lecsúszott énekesnőcske.
A végén volt az a jelenet, mikor a budi teteje kinyílt és felemelkedett az öngyilkos-jelölt. Na ezt lehetett kipróbálni egy újabb férfiembernek a nézőtérről. Későbbi bevallása szerint nagyon félelmetes volt, mert sötét volt, alatta a talaj emelkedett és még a füstgép is ment. De azért élvezte is, és ő is nyert egy pólót.
A következő trükkhöz két lányt kértek fel. Áh nem is estem ki a székből! Mondjuk, tényleg nem.
A két csajszinak egy-egy falóra kellett felülnie. Tudjátok arra a fajtára, ami a régi körhintákban láthatók. A János Vitézben szerepeltek, de azon én nem voltam, helyette a tesómat küldtem, hogy kultúrálódjon.
Szóval ráültek és elindult az a zene. Az a Captain Jack, vagy melyik. Tudjátok miről beszélek! És a lovak elkezdtek mozogni ide-oda, fordultak és kiderült, hogy joystickkal irányították őket. Nagyon jópofa volt!
A következő trükk az árnyjáték volt a Nevető emberből. Azt hiszem irtam róla bejegyzést, szóval ezzel most nem húznám a sorokat.
A lényeg, hogy megmutatták nekünk rendesen, aztán hátulról, hogy hogyan mozognak a színészek, meg a táncosok. Tudjátok az árnyékszínháznak, szerintem, azért van akkora ereje, mert a mozdulatok és a zene az ember legősibb, legérzelemtelibb kommunikácoiós formája. Az ölelés, a csók, a simitás, a pofon, a kézfogás, hogy csak néhányat említsek, mind-mind elemi hatással van ránk, mert amit amúgy száz szóval tudnánk csak elmondani, azt egyben kifejezi, és közben nem sikkad el a jelentése.
Járai Máté nagyon aranyos, az ember lánya egész egyszerűen fogná és hazavinné. De tényleg. Ha Jimről azt mondták, hogy a hangja lágy, akkor rá nem tudom mi illik. Jimé éles, de Járai tényleg lágy és valami fenomenális színész. Kenterbe veri Tom Hiddlestont is, simán, és ebben néminemű szerepet játszik, hogy Járait láttam élőbe, van autogramm is tőle.
Visszatérve a fő vonalra ezek után megmutatták nekünk, hogy mivel világítanak, mutattak régi reflektort, meg a füstgépet is és a nagy fináléként lézershowt kaptunk.
Fantasztikus volt, olyan szájtátósan fantasztikus.
Aztán mehettem kulisszajárni fél kettőkor.
Kicsit olyan volt, mintha a TARDIS-ban lennék. Az ember tudja az épületről, hogy nagy, de csak bizonyos részeit láthatja, így nem igazán gondol bele. Ellenben amikor végigvezetik a "padláson" meg a "pincében" meg megmutatják a hangosítók, világítók bunkereit, meg a próbatermeket, a nézőtér fölött futó részeket, rádöbbensz, hogy basszus, mekkora! És mennyi ember munkája szükséges ahhoz, hogy az előadás pontosan úgy mennyen, ahogy mennie kell, a hang, a fény, a jelmez, a kellék, a díszlet a helyén legyen! Sokkal több, mint amire gondolnátok. Szóval ha legközelebb színházba mentek, vagy egy filmet néztek, és esetleg nem tetszik az előadás, azért tapsoljátok meg, mert legalább azokat tiszteljétek meg, akik szó szerint mindent megmozgattak azért, hogy ti lássátok.
Rengeteget mentünk, csaknem egy órán át keresztül bolyongtunk, és még így is csak a főbb részeket jártuk be. Ha eddig nem értettétek, hogy a Fantom miképpen bujkálhatott az Operaházban, hát most már tudni fogjátok, hogy nagyon is könnyen. Elég egyszer jobbra fordulni bal helyett és már el is vagy tévedve. Kész labirintus. Rengeteg technika részletet mutattak, voltunk fent a nézőtér felett is, meg egészen lent a pincében, láttuk a hűtőrendszert, meg benézhettünk a szabótárba a jelmezek közé is. Mutattak tervrajzot is, meg elmondták, hogy bizony a jelmeztervezésnek is megvannak a maga nyűgjei, bajai is. Például máshogy kell megvarrni egy olyan jelmezt, amit gyorsan le kell venni két jelenet között, meg megint máshogy, amikor a színpadon kell átöltöznie a színésznek, arról nem is beszélve, hogy esetleges hevedereket is el kell rejteni, ha például röpül a darabban.
A kulisszájárás nem hiába népszerű. Annyian voltak, hogy öt-hat csoport is indult egyszerre, méghozzá három időpontban. egy kilenc órakor, egy valamikor dél körül, és egy fél kettőkor.
A kulisszajárás után, volt egy nagyobb pihenő úgy alle zusammen mindenkinek és fél négykor jöttek a plasztikonok.
Fiatal színészsrácok előadták az évad darabjait állóképek formájában, de természetesen spoiler még mutatóba se fordult elő.
Majd következett a pörkölt és fröccs illetve az autogrammvadászat. Nagyon vicces volt, mert tényleg Forgács Péter merte az adagokat, szóval már csak ezért is megérte beállni a sorba. Meg aztán úgyis éhes voltam.
Réka, kardos barátnőm szintén színésztanonc, remélem egyszer viszontláthatom a színpadon. annál is inkább, mert menő azzal dicsekedni, hogy a barátnőd színésznő. Szóval ő nem tudott eljönni, de megigértem, hogy fájdalomdíjként beszerzek neki néhány aláírást. Kereken egy tucatot vadásztam össze, remélem örülni fog nekik.
Igazából kezdek fejlődni, mert mikor először kértem, meg se tudtam szólalni. De most már egész szépen elbeszélgetek, szóval úgy tűnik ezt a félénkségemet levetkőztem. Elvégre ők is emberek és teljesen rendesek, meg normálisak, és nem kell annyira bepánikolni. Nem harapják le a fejedet.
Jah igen, Járaival muszáj volt fényképezkedni. A telefonommal, és egy nagyon rendes öregúr vállalta. Lett egy mosolygósabb is, de az meg elmosódott. (És még kérdik, miért nem fényképezek telefonnal. Ha megmozdulsz vagy te, vagy az amit fényképeztél a fotónak lőttek. Borzasztó)
Még mindig idétlenül nézek ki, de Járai aranyos. És el kell mesélnem a sztorit. Szóval odamentem, ő pedig köszön, hogy Helló! Én meg: Úristen mit kell ilyenkor köszönni! Hangosan. Oké Éva, remek vagy.
Járai erre közölte, hogy mindegy mit, majd mondtam, hogy autogrammot szeretnék, nekem meg Rékának. Mindegyik színésznél volt ilyen fénykép, arra adott, és mondta, hogy grafológushoz ne vigyem. Máig nem értem miért, az enyém szörnyűbb. De jólesik tudni, hogy nemcsak az én írásomat titulálták pszichopatásnak.
Aztán volt ez az affér a fényképezéssel, de végül minden elrendeződött én meg tök boldogan mentem tovább.
Mondom ezt a hapekot haza kell vinni, annyira aranyos és normális és közvetlen és olyan brilliáns színész! Úgy megnézném Moriartyként, de úgy! Apropó ha már Moriarty. Hard Candy szenzációs Lights off!-ja ugrott be. Nomármost Járai a Rentben transzit alakított és ahogy az levonaglott a lépcsőn! Oké, oké, visszafogom magam.
Akiről még tudnék áradozni az Dörner György, de most nem teszem. Legyetek hálásak.
Lecsengett ez az egész, meg a kvízjáték és az örökös Néző választás is. Ezt egy hapek nyerte, aki tizenvalahány színházbérletet bírt összekaparni. Minden tiszteletem. A kvízen csak egy tollat nyertem, de legalább színházas és zöld, és szívesen mondanám, hogy azzal írom ezt a bejegyzést, de nem. Viszont itt van eljöttem.
A nap záróakkordjaként még meg kell említenem a Sakk koncertet is. Beültem, mert hát ezer forintért simán megéri. És rá kellett jönnöm, hogy apámnak tényleg igaza van, amikor azt mondogatja, hogy kiabálnak. Tényleg belerezeg az egész nézőtér. Bár szerintem ennek emocionális okai vannak. egy színész , ha énekel az beleéli magát abba, akinek a szempontjából énekel. Hogy érthető legyen sokkal több érzelmet ad bele, mint egy énekes. Ezzel nem az énekeseket akarom lehúzni, mert ők is beleadnak apait-anyait, csak szerintem van ez a különbség. ez nem rangsorolás, mert nem az, csak egy megjegyzés. De az is lehet, hogy a zárt tér miatt van, és hogy nem akkora a tömeg.
Egyszóval csodálatos volt, rendesen megtapsoltuk hujjogtunk őket és integettünk is, mert az jó.
lezárásként csak annyit mondhatok, hogy irány a Győri Nemzeti Színház! Vagy valamelyik közeletekben lévő, mert ezt kár kihagyni.
Nah egész normális bejegyzés lett ez, úgy látszik fejlődök, vagy mi a szösz.
