2013. június 30., vasárnap

Heuréka!



Tegnap megnéztem a Sziki-szökevényt és két dologra jöttem rá.
Egy: marha nehéz bármilyen szivszaggató történetet írni, ha az ember lánya gyakorlatilag Leslie Nielsen, illetve Bud Spencer és Terence Hill filmeken nőtt fel.
Kettő: A Báránysültek hallgatnak a Hannibál filmek paródiája, mármint főleg, mert van benne némi Psycho is. Ezt mondjuk korábban is tudtam, csak most tudatosítottam magamban, hogy tényleg így van. De hát jobb később, mint soha. Sajnos, most egy ideig nem nézhetem meg a Bárányok hallgatnak-ot, mert magamat ismerve tuti, hogy beugrana valami a paródiából. Ebben azért vagyok ennyire biztos, mert színházban, még tavalyelőtt, amikor néztük a Mária evangéliumát, Jézus keresztre feszítésekor, nah mit fütyültem magamban? Naná, hogy a Felhők felett mindig kék az ég-t. Ez aztán elmúlt, de maga a tulajdonságom megmaradt.
De legalább végre racionális magyarázattal tudok szolgálni arról, hogy miért ilyen a stílusom. Nem mintha nem szívleltetnék erős érzületekkel a groteszk és társai iránt, de néha idegesítő. Jah és néha nagyon cinikus is vagyok, de azt az oldalamat ti még nem ismeritek. Majd egyszer, ha kiadják a készülő novelláskötetemet.
Szóval én máig szeretem az ilyen jópofa, parodista filmeket. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a kedvenc vámpíros alkotásom, én rávágom, hogy Drakula halott, de élvezi.
Az valami zseniálisan idióta, fantasztikus paródia, brilliáns forgatókönnyvel és színészekkel. Imádom, nah és bárhol, bármikor tudunk idézni belőle, komplett párbeszédeket. Mert naná, hogy benne van a családi zsargonban. Túráknál például rendszeresen előadjuk a "Nézze Renfield! Bort iszom és csirkét eszem!" című monológot. A többi turista meg néz ránk, hogy kik ezek az elmeházból szököttek.
Bátran ajánlom ezeket a filmeket, meg az összes Leslie Nielsen-t, mert jó néha röhögni. Szerintem minimális fogékonyság szükségeltetik és akkor minden rendben lesz. Még az eredeti filmeket sem kell ismerni hozzájuk, legalábbis én enélkül az ismeret nélkül is pompásan szórakozom.
Nem annyira "megértősek" a poénjai, mint egy Monthy Pyhtonnak, és csak remélni tudom, hogy értitek mire gondoltam. Mondjuk egyik este, mikor néztem az egyik részt, komolyan elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen miért is nevetek ezen, de aztán hagytam a filozofálást és egyszerűen jól éreztem.
Noh, kérem hát ezért van az, hogy én előnyben részesítem a groteszket.
Bár, hogy a nagymonológokhoz mi vonzz, az még rejtély előttem.

2013. június 28., péntek

Öcsém és a Sherlock



Ma reggel sikeresen elcsíptem valamelyik adón a Sherlock első évad harmadik részét. Tesóm közelebb volt a tévéhez, így már rá akartam szólni, hogy ne hajtsa tovább, mert megelőzött és szó szerint ezt mondta, mivelhogy én kezeltem a távirányítót. Meghökkentem, hogy vajon ő honnan ismeri ezt, de aztán rájöttem, hogy egy ideje már megy a tévébe. Persze szinkronosan, ami nem is lett annyira rossz, bár Moriartynak vékonyabb hang kellett volna. Halkan súgom, hogy Járai Máté, mert az ő hangszine tökéletesen paszolna hozzá. Akinek volt már szerencséje látni színházban, az tudja miről beszélek. Na de vissza a Sherlockhoz.
A gyerekkel (így hívom öcsémet), nem szeretek filmet nézni, mert mindig a nagymonológ, szívszorító jelenet és a történések boncolgatás közebn nyög be valami idétlenséget.
Ezúttal azonban meglepően ritkán tett valamiféle megjegyzést, szóval őt is lebilincselték az események. ezt támasztja alá, hogy a végén úgy káromkodott akár a jégeső (mellesleg én is, mikor először láttam), tehát sikerült elérni azt, hogy valóban érdekeljék a történések.
Nem láttuk az elejétől, csak attól amikor az autóssal kínlódnak, de ez csak apró folt, jelentéktelen semmiség.
A végén megkérdeztem tőle, hogy szerinte, hogy fog folytatódni. Nagyon sok szerepet jutatott a bombának, mondván, hogy ő a C4-nek drukkol. Csak tudnám honnan szedte, hogy pont az! Túl sok lövöldözős filmet néz. Sebaj már rászoktatam a Sherlockra, meg a Doctor Who-ra, szóval próbálom valami kevésbé vérengzősök felé fordítani a figyelmét.
Ma délután a kezébe nyomon a Sátán kutyáját, hogy kultúrálódjon. Sajnos nincs meg a Sherlock összes.
Ha már Doctor Who. Aki látta a hetedik évad tizenegyes, tizenkettes, mit tudom én melyik részét, szóval a cybermanest, az tudja, hogy miről beszélek. Mellesleg elég spoileresen.
 Ha ezt előbb dobják be én megszeretem Matt Smith Doktorát. Amit abban a részben művelt, ahogy épp magával küzdött, az szenzációs volt. Én alapból is vonzódom az ilyen meghasonlásos dolgokhoz, Jekyll és Hyde, hogy csak egy példát említsek, és mindig goflalkoztatott az emberi természet ez a kettősége. Ugye ez az Időlordunknál tizenkétszeresen hasadt személyiségről beszélünk. Vagy nem hasadt, de az összes ott él benne, még ha lelakatolva is, és lehetetlen, hogy ne ütközzön saját magával. Itt meg, hála a cyber vezérnek (Mr. Clever? Nem tudom biztosra. A  nevekbe mindig belezavarodom) Az ahogy saját magával küzdött saját magáért, amit letett az asztalra színészileg abban az epizódban, hát az gyönyörű volt. Brilliáns. Fantasztikus. Én megtapsoltam érte.
Aztán pár rész és BAMM! Kiirják. Mikor megszerettem. Azt hiszem még megnézem párszor, mert egész egyszerűen imádom. Hatalmas húzás volt a forgatókönyvírók részéről, de hálám hozzájuk száll. A kedvencem az egész évadból, de tulajdonképpen az egész Tizenegyes Doktorral történtek közül ez a pálma és a fődíj. Persze az utolsó rész se volt semmi, de ehhez képest!
Huh, abbahagyom, mert már megint rózsaszín nyáladzok.
Amúgy meglátszik, hogy a gyereknek is ömlegek, mert azt mondta, hogy mi lenne ha a Doktor és Sherlock megküzdene egymással. Valami pzsichológiai küzdelemre gondolhatott, de ez csak kósza felvetés volt a részéről. Lám, lánm egy kezdő rajongó.
Különben nem szeretek neki ömlengeni, mert mindig megkérdezi, hogy szerelmes vagyok beléjük. És nem fogja fel a különbséget szerelem és csodálat között. Talán majd egyszer. :)
Igazából ezt csak úgy elmondtam.

2013. június 27., csütörtök

Évadzáró



Igazából sosem szerettem a Tizenegyes Doktort. Nincs racionális oka, csak nem kedveltem annyira, mint a többieket.
Aztán megnéztem a hetedik évad záróepizódját.
És most itt ülök és a könyeimet törölgetem, és csak megszerettem őt is.
Amit műveltek, hát az elképesztő volt! Minden tiszteletem az íróknak, készítőknek, színészeknek, háttérmunkásoknak és alle zusammen az egész stábnak, mert ez...ez pont az volt amire szükségem volt. Fogalmam sincs, hogyan vészelem át a napot, de valószínüleg kisírom magam egy üres sarokban.
Zseniális volt. Szép és szívkitépős.
Persze ha valakinem ismeri a sorozatot, anna hiába is magyarzom, de aki szereti, az meg biztos hasonlóképen érez.
Áh, megyek és hozok be zsepit, mert ezt nem bírom.
Amúgy rájöttem, miért nézem meg a "bejáratott" sorozatokat ez elejétől. Teljesen lehangoló, amikor várni kel a következő évadra.
Lásd Sherlock. Nem tudja valaki, hogy mikor adják le végre?
Képtelen vagyok az összefüggő gondolkodásra.
Ezt hallgatom. Hallgassátok ti is.
Gyönyörű.

http://www.youtube.com/watch?v=EwURRSGBYpA

2013. június 26., szerda

Frusztrált vagyok



Nézzétek a képre és hiteles szempontot kaphattok a lelkiállapotomról. mikor már kihirdettem, lelkielg felkészültem, ráhangolódtam a Szent László napra erre jön egy árhullám! Értitek! Árvíz miatt elmarad!
Ó, hogy az a pokolból előmászott, undorító, nyáladzó, örökké éhes démonfajzatok lakomázzanak unatkozva utált százszor is elátkozott kormányunk moszatnagyságú, pénzsóvár agyából!
Miért nem fertőtlenítették a másik helyet? miért nem építenek ki normális gátakat? miért nem hajlandóak figyelmeztetni a népet, hogy hoppá babáim ez van? És egyáltalán miért nem képesek normális kormányként működni?
ebbe nem megyek bele, mert a politika olyan, mint a kutyasz@r. Ha egyszer beleéptél, hiába törlöd le a cipődről a szag még sokáig ott marad.
De bosszant, nagyon nagyon, kifejezhetetlenül bosszant.
Én imádom a Szent László napot, odavagyok érte, a legjobb nyári muriim közé tartozik, erre tessék!
Félreértés ne essék a természettel nincs gondom, véleményem szerint mi tehetünk róla, hogy olyan, amilyen, de az ilyen helyzetek elkerülhetőek lennének egy kis odafigyeléssel.
Jó, tudom most marhára önzőnek tűnhetek, és írhatnék szegény szerencsétlenekről, akik a házukat hagyták ott, értékeiket, én meg egy nyavalyás rendezvény miatt aggódok, de értsétek meg. Amikor itt vol az árvíz, azért nem irtam, mert nem akartam olyannak tűnni, mint aki csak beszél, de semmit nem tesz. Most meg azért irok, mert mindez elkerülhető lett volna némi odafigyeléssel.
Tudjátok mit? Nem érdekel, hogy mit gondoltok, elverhetitek rajtam a port ha úgy tetszik, de akkor is így véleked és punktum.
( de egy kicsit jobb, hogy leírhattam)

Összekötözve


( Challenge - negyedik történet)

Tartalom: John és Sherlock egymáshoz kötözve ébred egy sikátorban. Meztelenül.
Megadott téma: Együtt alvás
Műfaj: Elborult
Páros: Johnlock
Fandom: Sherlock BBC
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: Megnyilvánultam
Megjegyzés: Az alábbi párbeszédnek vajmi kevés köze van a megadott témához, romantikához semmi, az értelemmel pedig egy mondatba se érdemes említeni. Edzés után, a buszon találtam ki. Szerintetek?

Achtung! Achtung! Elveszett egy német kisfiú!


Amúgy nem.
Csak jó címnek tűnt. Tudjátok, figyelemfelkeltőnek.
Amiről szó van az egész, egész más.
Lidércke és HardCandy, ha jól emlékszem, is érdeklődött afelől, hogy mit is művelek én egészen pontosan középkori kardvívás alatt.
Szent László nap!
Végre megtudtam mikor lesz, hát ezen a hétvégén. Bocsi. Pedig úgy terveztem, hogy előbb derítem ki és szétkürtölöm a neten. De azért aki ráér, közel lakik Győrhöz és ráér a hétvégén az jöjjön le szombaton az Aranypartra!
Autentikus környezet, bemutatók, vásárok és minden ami szem-szájnak ingere. Ott leszünk mi is, mármint a Kard Rendje, roppant hercigen és felkészülten! A bemutatónkon pedig valódi, hiteles képet kaphattok erről az egészről.
Persze ha nem tudtuk, mert későn szóltam és különben is messzi van, akkor én hétfőn írok beszámolót, hogy valahogy átérezzétek a hangulatát.
Szerintem érdemes eljönni, rengeteg őrülten jó alak csatangol szerteszét, köztük mi is, felvonulunk a városba és látványpékséget is nyitunk. Ez azt jelenti, hogy minden fegyverünket kirakjuk tapizásra és nézegetésre.
Ha valakit érdekel az jelezzen kommentbe!

2013. június 23., vasárnap

Reggel



(OTP7-Challenge, harmadik sztori)
Tartalom: Jim és Sherlock egy szombat reggelen.
Megadott téma: Reggeli szertartások
Páros: Sheriarty
Fandom: Sherlock BBC
Műfaj: fluff
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: slash
Megjegyzés: A cím lehet, hogy angolul jobb lenne, de akkor is ugyanolyan ostobán hangzana. Mindenesetre a lényeget és a hangulatot is fedi. Panda jegyezd meg, a te hibád, hogy megszerettem a párost. Ezért aztán azt mondom amit a rádiós kívánságműsoroknál: Küldöm Pandának, meg mindenkinek aki szereti.

2013. június 22., szombat

Házibuli után




Óh, milyen hülye reggel ez Istenem!
Felkeltem és azonnal megfájdult a fejem.
Szódásüveg volt az ágyamnál,
egy liter pia meg a lábamnál.

Az emlékeim az estéről hiányosak,
de annyi biztos, hogy a haverok voltak,
akik átjöttek és nekem azt mondták,
hogy oltári buli volt a szomszédnál.

Beugrottak hát értem is gyorsan,
ne üljek otthon nyugodtan.
„ Pezseg a nyár és pezseg az élet!”
Mondták és elővették a készletet.

Volt ott minden, ami csak kelhet,
s az emlékeink hamar elvesztek.
Alkoholba fujtottuk a bánatot,
s megsirattuk a másnapot.

Hogy mi történt eztán, azt nem tudom,
de egy srácot találtam a balkonon.
A fürdőszobába meg mikor bementem
egy meztelen csaj fogadott engem.

Szép sorban így mindenkit felleltem,
s a takarítást is megemlítettem.
Erre egy csapásra kiürült a ház,
s tudtam, hogy minden rám maradt már.

Mire mindennel végeztem, hát este lett,
s a macskajaj felőrölt engemet.
De végül úgy aludtam el,
hogy nekem többé egy korty pia nem kell!


Jószándékom és bocsánatom jeléül itt egy vers. Röpke negyedóra alatt írtam meg, mert rettenetesen elfáradtam a bébiszitterkedésben. Tudjátok milyen nehéz a fél napot azzal tölteni, hogy egyrészt horrorsztorikat találsz ki, másrészt meg felolvasod őket? (Nyomtattam ki pár Poe novellát, hadd örüljön meg művelődjön) Hát nagyon. Mondjuk a legdurvább az volt, hogy a kiscsaj, jövőre lesz ötödikes, röviden vázolta nekem a tvájlájt szerelmi viszonyait majd szolidan arra kért, hogy ugyan öljem meg már a gonosz csajt, akinek már elfelejtettem. Hát én bedobtam egy tükörbe oszt csáó! Mindenesetre tetszett neki, szóval jól megoldottam a feladatot, de rendesen felőrölt vele.

2013. június 20., csütörtök

Párterápia



( OTP7 Challenge – második történet (pótlás))

Tartalom: Johnnak és Sherlocknak magánéleti problémái adódnak.
Megadott téma: Egymás ruháiban
Műfaj: fluff
Páros: Johnlock
Fandom: Sherlock BBC
Korhatár: 14+
Figyelmeztetés: slash
Megjegyzés: ez egy minden kétséget kizáróan egy szirupos firkálmány, minden cél és értelem nélkül. De nézzétek a griffet giffet! HardCandytól kértem kölcsön, hát nem szép?

2013. június 18., kedd

Semmi nem lehet egyszerű


(OTP Challange - első történet)
Tartalom: Egy lány fanficet írna, csakhogy egy "baleset" miatt ennek lőttek.
Megadott téma: Más stílusban
Műfaj: Elborult
Páros: Sheriarty
Fandom: Sherlock BBC
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: megnyilvánultam, néhol durva beszéd

Megjegyzés: A régi motorosok már tudják mit jelent ez, az újak, nos, ők, majd megtapasztalják. Érdemes egyáltalán nem komolyan venni, mondjuk nehéz is lenne.

2013. június 17., hétfő

Átalakítások



Elkezdtem képeket vadászni, beszálltam Reisuto engedélyével, egy challengébe, plusz végre elkezdtem átgépelni a regényemet, ráadásul megkértem Engelt, hogy üssön össze nekem egy dizájnt, úgyhogy kissé zűrős lesz az oldalam. Igen, jobban, mint eddig. Azért a regényem tartalmát fellövöm, addig míg a töbit megírom, elrendezem és egyéb. Addig is nyitva áll az Írd tovább! és a chatfal is, tehát nem kell félni, hogy véglelg eltünök!

2013. június 16., vasárnap

Egy kis mentőakció


Bevallom a cím kicsit becsapós, de hűen tükrözi a történteket.
Nézzétek csak a képet.
Szóval Barbacs egy Isten háta előtti falu, cirka harminc kilométerre Győrtől, egy tóval, meg minden olyan dologgal, ami az ilyen kis faluknak a tartozéka. Nomármost én is itt tengetem napjaimat, néha unalmasan, néha nem annyira. A mai napon rászántam magam, hogy írok egy új bejegyzést, ami nagyon cinikus, nagyon pikírt és úgy általában véve is világgyűlőlő lett volna, de a Sors közbeszólt és a fejemből kirepültek az ilyen gondolatok.
Az egésznek az oka négy deci tej. Ugyanis ha nem kell elmennem, soha nem találom meg a szerencsétlen állatot, nem leszek boldog, és talán vele is ki tudja, mi történik.
De hát el kellett mennem, így aztán bele is botlottam a kétéltűbe.
Nos tekerek békésen a biciklivel, szépeket gondolok a párás időjárásról, aztán egyszer csak látom ám, hogy a kanyarban fekszik valami kerek. Arra gondoltam, hogy vagy elütöttek valamit, vagy valaki eldobott valamit, vagy valami és megy valahova. Mint pár pillanattal később kiderült, ez volt a nyerő válasz. Az a dolog, ami ott hevert a betonon egy teknősbéka volt.
Egy igazi, élő, lélegző, és felettébb siető teknősbéka.
Nagyon meglepődtem, mert így még soha nem láttam. Az állatkertben az ember lánya tudomásul veszi, hogy ott van, de nem tudja megérinteni, és az  üvegfal miatt közel sem kerülhet hozzá igazán.
Itt azonban meg is simogattam, mire bebújt a páncéljába, csak úgy koppant a vége a földön. Megvakartam a fejem, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy átviszem a hűsre, egyrészt, hogy ne üssék el, mert még egy ilyen kis faluba is mennek, mint az őrültek, másrészt az árnyékok alatt biztos jobban érzi magát.
Annyira nem volt nyerő ötlet, mert a szembe lévő háznál lévő kutya úgy vinnyogott, nyöszörgött, szűkölt, kaffogott a teknősre, hogy komolyan attól tartottam kárt tesz magában. Annál is inkább mivel drótkerítéssel volt elkerítve és a pofája beleakadt az egyik résbe. De szerencsére mindenki megúszta és nekem se kellett kutyákkal suttogót alakítanom (ennek azért is örültem, mert félek a kutyáktól. Amíg szépen csendben, jól láthatóan, békésen hever, fekszik, van, addig oké. De mihelyt ugat, a lábam körül ugrált és főleg taposó akna szerűen cirkál és kaffog, hát attól kivagyok). A teknősnek nem tetszett a hangos jószág, mert tovább spurizott. Egész gyors állat, ahhoz képest, hogy mit kell a hátán cipelnie, én meg komolyan elkezdtem azon aggódni, hogy most mit is csináljak. Ugye ha díszállat, akkor kell a gazdijának, ha meg nem akkor nyugodtan beleengedhetem a tóba. Na de senkit nem jár kint, akitől megtudhatnám! Ugyan jött arra egy autós, de az meg úgy nézet, hogy kedvem volt neki odakiáltani, hogy csak a teknősömet sétáltatom!
Végül csak döntésre jutottam. Bekopogtam abba a házba, amihez először a legközelebb láttam, és közben ide-oda ingáztam a szökevény állat meg a ház között. Végül csak kijött egy rózsaszín pongyolás nénike, aki elárulta, hogy valóban a tóban él, nyugodtan engedjem vissza. Hálásan megköszöntem, majd szaladtam a teknősért, aki már meghódította a virágágyást is. Felkaptam, de ekkor rá kellett jönnöm, hogy akármilyen ártatlannak látszik is, betyárosan tud karmolni. Kapálózott, de nem tudott belekapni a kezembe, mert úgy fogtam, meg fújtatott, hangosan és vadul. Bizonyára nehezményezte, hogy kézbe vettem, de meg tudtam érteni. Elvégre ki szereti, ha csak úgy felveszik és cipelni kezdik Isten tudja hová?
Igyekeztem megnyugtatni, elmagyarázni, hogy visszaviszem a tóba, jó helyre kerül, nem kell félnie. Végül is így lett, visszaeresztettem, ő meg eltűnt a vízben.
Tesómnak is elmeséltem ő rögtön rávágta, hogy biztos aligátorteknős volt. Ráhagytam a dolgot, legyen boldog vele, de szerintem nem az lehetett.
Anyám szerint, akinek a tej leadása után elmeséltem, azt mondta, hogy milyen ideges lehetett, amiért visszavittem a "start" mezőre, amikor ő már meghódította a szárazföldet.
Ha ez igaz, elég szívás lehetett neki, hogy visszakerült a többiek közé. Megtudtam ugyanis, hogy össz-vissz három teknős él a tóban, többeket meg is haraptak. Csak tudnám ki lehet olyan hülye, esetleg részeg, hogy a teknőst a fejénél birizgálja!
Mondjuk ha tényleg egy mersz-és-nyersz alapon csángált a szárazföldön, akkor simán el tudom képzelni a következő párbeszédet, mikor teknősünk visszaevickél a társaihoz.
- Nem ér a fogadás, idő előtt jöttél vissza.
- De ha egyszer valami idióta kétlábú egész egyszerűen visszahozott!
- Nana, azt bárki mondhassa!
Mindenesetre akárhogy is volt, én örülök, hogy visszakerült a tóba.

2013. június 8., szombat

Ház és félelem



Eredetileg egy frappánsabb címet akartam, csak a végére az elavult. Így kaptok egy nem frappáns, viszont stimmelő címet.
Nos, vágjunk is bele.
Az egész úgy kezdődött, hogy sorozatot kerestem magamnak, mert hát néha megunom az épp aktuálisat is, vagy csak kell valami, amit még nem láttam, de az ízlésembe esik. Így akadtam rá az Amerikai horror storyra (csak azért is magyarosítom, amennyire lehet. A továbbiakban ez a rövidítése: AHR), és az első részből megnéztem kemény tíz percet. Na jó, volt az tizenegy is. Nem azért, mert nem tetszett, sőt kifejezetten érdekesnek találtam, valamint rémisztőnek is, bár lehet, hogy a későbbiekben elhúz majd a véres brutalitás fele, de ezt majd csak akkor, ha tovább néztem.
Szóval az ami igazán megfogott benne az a ház. Imádom a régi házakat, kastélyokat, és ha sok pénzem lenne, vennék is egyet. De így csak kívülről csodálom őket.
Erről pedig eszembe jutott az, hogy a házat sokszor a tudat jelképének tekintik, és nem tudok nem egyet érteni ezzel a megállapítással. Lehet, hogy ezt már sokan sokfélétől hallottátok, de hát akkor egy ide-vagy oda, már nem számít.
Nos, van ugye amit látunk. szerintem ez lehet akár a test is. A téglák, a gerendák, a habarcs, mind-mind megfeleltethető az izmoknak, csontoknak, inaknak és az összes többi dolognak amiből egy emberi test felépül. Ha ezt a nyomvonalat követem, akkor az egyes helységek az ember szerveinek felelnek meg, bár ez már kicsit macerásabb, és nem is biztos, hogy működőképes. Mindenesetre a hálószoba mindenképpen valami intim terület kell, hogy legyen. Belegondoltatok már abba, hogy valójában azért olyan rossz tízemeletesekbe/lakótömbbe élni, mert a háznak nincs semmilyen személyes jellege, nem idomul senkihez, tehát mindenkihez, és ez az egész olyan nyomasztó. Jó, persze, ott van az is, hogy össze vannak zsúfolva a lakók, mint kísérleti patkányok a laborban és nincs egy szemernyi életterük sem. Ettől aztán stresszesek lesznek, ami tényleg öl hosszútávon.
Visszatérve a házra. Egy egészséges emberi személynek a háza legalább három szintből kell, hogy álljon. Jó, Sherlocké palota, ő viszont nem közönséges ember, így most nem játszik.
Szóval van ugye a földszint. Itt játszódnak a hétköznapi gondok, problémák, örömök, bánatok, itt kerülnek megválaszolásra a mindennapi teendőkhöz köthető kérdések és válaszok, és ide kerülnek ki azok a kis cetlik, amiket nem kéne elfelejtened, de aztán richtig nem jön össze a dolog. Nekem legalábbis sűrűn kimegy a fejemből, így aztán nem is cetlizek. A fejembe. Csak papírra.
Aztán ott van az emelet. Ide jöhet minden ami a spiritualításhoz kötődik, a hit és hasonlovak. Mondanám, hogy a természetfeletti is, de az inkább a pince.
És el is érkeztünk agyunk egyik legrejtélyesebb területére, a tudatallatihoz, ahová befészkelték magukat a szörnyek és más paranormális dolgok. Ugyan a pince és a felső emelet nem áll annyira távol egymástól, lévén ellentétek, de hát mégis meg kell különböztetnünk őket.
Most pedig veszünk egy elegáns kanyart és visszamegyünk az AHR-hez. Ugyanis volt ott valami. Első, sőt sokadik ránézésre is úgy festett, mint egy nagyra nőt patkány, csakhogy át volt harapva a torka, viszont a mellkasa szabályosan emelkedett-süllyedt. Nagyon durva volt, határozottan Stephen Kingesnek éreztem. És tulajdonképpen ez volt az egésznek a kiindulópontja. Mert tulajdonképpen mindannyiunk tudatában ott van ez az élőhalott szörnyeteg, saját, gyerekkori rémünk, amiről azt hittük, hogy rég elpusztult, holott még mindig él, valami bizarr, elátkozott módon. Az igazi félelmeink soha nem pusztulnak el, csak visszavonulnak tudatunk mélyére, hét lakat mögé, annak a bizonyos pincének a legsötétebb sarkába, várva az alkalmat, hogy újra előtörjenek. És amikor nem tudjuk, hogy a sötétben pontosan mi is les ránk, vagy, hogy mi az, ami csak a szemünk sarkában látunk elsuhanni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy elfeledett lidérceink kísértenek bennünket.
Hogy ennek mi köze van még a házhoz?
Hát csak annyi, hogyha a tudat lehet ház, akkor a ház is lehet tudat. Ebben az esetben pedig Isten irgalmazzon annak, aki lemerészkedik a pincébe, mert sosem lehet tudni, hogy mi lappang a sötétben.

2013. június 6., csütörtök

Elátkozott blues



Nem vagyok szuperhős,
sem szupersztár,
nem forog köröttem
semelyik világ.
Nem születtem úgy,
mint az istenek.
Sorsomat sem magam
választottam meg.

Vagyok, aki vagyok
ezt szánta az ég.
Élek, ahogy élek
mást mit tehetnék?
Csak megyek előre
mindig utamon.
Vállamon a démonom
és az angyalom.

Kettétép a végzet,
de az élet egyben tart.
Nem jut más részemül
csak örökös kudarc.
Természetem része,
ezt tudom én már rég,
sötétből lépkedek
ó, a fény felé!

Hív engem és csábít,
mint éjjeli rovart.
De nem tudom: megóv,
vagy elpusztít majd.
Mégis mennem kell,
ez belső parancs
bár jól tudom, hogy eszem
más irányba hajt.

Választani kéne,
de nincs helyes irány.
A keresztútnál engem
csak egy démon vár.
Alkut nem ajánlj,
csak vigyorog rám.
Jól tudja ő is,
hogy a pokol vár.

Miért élek még?
Magam sem tudom.
Előre megírt sorsom
vezet utamon.
S ha eljön értem,
ó, a zord halál!
Hát elátkozott lelkem
föld mélyébe száll.


Deák-Bill Gyula után szabadon. Aki amúgy a keresztutas részben Supnat utalást talál felfedezni, az jól látja, mert tényleg belepofátlankodott. De nem a fanfic-vers kategória, csak úgy illett oda és kész. És naná, hogy tanulás helyett irtam!

2013. június 3., hétfő

Filózófikus megnyilvánulás



Ez nem egy történet, csak egy végigvezetett gondolat, így hát a bloghoz csapom hozzá. A stílusa ne tévesszen meg senkit, csupán irodalmian megfogalmaztam egy gondolatomat, ennyi az egész. Néha megéri így végigvezetni, mert nekem tetszik. Főleg, mert olyan összeszedett.
Hát tessék:


Van, mikor nem segít semmi. Van, hogy eljátszottad az utolsó esélyedet is. Van, hogy a szakadék szélén táncolsz, és csak arra vársz, hogy valaki belelökjön végre, hogy eltűnj ebből az árnyékvilágból. Van, mikor a szenvedések teljesen összetörnek, a mélybe taszítanak, oda ahonnan nincs visszatérés. Az élet felkap, mint könnyű falevelet, száraz virágot, táncba hív, pörget, forgat, de mire észbe kapnál elragadott, ismeretlen tájakon jársz, távol az otthontól. És a Szél visz tovább, de immár tépáz, üt, ver, szédít, hogy megnyomorodsz. Aztán a földre dob egy idegen, hideg földre ahol nem ismersz senkit és téged se ismernek. Idegen leszel, számkivetett, utolsó az utolsók között.
És mégis.
Élni kell.
Valahonnan a világűr sosem látott részeiről jön, csillagporban megfürödve, fényben megtisztulva, hullócsillagok szikrájában újjászületve egy titokzatos, minden mást fölülbíráló parancs, hogy élni kell. Akkor is ha nincs miért, ha nincs kiért. Ha minden elveszett, ha minden összeesküdött ellened, ha az egész világ kitaszított. Akkor is ha mindenben csalódtál, ha benned csalódtak, ha nincs miben hinned, ha még a Sátán is undorodva kerül el. Élni kell.
De miféle játéka ez a Sorsnak? Miféle gúnyos, megvető játéka az elmének, hogy nem engedi eldobni azt, ami kevesebb a Semminél? Miféle ellenszegülése a szabad akaratnak, hogy nem szúrja szívbe a tört, nem lépi át a tető szélét, feljön a víz alól?
Küzd azért ami már rég elveszett, harcol egy sosem volt világért, egy lélekért, ami ki tudja mennyit ér az égi mérlegen. Mégis szembeszáll, ha kell akár az egész Univerzummal, egy törvényen kívülinek törvényt szerezve, egy száműzöttnek új esélyt adva, egy elesettnek segítséget nyújtva. Ha megbénul az agy, ha összetör a test, ha elveszik az értelem, kihuny az akarat, a lélek, eme rejtélyes és bámulatos találmánya az Úrnak, még kér, követel, kiabál, küzd, mert nem veszhet el. Mert ha már semmi nem igaz, ha minden a visszájára fordult, ha a halottak kikeltek a sírokból, és ha összeomlott az egész Világegyetem, a lélek még nem adja fel. Ő soha nem adja fel. Az ember már lemondott mindenről, de az a motor, ami hajtja az egész gépezetet, még forog, még működik, még kihasznál minden másodpercet, mert ő tudja mi az igazi szenvedés. A poklok forró tüzében égett, keselyűk alakították éles csőrükkel, démonok ruházták föl értelemmel és az ördögök oltottak belé tudást. Kínok üllőjén kapott akaratot, amit fémkalapácsok vertek bele.
Az angyalok tiszta forrásvízből könnyeket adtak neki, hogy mindig emlékezzen. Egy tollat is kapott, hogy tudja mi a feladata: a küzdelem.
És a lélek küzd. Küzd azért, hogy elmondja, mi az igazi szenvedés, küzd azért, hogy meghallgassák, küzd, hogy végre mások is lássák, amit ő. Hogy jobb sorsuk legyen. Kiabál, ordít, mindent megtesz, de csak az hallja aki igazán mélyen van. Aki magán érezte a kárhozat forróságát, aki bepillantott a végtelen szenvedés birodalmába, aki látta egy másik dimenzió szörnyű fájdalmait. Vannak olyanok akik összeroskadnak a teher alatt, tehetetlenül fekszenek, mert a lelkük, a feladat, túl sok és ők túl gyengék. De mindig vannak erősek akik kezet nyújtanak a gyengéknek, akik megértik lelkük szavát, akik nem félnek kimutatni, hogy ők is emberek és nem restellnek harcba szállni mindazokért akik úgy vélik, minden elveszett. Mert Élni kell. Nincs válasz a Miértre, csak egy ősi parancs, ami minden élőlénynek diktál, egyetlen hatalmas akarat, egy végső következtetés a sok hiábavaló gondolkodás eredménye. Élni kell. Ennyi a titok, és mégis jobban el van zárva, mintha egy másik időben, egy másik térben lenne. Mert csak azt nehéz meglátni amit nem akar. Nyilvánvaló, egyszerű, de mégis a legnehezebben teljesíthető parancs. Főleg akkor ha minden összeomlott. Mert önsajnálni sokkal könnyebb dolog, mint felállni és újra kezdeni. Ez a helyes út, amihez számtalan ösvény vezet.
Hogy ki melyiket választja az már részletkérdés.
Egy szabályt azonban mindenképpen be kell tartani: élni kell.      

A tördelése nem az igazi, de most jó lesz ez, míg kitalálom, hogy hogyan írjam le az ötleteimet. Persze ne vinnyogjak, csak hát, ezt szoktam meg. Amúgy már majdnem irtam egy Hannibál ficet, ami annak a biztos jele, hogy én is elkaptam a dolgot, de nem hozta a sorozat hangulatát, hát összetéptem. Most meg sirok, hogy miért tettem ezt. Áh, eszement egy ember vagyok. És még a hajamat is levágatam, bár ez most jól áll.
Minő érdekes hírek, hát nem igaz?

2013. június 2., vasárnap

Megint egy díj

Köszönöm HardCandynak!

Viszont most veszem a bátorságot, és kicsit csavarok a szabályzaton. mivel már mindenkinek továbbküldtem, és nincs több ötletem. Így aztán HardCandyval készítettem egy interjút, hálám jeléül.