Nézd, most hajnal hasad újra,
indulni kell egy újabb útra.
Válladon a bánat, szívedben remény,
hogy megérted egyszer miért tép,
üt, vág s kínoz az élet,
hogy szűken méri az örömöket,
és folyton folyvást a padlón kötsz ki,
ha a világot próbálod jobbá tenni.
Ezernyi kérdés, de nem kapsz választ,
az ég hallgat, de még rád találhat
egy halvány szikra, egy új esély,
hogy valahogy mégis boldog légy.
Csak nézd ahogy a Nap az égen
vörös rózsát csókol az éjre,
s a szikrázó, fényes tündöklésből
hull egy csepp a felejtés kelyhéből.
De használd, hogyha a Sors néha téved,
s kezedbe ad egy új lehetőséget.
Élj és halj, talán tényleg csak ennyi,
amivel itt lent be kell érni.
Vagy ha mégsem, ha mégis van cél,
amiért érdemes, hát ne sajnáld
a Sorsnak gubancos fonalát
s fojtsd meg vele a Halált.
Legyél te is Nap az égen,
ezüst maszkos Hold az éjben,
forrás mélyén csillanó fény,
ember az ördög csalóka tükrén.
Mi mással térhetnék vissza olvasóim körébe, mint egy verssel? Tudom, novellával, meg azzal a megígért fluffal, de mit csináljak, ha ezeket sikerül elöbb befejeznem? Mondjuk ez egy régebbi alkotásom, de illik a hangulatomhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése